Bikini: Mielőtt elmegyek (Cityrocks Hungary)

Bikini: Mielőtt elmegyek (Cityrocks Hungary)

Nagy magányomban álmodoztam rólad,
Hogy egy napon visszajössz hozzám.
Képek, amiket itt hagytál nekem,
Egy emlék már, mely még mindig él.

A rossz perceim vissza-vissza térnek,
Ha véletlenül megtalállak téged,
Nézlek, és én már semmit nem értek,
Hogy búcsúzóul mért mondtad nekem:

R. “Mielőtt végleg elmegyek,
Kapsz egy képet rólam,
Ha hiányzom ezt mindig nézheted,
Szét is tépheted.”

Négy szürke fal, egy rádió, egy asztal,
Egy nagy trikó, ezt még tőled kaptam,
Képek, én már semmit nem értek,
Hogy búcsúzóul mért mondtad nekem:

R. “Mielőtt végleg elmegyek,
Kapsz egy képet rólam,
Ha hiányzom ezt mindig nézheted,
Szét is tépheted.”

Bikini egy magyar rockzenekar – az ismertebb, rengeteg slágert magáénak tudható felállás frontembere D. Nagy Lajos (ex-Rolls Frakció), míg a kezdeti évek (utólag Ős-Bikini névvel megkülönböztetett) felállásának frontembere Nagy Feró volt.
Tagok: D. Nagy Lajos , Németh Alajos , Lukács Péter , Mihalik Viktor , Makovics Dénes
Korábbi tagok: Nagy Feró , Vedres József , Németh Gábor , Szűcs Antal Gábor , Hirleman Bertalan , Kató Zoltán , Daczi Zsolt , Berecz Endre , Gallai Péter , Csillag Endre , Bördén Szabolcs .

Cityrocks Hungary hivatalos Youtube csatorna itt.

Cityrocks hivatalos honlap itt.

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Dsida Jenő: Utolsó vacsora

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora (1498)

Dsida Jenő: Utolsó vacsora

Kezében megtörik az ostya.
Az arca ólomszürke már.
(Szétzilált ágyán Mária töpreng:
Merre jár, jaj merre jár?)

Júdás éjsötét szemébe
kapzsi vágyak karvalya ül ki.
(Mária sóhajt csendesen;
Fájdalmas áldás Jézust szülni.)

– Bizony mondom, az Atyához megyek,
mielőtt a Vigasztalót hoznám –
(Mária susogva fohászkodik:
Vezéreld haza hozzám!)

Fáklyások lopóznak a hegyre,
az olajfák furcsán összesuhognak…
(Mária egyedül sírdogál:
Mi lesz holnap?)

Hirtelen búgó szélvihar hördül,
a Cedron morajlón felrian –
(Mária belesikolt az éjbe:
Meghal, meghal a fiam!)

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.