Isten feltámasztja övéit az örök életre.

Bibliai Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből, 2Mak 7,1-2.9-14

Isten feltámasztja övéit az örök életre.

A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.

Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit.”

A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”

Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.”

Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.
Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket. is.

Amikor már-már halálán volt, így szólt:

„Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket.

Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

Ez az Isten igéje.

Makkabeusok második könyvét közvetlenül Jézus születése előtti évtizedekben, valószínűleg görögül írta a Cirénusbeli Jason, Júdás, a körülötte lévő Makkabeusok és általában a zsidóság Antiokhosz általi nyomorgatása történetének vallásos összefoglalásaként. A római katolikus, ortodox és kopt egyházak szerint része a bibliai kánonnak, a protestáns felekezetek többsége azonban apokrifnak tekinti. Történelmi szempontból nem annyira megbízható, mint az első könyv.

Áprily Lajos: A finálé

Áprily Lajos: A finálé

Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér.

Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
nem melegít az elzúgott tusa,
s ha támadok, az ugrást elhibázom,
mint Akela, a dzsungel farkasa.

Csak csöndre várok és komor követre
s barlang-homályba visszaroskadok.
Míg zeng az erdő s forró ütközetre
rohannak boldog, ifjú farkasok.

52 éve, ezen a napon halt meg Áprily Lajos költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

A Kaláka Kossuth-díjas magyar együttes, amely 1969. november 26-án alakult Budapesten. A kaláka népi kifejezés, jelentése „közös munka”, eredetileg házépítést jelentett.

Az együttes alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig zenélt a zenekarral (1975-1995-ig) (korábban egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben), aztán Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban 1996 óta játszanak.

1980 óta rendezik meg minden évben a Kaláka fesztivált a diósgyőri várban és egyéb miskolci helyszíneken.

Isten meglátogatta népét.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 7,11-17

Abban az időben Jézus elment Naim városába.

Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság.
Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból.

Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!”

Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt.

Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett.

Ekkor Jézus átadta őt anyjának.

Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.”

Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.