férfidolog.

Vannak dolgok, amiket egy férfinak meg kell tudnia tenni – interjú Böjte Csabával

Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Sok ilyen történetem van, egyet elmesélek. Hatodikos vagy hetedikes koromban elhatároztuk a barátaimmal, hogy lemegyünk az Olton át a Fekete-tengerig. Kiváltottuk a halászengedélyt a Duna-deltára és nekiálltunk csónakot készíteni. Egész nyáron ezen dolgoztunk, de sehogy sem lett csónak formája. Emlékszem, amikor nagyapám megkérdezte: mi ez a torony? Amikor láttuk, hogy sehogyan sem jön össze, felültünk egy tehervonatra, amivel eljutottunk Bukarestig, de tovább már nem mentünk, mert nagyon elfáradtunk. Édesanyámnak akkor azt mondtam, hogy elmegyek egy barátom nagyapjához – a barátom meg azt, hogy az enyémhez jön –, s így elengedtek minket egy hétre. Édesanyám akkor tudta meg az igazságot, amikor érettségikor meglátta azokat a fényképeket.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Szegény édesapám börtönben volt, amikor én megszülettem és nagyon hamar meghalt. Idézni őt nem tudom, de azt tudom róla, hogy ’56-ban kiállt az igazság mellett és felolvasta a verseit. Az egyik arról szólt, hogy hideg tél van, a farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert jön a tavasz és a dolgok jóra fordulnak. A kitartás és remény azóta is velem van, és az is, hogy az igaz dolgok mellett ki kell állni – kerüljön bármibe is.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeinek?

Gyakran szoktam mondogatni: Isten selejtet nem teremt. Az én gyermekeim nagyon nehéz helyzetben kerülnek hozzám. Őket sokan genetikai hulladéknak nevezik, én azt mondom nekik: Isten drága remekművei vagytok, csodák, amiket elsősorban magatoknak kell megcsodálnotok.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Szerintem ennél fontosabb, hogy legyenek férfi pedagógusok. Ha nálunk többen jelentkeznek egy nevelői állásra, és van köztük férfi, életbe lép az „F koncepció”: a férfit alkalmazzuk.  Úgy látom, a pedagógia nagyon elnőisesedett, pedig nagyon kellene, hogy a fiúkat férfiak is neveljék, oktassák.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

A fizikai, verbális erőszakot kontraproduktívnak tartom, nem látom a hozadékát. De a határozottság fontos.  Legyünk királyok – mondta Jézus Krisztus. Az a király, aki vállára veszi a környezete gondját, aki tud parancsolni saját magának és tud határozott döntéseket hozni.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

A férfi először oldja meg a problémáját. Utána sírjon vagy kacagjon vagy igyon meg egy jó pohár bort, de a feladatot, amivel szembetalálkozott, azt először oldja meg.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nekem kétezervalamennyi gyerekem van, és minden 6-7-8 gyermek mellett van egy-egy felnőtt. A nevelőnőimet mindig arra kérem: ügyeljenek a gyerekekre, viseljék gondját az otthonuknak, családjuknak. Ha meg lennék nősülve, ezt kérném a feleségemtől is. Én elég konzervatív vagyok ilyen téren. Azt látom, a gyermeknevelés fontos a nők számára, boldoggá teszi és kiteljesíti őket. Szívesen jönnek hozzánk, és nem vágynak például a benzinkútra menni dolgozni, örömüket lelik abban, hogy a gyereket, a családjukat, a házukat rendben tartják. A férfi dolga egzisztenciát teremteni a családjának, és biztosítani, hogy mellette a nőből boldog feleség és anya legyen. A férfi merje megfogni a nő derekát és táncba vinni őt – de ne rángassa, hanem vezesse őt. A nő vágyik arra, hogy táncolhasson, és ha van partnere, társa, aki vezeti, akkor ebben kölcsönösen ki tudnak teljesedni. Mindenkinek a maga természete alapján kell kibontakoznia. Van olyan munka, amit együtt, és van, amit külön kell elvégezni. Nem vagyunk egyformák. A napraforgóból nem kell illatot kinyerni, sem olajat kipréselni az ibolyából. A gyermeknevelésben is van feladata a férfinak. Nem az erőfitogtatás, hanem az, hogy mozgásban tartsa a gyermeket: vigye halászni, kirándulni.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Keményebb munkát – felsúrolni a padlót, szőnyeget mosni – mindig is végeztem. Ősszel a zakuszkakészítésbe és padlizsánsütésbe is mindig bekapcsolódom. Ennek pedagógia célja is van: a gyermek tanulja meg, hogyan kell állatot tartani, hogyan készül az étel. 14 éves voltam, amikor nagyapám kezembe adott egy bicskát, hogy szúrjak le egy bárányt. Amikor visszakérdeztem, hogy miért, azt válaszolta: „hogy legyél férfi”. Vannak dolgok, amiket egy férfinak meg kell tudnia tenni.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Sokféle munka van. Én pénzért nem szoktam dolgozni soha. Amit végzek, azt mindig örömmel végzem. Az ember 60 éves korára már tudja, mennyi az ő teherbírása. A mennyiség sokszor a munka kárára válik. Nem a munka mennyisége a lényeg, hanem az, hogy annak milyen hatása, következménye van a társadalomban. 60 évesen már csak olyat teszek, aminek gyümölcse van.

