honnan jöttél, hova tartasz.

“Nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem hogy hova tartasz”

Az ő történetének fényében még egy ilyen közhelyes mondat is megtelik tartalommal. Ellának különösen nehéz gyerekkora volt: szülei elváltak, majd még gyerekként, 1932-ben elvesztette anyját autóbalesetben, nem sokkal később pedig mostohaapja is meghalt.

A tragédia következtében leromlott tanulmányi eredménye, és a rendőrséggel is meggyűlt a baja, még javítóintézetbe is került.

Végül az énekléshez is egy véletlen vezette el: tánctudását akarta megmutatni tizenhét évesen egy tehetségkutatón a harlem-i Apollo Színházban, de görcsöt kapott a lába, ekkor a zsűri biztatására inkább énekelt: anyja egyik kedvenc dalát adta elő, amivel hatalmas sikert aratott.

101 éve, ezen a napon született Ella Jane Fitzgerald amerikai dzsesszénekesnő, e  bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Ella Jane Fitzgerald (Newport NewsVirginia, 1917. április 25. – Los Angeles, 1996. június 15.) tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszénekesnő, akit sokan a jazzéneklés nagyasszonyának tartanak.