Fanka és Kowa – Expedíció

Fanka és Kowa – Expedíció

Hol egy válasz, sok kérdést nyakig betemet,
Hogy mi a kód, ami bezárja a szíveket,
Hogy miben hisznek, csak figyeld meg a szemeket,
Hogy a jó tényleg egyenes vagy sziklás és meredek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan hajnal ami nem bántja a szemedet,
Csak mutatja az irányt, kisimítja a hegeket.

Isten kertjéből neked küldök levelet,
Ezer év fájdalom, de én mégis nevetek,
Tudod rólam, minden hazug szítok, lepereg,
Csak azt nézd, amit csinálok, felejtsd el a nevemet.

Ez nem a szabadság, ezek csak szerepek,
Még mindig nyújtom, hát fogd már meg a kezemet,
Ébredj hát kertváros, vele a telepek,
Hogy a mi a célunk az út legyen vagyis a szeretet.

Bármerre vitt az út és bármit találtam,
Egyedül voltam ott, de nem a magányban,
Együtt táncoltam én és a földgolyó,
Isteni cerkával, isteni rajzoló.

Amiről beszélek, kevesen értik meg,
Ahogy az életük kevesen élik meg,
Kis szavak ezek egy apró kis zenével,
Kettő mikrofon, hátul két Zentével.

Bárhova utazz is ez majd elkísér,
Eszedbe fog jutni, hogy te is segítsél,
Valaki felkeltett téged is engem is,
Az út az áldás már mindegy, hogy merre visz.

Béke a szívemben béke a házamban,
Nincsen szögesdrót és nincs is lánctalpam,
Feladni nem fogom és nem is tudnám már,
Az ég az országom, és ott fent nincs határ.

Refr:
Törékeny szív, porból lett különös szerkezet,
Lényed partján a hajó megérkezett,
Zászló kibont és a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.
Porból lett különös szerkezet,
Öröm és fájdalom a vérerekben evez,
Az élet gályáján a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.

Magadban nem bízol, ha nekem nem hiszel,
Ugorj a mélybe már, mindig csak centizel,
Amitől félni tudsz, lásd meg, hogy délibáb,
Amikor nézlek akár üvegen nézni át.

A célhoz elérni értsd meg, hogy nem lehet,
Hol virágok helyett nőknél is fegyverek,
Ne keress sötétben, ott nem fogsz találni,
Egy felhőkarcoló majd fel fog zabálni.

A látszat világa, szirének éneke,
Kérdezd a tükörtől egy gép az érez –e?
A múltam felesnyi az előbb megittam,
Az élet pillanat, a most az elillan.

A cirkusz ingyenes, figyeld és meglátod,
Nincs okos ellenség, csak buta barátok,
Hatalmas óceán, tutajunk apró csak,
Elsüllyedtek akik magukkal harcoltak.

Refr

Minden nap látom, hogy megtörnek a gyerekek,
Lelkem viharfelhő, érzem, ahogy csepereg,
A képre koncentrálj, hagyd már a keretet,
Mert ideje, hogy elássuk ezt a sok szemetet.

Az élet írja, mi eljátsszuk a szerepet,
Egy emberöltőn át megannyi jelenet,
Vastaps és könnyek áztatják a szemeket,
Ha ledobod a jelmezed, véget ér az őrület.

Az élet miatt jöttem, de minden nap temetek,
Érzem, hogy meghaltok, hideg a kezetek,
Engedd és meglátod, tábortűz lehetek,
Hol leültök és megérted hogy miért nevetek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan kor, ami felnyitja a szemeket,
Megmutatja a hibát, amit ember csak tehetett.

Refr

37 éve, ezen a napon született Fankadel, magyar hiphop előadó.  E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

FankaDeli (polgári neve: Kőházy Ferenc) (Kecskemét, 1983. április 17. – ) magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.

Művésznevének eredete: a Funky nevű kecskeméti szórakozóhely, amely fiatalkorának törzshelye volt, és a Deli (=vitéz) szavakból ered (nagymamája deli legénynek hívta kiskorában).