Ön szerint, mi a házasság értelme, célja?

Az ember életének értelme, célja a 10 parancsolat szerint: „Uradat, Istenedet imádd”. Van bennünk egy éhség a végtelen szépség, bölcsesség, gyöngédség iránt, amit egyedül Isten tud beteljesíteni. Aki viszont nem hisz Istenben, az a párjától várja ezt, és ebből rengeteg kudarc szokott származni. A párunkból, gyermekünkből, focicsapatunkból nem érdemes bálványt csinálni. Az Istent kell mindennél jobban szeretni, a feleség, férj pedig legyen az a társ, akivel bebarangolom a végtelent, váll-váll mellett. De nem lehet cél sem a férj vagy a feleség, sem a gyermek, mert akkor bálvánnyá válik és csalódni fogunk benne, mert a végtelen utáni szomjunkat nem tudja kioltani. Ahogy Antoine de Saint-Exupéry mondta: „Nem azok szeretik egymást, akik egymást nézik, hanem akik együtt tudnak közös célra nézni”.  Számomra ez a közös cél az Isten.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen. Csak egy kicsit bátrabban, nagyobb lendülettel, kevesebbet vacillálnék. Az ember sok időt tölt el a kétségeivel, kérdéseivel; érzi egyrészt a korlátait, másrészt Isten akaratát. Sokkal jobban kellene bíznunk magunkban és Mózes példájával mernünk rácsapni a tengerre. De az ember kicsi, gyenge és nem hiszi, hogy pont neki szét fog nyílni a tenger. Mindenkit arra bíztatok, hogy jobban bízzon az Istenben, jobban higgyen önmagában és csak nézzen és menjen bátran előre!

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Rengeteg történész van, aki a múltat fürkészi. Olyan emberekre van szükség, akik mernek előre nézni, álmokat látni, feladatokat vállalni és cselekedni. Épp nemrég mondtam valakinek: Jézus Krisztus a tévedő bűnös embernek meg tudott bocsájtani, de annak nem, aki a talentumát elássa. A terméketlen fügefát Jézus megátkozza. Persze, hogy van szükség hősökre és mindannyiunknak az a feladata, hogy alkosson, teremtsen. Mert Jézus nemcsak a gazdag ifjakat hívja erre. Úgy látom, ma a világ tele van gazdag ifjakkal, akik mindenféle parancsokat megtartanak, de nem mernek Jézussal elindulni, a világot jobbá tenni, feladatokat felvállalni, és azokat megoldani.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Nagyon kicsi gyermekként nagyon szerettem a barátaimat. Mindig próbáltunk valami kajibát, bunkert vagy barlangot ásni, ahol elférünk, de mindig minden kicsi volt, olyan sokan voltunk. Emlékszem, hogy azon imádkoztam – miközben a barátaim nevettek rajtam –, hogy akkora házat szeretnénk, ahova mindenkit be tudok fogadni. Most több mint kétezer ember eszik minden nap nálam és rengeteg vendég megfordul nálunk. Azt gondolom: ezt kértem és megkaptam.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Hát, van egy pár: édesanyám, édesapám, a Szűzanya, Szent Ferenc, Márton Áron…

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Azt mondják: az a szent, aki környezetét szentté teszi. Ha mellettem a kollégáim, gyermekeim szentté válnak, akkor én jó úton járok. Ha azt akarnám bebizonyítani, hogy mellettem mindenki buta, akkor egészen biztosan tévúton járnék. Vagyis: tegyek meg mindent, hogy a mellettem élő ember kibontakozzon, növekedjen, erős, szép és bátor legyen, és akkor én is jó úton járok.

NÉVJEGY

  • Kolozsváron született, 1959. január 24-én.
  • Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet (Dévai Szent Ferenc Alapítvány) célja az Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekek felkarolása. Jelenleg 2500 gyermekről gondoskodik intézményeiben és további százakról nevelőszülői rendszerben.
  • A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte. Több helyen eltöltött papi szolgálata után helyezték Dévára, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az ottani elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Az árvákat befogadó ferences szerzetesnek hamar híre ment Déván. Tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában, Magyarországon, Nyugat-Európában, sőt a tengeren túl is. A gyerekek taníttatása mellett vallási és erkölcsi nevelésükkel is foglalkozik.
  • Elismerései: Magyar Örökség díj (2002), Év embere díj 2004, Sütő András-díj (2007), a Pannon Példakép alapítvány díja (2008), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010), Európai Polgári Díj (Civi Europaeo Praemium, 2011), Magyar Szabadságért díj (2015), Boldog gyermekekért, boldog családokért díj (Felelős Szülők Iskolája, 2018), Pro Cultura Hungarica díj (2019)

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

Forrás: ferfiakklubbja.hu .

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

gazdagság. drágakő.

Minek nekem a gazdagság? Az embernek csak annyi kell, hogy éhségét és szomjúságát csillapítsa.

Vannak helyzetek, amikor étel-ital híján elpusztul az ember, és akkor az arany meg a gyémánt sem segíthet rajta.

Az igazi drágakő az egészség, a munkabírás és a becsület, mely barátokat szerez az embernek.

176 éve ezen a napon született Karl May német író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Karl Friedrich May (magyarul sokszor May KárolyErnstthal, 1842. február 25. – Radebeul, 1912. március 30.) minden idők legtöbb könyvet eladó német írója, jegyzett szakértője az amerikai vadnyugatnak. Munkái között megtalálhatjuk a két nagyon népszerű német dalt, a „Vergiss mich nicht”-et és az „Ave Maria” egyik változatát.

helyzetfüggő. tiszta. mocskos.

Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más mint annak a levesnek maradéka, melyet előbb mint tisztát ettél.

A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető-erő. Így van mindennel, ami tisztának, vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint.

 

A külvilágból se utasíts el semmit; ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj.

Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak a jele, hogy nem ismered eléggé.

Mind az, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásban szenny és nem önmagában; húzódj ki belőle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség.

 Weöres Sándor : A teljesség felé
104 éve ezen a napon született Weöres Sándor költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

fölemelkedni.

Benned van az erő minden küzdelem vagy helyzet fölé emelkedni, és az Éned valaha legfényesebb, legerősebb változatává alakulni át!

Within you is the power to rise above any situation or struggle, and transform into the Brightest, Strongest version of You ever!

szeresd az életed, szeresd a tested

Serge Bielanko újságíró a női nem nagy rajongója, egy végtelenül őszinte, önkritikus hang, érdemes hallgatni rá. Nemrég nyílt levelet írt minden nőhöz, aki elégedetlen a testével, hogy lássuk magunkat egy férfi szemén keresztül. A Nlcafé fordításában most utánközöljük Serge bejegyzését, amit minden nőnek érdemes egyszer elolvasnia!

Szia, te nő!

Hadd mondjam el a véleményemet neked, hadd legyek egy percre a te Ryan Goslingod. Jó, mindenki tudja, hogy távolabb nem is állhatnék Goslingtól, de mindegy, a hangnem a lényeg, ha goslingosat játszom, akkor sokkal férfiasabban beszélek.

