szerep. élmény.

Ahogy a futballban is vannak csatárok és hátvédek, én inkább háttérben való munkát, a hátvéd szerepét szeretem a legjobban, a feltűnésmentes munkát.

Sokszor mondom is, hogy én olyan szeretek lenni, mint az ibolya, ami a bokrok alatt szépen meghúzódik.

De be kellett állni az élvonalba, és elmondhatom, hogy számos szép élményt szereztem ebben a munkában.

Forrás: székelyhon.ro.

75 éve, ezen a napon született Tamás József római katolikus püspök. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig, Őt!

Tamás József (Madéfalva, 1944. november 12. –) romániai magyar katolikus püspök, a Gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke.

öröm

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.
Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő

Buzaiak és az Eszterlánc : Mezőségi népzene

Buzaiak és az Eszterlánc  : Mezőségi népzene

A kalapom fekete

a kalapom fekete de fekete
darutollu van benne de van benne
daru tolla lehajlott a szeretőm elhagyott
a szeretőm az a csalfa elhagyott

úgy szeretlek mint a mákos kalácsot
gyere ide csókoljam meg a szádot
gyere ide jer ide hadd üljek az öledbe
hogy nézzek a két fekete szemedbe

***

kolozsvári kaszárnya
oda leszek bezárva
gyere rózsám váltsál ki
ne hagyjál a kolozsvári kaszárnyába hervadni

kiváltlak én ki ki ki
nem hagylak elhervadni
eladom a jegykendőm
kiváltom a kolozsvári kaszárnyából a szeretőm

***

édesanyám a kendőm
kéreti a szeretőm
jól van lányom add oda
én is úgy adtam oda
tizenhatesztendős koromba

nagygazda volt az apám
nagy örökség maradt rám
hat ökörnek kötele
három vasvilla nyele
szállt a szegény árva fejemre

***

erdőben erdőben szép kerek erdőben
epret szed a babám rózsás kötényébe
szedjed babám szedjed hogy el ne hervadjon
hogy a mi szerelmünk félbe ne szakadjon

nem zörög a levél ha a szél nem fújja
szerettelek babám az isten is tudja
titok a szerelem félek az édesanyádtól
ha elvárod babám elveszlek a nyáron

***

kaszárnya kaszárnya sűrű ablak rajta de sorjába
sűrű ablak hideg szél fúj be rajta be rajta
sötét az éjszaka sehol se találom a galambom

zöld erdőbe jártam ibolyát gyomláltam de gyomláltam
gyomláld babám verjen meg a teremtő teremtő
teérted halok meg nemsokára elzár a temető

zavaros a tisza nem akar megszárni de megszárni
haragszik a rózsám nem akar szóllani de szóllani
szóljál babám verjen meg a teremtő teremtő
teérted halok meg nemsokára elzár a temető

Saját honlap itt.

Szilágyi Domokos: Tavasz

Szilágyi Domokos

Szilágyi Domokos: Tavasz

Zöldülni tanul a fű,
nő, növekszik egyre, nézd!
S mit csinál a napsugár?
Tanulja a napsütést.

Bólogat a hóvirág,
szél tanítja rá – na nézd!
Hát a szagos ibolya?
Tanulja a kékülést.

Hazaszáll a fecskepár,
a szúnyogoknak hada, nézd!
még csak zirrenni se mer,
tanulja a remegést.

Zörögni is elfelejt
erdő alján a haraszt,
némán figyel: a világ
most tanulja a tavaszt.

Forrás : Költők kincsei facebook.

Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.) erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító.

öröm. akár egyedül.

Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak.

Az erdő csöndjének.

Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.

Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.

Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

Forrás : Gyöngyvirágtól lombhullásig facebook.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.