Hámori Gábor : Imádság legyen

Hámori Gábor : Imádság legyen

Van az úgy hogy nem akarok itt lenni a földön,
A hús és vér míg körül vesz a lelkemnek börtön,
Bele kényszerítve gonosz nem kívánt világba,
Menekülök én néha a versbe irt imába.
Próbálok így megnyitni egy kaput és belépni,
Kicsit itt hagyni a testet élni ami égi,
Közelebb kerülni hozzá szeretetét venni,
Köldökzsinoron keresztül mint a magzat kap enni,
Imádkozó betűk álljatok most sorba szépen,
Mutassátok úgy van itt lenn ahogyan az égben,
Látni vágyom érezni és hallani törvényed,
betűk, szavak rovásával megfejteni lényed.
Imádkozom én e percben e fehér papírlapon
Bízom benne válaszod sok kérdésemre megkapom.
Szeretlek mert annyi szépet, annyi csodát kapok,
Magamból én egy szeletet ismét neked adok,
Nemcsak annyit, mindenemet testemet, szívemet,
lélegzetem, szemem, kezem, munkám, mit művelek,
Neked adom mindenem, habár semmim nincsen,
A tőled kapott szeretet a legdrágább kincsem,
Jézus Uram szépen kérlek érints most meg engem,
Mutass utat kérlek mindig tudjam mit kell tennem.
Segíts kérlek ne legyek a jóra soha rest, bár nap mint nap
legyőzni való ellenség a test, féltékenység, irigység, lustaság és harag,
s ha nem vigyázok hamar útitársam marad.
Ments meg kérlek önmagamtól, a démonok sorától,
Segíts kérlek tisztább legyek e versnek, e sorától.
Tisztítsd meg a szívem, testem, bocsánatot kérek,
hogy lelkem gyakran gúzsba köti sok sátáni vétek,
Ments meg engem a gonosztól,
Ments meg önmagamtól,
Legyél kérlek útitársam most e pillanattól,
el ne hagyj és segíts, én se válasszak más utat,
Csak azt mit a lélek szava naponta megmutat,
Taníts kérlek őszintén tiszta szívből szeretni,
A félelmeket, bántásokat, elengedni, feledni.
Taníts kérlek imádkozni, igazán lélekből, ezt várod
a magyartól a szeretet népedtől.
Segíts imádság legyen ha kenyered szelek, imádság legyen ha állok,
ha valahová megyek, imádság legyen a munka, vagy ha alszom
éppen, imádkozzak hozzád szívből, ha nem kapom mit kértem,
imádság legyen reggelem, estém, s lépéseim,
imádság legyen válaszom, és a kérdéseim,
imádság legyen testtartásom, járásom, nézésem,
imádság legyen minden szívben születő érzésem,
imádság legyen nevetésem, humorom és könnyem,
imádság legyen ha nehezen megy, akkor is ha könnyen.
Imádságban bízzam én rád minden másodpercem, fájdalomban,
félelemben, örülni legyen merszem.
Mert csak azt kapom tőled mi a javamat szolgálja,
Imádkozom, legyek mindig Krisztus hű szolgája.

az akinek jönnie kell.

Takács István: Keresztelő Szent János a tömlöcben

Advent 3. vasárnapja, az öröm vasárnapja

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 11,2-11
Te vagy-e az, akinek jönnie kelt, vagy valaki mást várjunk?

Abban az időben:
Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

Jézus igy válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”

Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki?

Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki?

Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat!

Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat teelőtted.

Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál!

De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Keresztelő János – a katolikusoknál Keresztelő Szent János (ógörögül: Ιωάννης ο Βαπτιστής, latinul Ioannes Baptista), (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált) a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.

Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert amikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt. János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. „Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).