Szóval, hol is tartottam? Ja, igen. Szia, te nő! A múltkor meztelenül álltál a tükör előtt, a gyerekek épp aludtak, vagy lehet, hogy táborban voltak, te pedig levetted a ruhádat, hogy lásd teljes valójában a testedet. Tudtad, hogy fájdalmas látvány lesz. Fájt? És még? Szomorú lettél? Mérges? Nem értetted, hogyan vált ilyenné a tested? Ismerem az érzést, nehogy azt hidd, hogy csak a nőknek jár az a “minden porcikámat utálom” érzés. Ha egy dolgot magaddal viszel ebből a levélből, akkor legyen ez: a férfiak értik ezt az érzést. A legtöbb legalábbis. Lehet, hogy nem beszélünk róla túl sokat vagy elrejtjük még a legjobb barátaink elől is, de az igazság az, hogy a külsőnk sokkal többet rombol az önbizalmunkon, mint amennyit mutatunk a külvilág felé.

Serge Bielanko és fiai

Mi sem vagyunk normálisabbak nálad, ha a testünkről van szó.

Hülyeség ezen görcsölni, hiszen a megereszkedett hasak és zsírpárnák az élet részei. Az összes sebhelyünk és hurkánk valahol a túlélésért való küzdelmünket dokumentálja. A nőknek azért kicsit más a helyzetük, tudom, mert az arcotok és a testetek szépsége értetek dolgozik. Segít, hogy magatokhoz vonzzatok embereket, erőt ad ahhoz, hogy kapcsolódjatok a környezetetekkel. Mi, férfiak pedig megvesszük a szépséget, hiszünk abban, hogy szupererőtök van tőle. Aztán ezernyi borosüvegbe temetjük a fájdalmunkat, amikor darabokra tépitek a szívünket.

Pedig az erőtök nem a szépségetekből fakad. A szépség elhalványul. A 23 éves feszesség elmúlik. Az izmaink, a fenekünk, a ti hetyke melletek, az én egykor lankadhatatlan férfiasságom, mind cserbenhagynak minket. Te, én, mi mind arra vágyunk, hogy ők legyünk. Ez egy elkerülhetetlen önámítás. Ez az élet egyik legkegyetlenebb tesztje. Mind valaki más testében szeretnénk élni. Azt kívánjuk, hogy a csontjaink átköltözzenek egy vékonyabb, feszesebb gazdatestbe.

Értem én. Nem nagyon van más választásunk, hacsak nem akarjuk egy plasztikai sebésszel darabokra szedetni magukat, hogy aztán ufónak rakjon össze.

Néhányan belevágnak, aztán belenéznek a tükörbe és rájönnek, hogy azt a rengeteg pénzt inkább egészséges ételekre, jobb könyvekre és a szenvedélyeikre kellett volna költeniük. Nem kell ahhoz agysebésznek lenni, hogy felismerjük, beleragadtunk abba a testbe, ami adatott. Aztán a szerencsésebbek ezzel megbékélnek.

A szerző, Serge Bielanko

A testem olyan, amilyen, ezt örököltem. A szemem alatti karikák örökre velem maradnak. Az apám ugyanilyen volt. Néhány testrészem, hibám megváltoztathatatlan, és most már nem is izgat kicsit sem. De azért van rengeteg olyan rész rajtam, amitől megszabadulnék, vagy átszabatnám magamon örömmel nagyjából azóta, hogy elég idős lettem ahhoz, hogy felmásszak a mosdóra, és megnézzem magam a fürdőszobatükörben. Olyan dolgok ezek, amiket még ma, vén fejjel is szégyellek magamon. Hát nem szomorú? Talán te megértesz. De ha nem – ha pont olyan nő vagy, akit valahogy sikeresen elkerült az összes többi nő problémája -, akkor megemelem előtted a kalapom.

Ha viszont az a fajta nő vagy, akinek csodálatos császársebe, narancsbőrös combja, megereszkedett feneke, lyukas foga, táskás szeme, tokája, seprűvénája, striája, lefelé törekvő melle, lazuló hüvelye, számos ősz hajszála és májfoltja, megtépázott önbizalma van, akkor tisztelgek előtted.

