Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe ‘
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
„Adj Isten!”- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.

Facebook profil itt.

míg utolér a lélek.

Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre és ebbe belefáradtunk, akkor egyes indián törzseknél ezt mondják: most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér.


Egy utazó beszámolójából:

Több napos megerőltető gyaloglás után indiánjaim, akik a málhát cipelték, leültek az őserdő szélén, és semmi pénzért nem voltak hajlandók tovább menni. Béremelés, húskonzervek, könyörgés és szemrehányás mindhiába volt. Végül
közölték velem különös magaviseletük okát.

Azt állították, hogy a lelkük a nagy iramban lemaradt, nem tudta a gyaloglás tempóját követni. Ezért ők most csendesen leülnek, és megvárják, amíg lemaradt lelkük utoléri őket.

Ezek az indiánok jobban értettek lelkük gondos ápolásához, mint mi. Pedig nem volt alkalmuk mélyenszántó előadásokat hallgatni, vagy lélektani tanulmányokat folytatni. Nem abból fakad-e a mi nyomorúságunk, hogy lelkünk a hétköznapok tülekedésében és rohanásában messze lemaradt mögöttünk? Nem kellene-e nekünk is alkalmat adni a lelkünknek, hogy „utolérjen” bennünket?

Az esti órákban, amikor naponként megállunk Isten előtt, vasárnap vagy szabadság idején várjunk elcsendesedve, amíg lemaradt lelkünk újra „utolér”.
(Vetés és Aratás 1968)

Forrás : keresztyénversek.

A lélek szót több értelemben is használjuk, mely így több fogalmat takar. Először is érdemes külön választani a szellem fogalmától.

Filozófiai, vagy tudományos szempontból a lélek egy olyan közhasználatú szó, amelynek jelentése változó, és rosszul körülhatárolt. A lélek szó körülbelüli jelentéséhez kapcsolódó tudományos szempontból kezelhetőbb fogalmak a psziché, érzés, tudat, éntudat.

Kányádi Sándor : Indián ének

Kányádi Sándor : Indián ének

vannak vidékek
ahol az ének
kiment szokásból
ha van is élet
azt hihetnétek
mindenki gyászol

pedig csak védett
helyen az ének
valahol mélyen
szunnyad a lélek
legjobban féltett
gyönge csücskében

vannak vidékek
ahol a népek
csöndben az ágak
jelekkel élnek
beszélni félnek
viharra várnak

1982

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

farkasok

Egy öreg indián egyszer ezt mondta az unokájának :
– Fiam, mindenki lelkében két farkas harcol.
Az egyik farkas gonosz. Ő az irigység, rosszindulat, hazugság.
A másik farkas jó. Ő a szeretet, öröm, béke, kedvesség és igazság.
A fiú elgondolkodott, és megkérdezte :
– Nagyapa, melyik farkas az erősebb?
Az öreg azt felelte :
– Az amelyiket eteted.