Majtényi Erik: Virágének

Majtényi Erik: Virágének

Megyek utánad, jössz utánam,
csupasz a vállad, csupasz a vállam,
s akár a bőrre tapadó inget,
cipeljük pőre kétségeinket,
meg azt a terhes, meg azt az áldott,
azt a keserves bizonyosságot.

Szándékot szándék félve kerülget,
karjatárt árnyék lopva feszül meg,
szólsz botladozva, szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, didergő félszek.

Szempillád néha nyugtalan rebben,
mint lüktetés a kötözött sebben,
s szavunk a semmi rácsához koccan
kétemeletnyi hűvös magosban.

Valami lomha időtlenség
süketen kongja ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtönodvából feltör.

Feltör dübörgőn az a parázsló,
magát veszejtő, meg nem bocsátó,
el nem eresztő, eszelős
fojtott kényszerűség,
vérünkbe oltott védtelen hűség.

Az a sikoltó, láncokat oldó,
borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen,
emberi szóval nevezhetetlen,
amitől félsz és amitől félek,
amiért élsz és amiért élek.

96 éve, ezen a napon született Majtényi Erik romániai magyar költő, író, műfordító, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Majtényi Erik (eredeti neve: Mann Erik) (Temesvár, 1922. szeptember 19. – Bukarest, 1982. január 22.) romániai magyar költő, író, szerkesztő, műfordító.

kiabálás. távolság. lélekben.

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak
…egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte: “Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?”

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: “Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat.”
“De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is” – kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.

Végül a szent elmagyarázta: “Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.

Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi.”

A szent folytatta: “Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást.”

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: “Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz.”

India autentikus ősi vallását hinduizmusnak (szanszkrit: हिन्दू धर्म: átírásban: hindu dharma, सनातन धर्म: Szanátana dharma) vagy brahmanizmusnak nevezzük. A hinduizmus nehezen definiálható, a történelem során dinamikusan fejlődő vallási rendszer, amely napjainkban is alakul, formálódik. A kereszténység és az iszlám után a harmadik legnépesebb vallási formáció; a világon kb. 1 milliárd ember világnézetét képezi.[2]. Megnyilvánulási formái a népi vallásosságtól kezdve a papi értelmiség bonyolult rituáléin keresztül a transzcendentális meditációig és fejlett filozófiai rendszerek kialakulásáig terjednek.

 

buzdítás

“Arra buzdítok minden kedves Olvasót, hogy ne foglalkozzon a világ hisztijével, inkább ültessen a kertbe egy fát, gondozza a rózsabokrokat, főzzön valami finomat, kedveskedjenek pajkosan egymással, és tegyék rendbe az otthonukat.

Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodnak, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ.

Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz.”

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.