Minden férfinak tisztelegnie kellene előtted. Jó eséllyel mosolyogtál a felsorolásomon, mert ismered az érzést. Mert te és én, férfi és nő, nem igazán különbözünk. Mindketten tudjuk, hogy az idő költői humorának estünk áldozatul. Utáljuk, hogy ez is része az életnek, hogy ugyanolyan természetes, mint ahogy a nap felkel reggel, és lemegy este.

Van abban valami gyönyörű, amikor rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül. Varázslatos, hogy mindegy, hova dobott le az élet ezen a sárgolyón, mások is ugyanúgy bámulják magukat a tükörben – vagy törött üvegcserepekben a dzsungelben -, és ugyanúgy nem bírják elviselni a saját látványukat. Tegyél meg bármit, amit csak akarsz, hogy szépnek érezd magad, nincs azzal semmi baj, de legyél magaddal sokkal kíméletesebb, gyengédebb közben.

Késő éjjel, amikor már az egész család békésen aludt, odaálltam a tükör elé. Tudod, mit láttam? Elmondom, mert úgysem találkozunk ebben az életben, úgyhogy mindegy, mit gondolsz rólam.

Belenéztem a tükörbe és Goslingot láttam. Pont úgy néztem ki, mint Ryan Gosling, miután kihúzták a Mississippiből, amibe három hónappal azelőtt beledobták, és csak most vergődött ki belőle.

Kit érdekel? Úgyhogy nézz bele te is a tükörbe és lásd, hogy jól nézel ki.

Pont úgy nézel ki, mint aki leélt már egy fél életet.

A tested az életedről mesél. Szeresd az életed, szeresd a tested.

Forrás : pozitivnap.hu

Forrás, angolul : Serge Bielanko

győzelem. önmagunk felett.

Aki önmagát legyőzte, azt nem lehet legyőzni!

Az verhetetlen. Erős. És derűs.

A gyűlölettől, a rosszindulattól, az aljasságtól, az igaztalan bírálattól egyvalaki védhet meg: önmagad.

Ha erős vagy, nem hat rád. Lepereg rólad. Nemigen érint.

Aki lélekben gazdag, nem koldul se jó szót, se szeretetet. Inkább ad.

Ha gyenge vagy, nem érted, mit mondok.

De ha csak egyetlen percig is átérzed az Erődet – tudod, hogy igazam van!

Ha erős vagy, bármilyen helyzetbe kerülsz, nem dőlsz el, mert megkapaszkodhatsz. Kibe?

Önmagadba. Ez nem önzés.

Ez a jó táncos biztonsága, akivel azért szeretnek táncolni, mert saját tengelye és biztos egyensúlya van.

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé.

Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd.

Bagossy Brothers Company – Élj a mának

Bagossy Brothers Company – Élj a mának

Elszakadt most már rég a kép,
érzem, hogy ez csak a büszkeség
ami hátráltat, és nem tudom,
hogy hogyan tovább, ha eldobom.
Felfogni ezt már nem is kell,
ha belerokkanok úgysem érem fel.
Magas nekem ez a gondolatmenet,
ami ennyire megvezet.

Élj a mának, mi az, ami még várhat,
mi az, ami még várhat, mi az, ami még várhat?
Életbevágóan nem fontos,
nem akarom hallani én ezt most!
Süket a fül, tágul a szem, tágul a szem.
Tágul ‘asszem’!

Élj a mának, a holnap lesz valahogy.

Együtt evezünk a gondok tengerén,
a hajónk már zátonyközelbe ért.
Forog az örvény és messze még a part,
ez az, ami felkavart.
Próbáljuk oldani a helyzetet,
hogy mi az, ami egyszer elveszett.
Egy lépés, közel vagyok már,
többé nem visz messze ár.

Hivatalos facebook oldal itt.

A Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar.

A zenekar 2013 májusában alakult, több éve együtt zenélő zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmónika, billentyűk).

Első évükben Erdély számos településén felléptek, számaikat pedig játszani kezdte az erdélyi rádiók mellett számos határon túli, magyar területen működő, illetve magyarországi rádióadó is.