Kowalsky meg a Vega magyar rock-központú együttes. Korai időszakában csak a Funk rock műfajt erősítette Magyarországon hip-hop stílusú énekkel fűszerezve, mostanában vegyesebb és populárisabb tematikájúra váltott. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

A hegek különös ismertetőjelek, azt mutatják, életben maradtunk. A hegek tapintható, simítható bizonyítékai annak, hogy túléltük a fenyegető égszakadást és földindulást, hogy emberfeletti lelkierővel egyenként lefejtettük magunkról az egészséges sejtjeinket pusztító és fojtogató indákat, vagy lerúgtuk magunkról azt, ami éppen a lelkünket készült megerőszakolni és maga alá gyűrni, hogy aztán módszeresen vitriolba mártogathassa a szívünket.

A hegek azt jelentik, túléltük az éjszakát, pedig nyüszítve, homlokunkat a hideg ablaküveghez szorítva vártuk a hajnalt. A hegek azt jelentik, az Élet kézen fog, segít felállni a sarokból, segít újra ingatag lábainkra állni, és odakísér a tükörhöz. Tessék, nézz bele, simítsd végig ujjaiddal különös ismertető-hegeidet, legyél büszke rájuk, mert mind a háború emlékei, amit megnyertél. Az éjszaka emlékei, amit fulladva végigküszködtél, és ziháló mellkassal azt vártad, a vékony sötétítőfüggönyön át mikor jelenik meg az első nyugalmat árasztó narancsszínű, melengető fénycsóva. A szoba tónusa megváltozik, úgy tűnik, a hegek is halványodnak, de soha nem tüntethetők el egészen. A hegek térképek a testeden, egy valódi életút-vonal, egy katasztrófa sújtotta övezet helyreállítást követően, egy tájkép vihar után. A hegek azt mutatják, hogy egy átvacogott, tagjaidat és szívedet csontig fagyasztó tél után végre megérkezik a várva várt melengető tavasz. Akkor a hegeket kitakarod, nem érdekel már, ki nézi, ki figyeli, és a fény felé fordulsz. A hegek minden nap szépséges papírba csomagolják az életet, és átnyújtják neked selyem masnival átkötve, hogy mindig tudd: igazi kincsed van.

A hegek olyanok, mint amikor sötét alagútban autózol egyedül. És először úgy gondolod, a sötét alagutak az élet velejárói, természetes tartozékok, mert hiszen hegyet mászni ezerszer több fáradtság és idő. Muszáj végigmenni az alagúton. De ez most itt túl hosszú már, túl sötét, és sosem lesz vége és nem kapsz levegőt, mert az alagútban nincs elegendő oxigén, csak magányosan, vészjóslón keringő ventillátorok vannak. Egyetlen megnyugtató, bíztató reflektorfény sincs sem előtted sem mögötted, senki nem küld reményt keltő morzejeleket, hogy nyugodj meg, mi is itt vagyunk veled, mindjárt itt a vége, mindjárt meglátod a fényt. Az alagútban vissza lehet fordulni? Az alagút csak egyirányú, csak előre visz az út, és ki kell jutni onnan, megtépázva, szétkaszabolt testtel kell befogadni a fényt. Az alagút végén, majd időnként a hegekre helyezed a kezed, megsimítod a furán érzékeny bőrt, ami egyelőre még sikolt az érintésedtől, aztán lassacskán megszokja azt.

Szeretni fogod valaha a hegeidet? Rejtegeted-e majd őket szivárványszínű ruhák mögé? Belefáradsz-e a történeted elmesélésébe és inkább némán elfordulsz és továbbsétálsz? Nem kell mindenkinek tudnia, milyen élettörténet húzódik a hegek mögött. Neked üzennek úgyis, téged emlékeztetnek mindvégig arra, hogy a csatádat megnyerted, és cáfolhatatlanul gyógyulttá nyilvánítanak. Mert a hegek tényleg pontosan olyanok, mint a hajnali fénycsóva a betegágy mellett, mint a tavasz egy átdidergett, utcán eltöltött, hajlék nélküli tél után, és a napfény a sötét, fülledt, nyomasztó alagút végén. Ahol a párás fűben kabócák várnak, búzavirágok, napfény, és szerelem, és minden más, ami életrevaló és életet igenlő.

Király Eszter

Forrás : Eszter élete.

Hegek