buzdítás

“Arra buzdítok minden kedves Olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással, és tegyék rendbe az otthonukat.

Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodnak, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ.

Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz.”

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

idegesség vs. boldogság. ízi.

Ralph Waldo Emerson
(1803, május 25. Boston, Massachusetts – 1882, április 27. Concord, Massachusetts)

Minden percben mikor ideges vagy, elveszítesz 60 másodpercnyi boldogságot!

Ralph Waldo Emerson
amerikai esszéíró, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője a 19. század elején.

Ralph Waldo Emerson