Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Forrás : Napi Vers facebook.

120 éve, ezen a napon született Szabó Lőrinc, magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk!

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Lukács Sándor (Miskolc, 1947. július 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész.

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Ádvent. Szelídzengésû üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,rab, a szabadulásod,halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!Erõtlen, most jön az erõ!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,fölkel a fény neked.
Zendül az ég,zendül a föld,Isten izent:
Eljön! Eljön!Ádvent! Ádvent!Ádvent.
Dörög rendíthetetlen,kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsõben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Elsõ és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja,
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadõlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgõ lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.Túrmezei Erzsébet (1912. február 14.,  Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő.

Fekete István: Roráte

Fekete István: Roráte

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.

Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt.  Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok égi Magasok!”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja – gondolja Illés – hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.  Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijed meg. – ezt igazán nem szabad – s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? – mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
– Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
– Hö?! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára.
– Te vagy az, Illés?
– Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy …
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
– Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült – mondja a főszent. És melegen sóhajt.
– Hjaj! Csoda! – suttogja a kis angyal.
– Hát bizony. A mai világban …
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés. Lángost sütött a lányom…

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

A bőrönd

A bőrönd

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság:

Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a miénk. Az, hogy ezt a pillanatot miként éljük meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:

Éljünk most!
Éljünk meg minden egyes percet!
Tegyünk boldoggá másokat!
Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetünk magunkkal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!
Szeressünk magunkat, fogadjuk el magunkat, vigyázzunk a lelkünkre!

Reményik Sándor : Halottak napja 

Reményik Sándor : Halottak napja
Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.
Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe’ jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.
De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz’ mi itt mind halottak vagyunk. 
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.
halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorumkeresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.
Gróf Georgina Zsófia (1983 január 22. Budapesten – ) magyar informatikus, előadó.
Gróf Georgina Zsófia youtube csatorna itt.

győztes. vesztes.

“A halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek.”

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat« (ecclesia militans) a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat« (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« (ecclesia triumphans) képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.

emlékezet.

“A halottak az élők emlékezetében élnek tovább.”

Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106. január 3., Arpinum – ma: Arpino, Olaszország – Kr. e. 43. december 7. [1], Formiae – ma Formia, Róma) – az ókori Rómában élt író, filozófus és politikus.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat« (ecclesia militans) a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat« (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« (ecclesia triumphans) képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.

Radnóti Miklós : Huszonnyolc év

Radnóti Miklós : Huszonnyolc év

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülte-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

Mögöttem két halott,
előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.

Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen hűvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémítő,
nagy, hófehér pehely helyett.

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Hoszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú nő,
komolykodó, tünődő.

Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!

Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nőttem én,
erősen tűz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.

73 éve ezen a napon halt meg Radnóti Miklós, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Radnóti Miklós (Eredeti neve: Glatter Miklós, névváltozatai: Radnói, Radnóczi, Radnóti) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros], 1909. május 5.Abda, 1944. november 9.) magyar költő, okleveles középiskolai tanár, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése

Latinovits Zoltán, Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt…”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt…”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

81 éve ezen a napon halt meg Kosztolányi Dezső, író, költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

Gárdonyi Géza: Útra készülődés

Gárdonyi Géza: Útra készülődés

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám felé.
A halál nekem nem fekete börtön,
Nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
Egy ajtó bezárul itt a földön,
S egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:
Ez a halál!”

Gárdonyi Géza (született ZieglerAgárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikusanekdotikustörténetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziósnaturalistaszimbolista stíluseszménye között.

halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorumkeresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, ekkléziológiailag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává.

Minden elhunyt hívő lelke, Isten irgalmasságából békességben nyugodjék: az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Ámen.

aranyfonal.

Ha már olvastad az Aranyfonalat és átélted gondolatait, sok csodálatos ember és lélek tapasztalatát, tudod, hogy NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál

Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők.

Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja.

A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.

Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…

Forrás : Müller Péter blog.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén ünnepel. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a »küzdő egyházat« (ecclesia militans) a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat« (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« (ecclesia triumphans) képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette 844-ben. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.

nyugalom. sors.

A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól.

Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná, országunk jelképévé.

Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz.

Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is.

Ezen a napon született Paulo Coelho brazil íro, aki idén lesz 70 éves.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.
 Paulo Coelho (portugál IPA: [ˈpawlu koˈeʎu]; Rio de Janeiro, 1947. augusztus 24.) brazil író. Az ENSZ békenagykövete.

Isten lelke. bennetek lakik.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből, Róm 8,8-11
Isten Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból, bennetek lakik.

Testvéreim!
Aki test szerint él, nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé.

Ha Krisztus bennetek lakik, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él.

Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen.

Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál levele a rómaiakhoz, más néven A rómaiakhoz írt levél vagy Római levél az Újszövetség hatodik könyve. Kulcsszava és legfőbb fogalma a megigazulás. Ennek köszönhetően mind Augustinus, mind a lutheri reformáció számára a legfontosabb újszövetségi könyv volt.

Weöres Sándor : A nő

Weöres Sándor : A nő

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

A nemzetközi nőnap alkalmából Isten éltessen minden női olvasót, sok erőt, egészséget, türelmet kivánunk Nekik. 🙂

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt. Manapság a különféle civil szervezetek ezen a napon világszerte, a nők elleni erőszak, a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és az egyéb, a nők ellen elkövetett erőszak formái elleni tiltakozásuknak is hangot adnak.

Pilinszky János: Tilos csillagon

Pilinszky János: Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S en félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csitítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, ítélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább!

Én nem kívántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, mivel a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak.