lélek. hajós.

Aki jól él, az úgy tud bánni a lelkével, mint a jó hajós a vitorlájával: tudja, hogy milyen hullámok között és milyen szélirányba hajózik.
A gyenge és riadt lelkű ember fél a változástól. A bölcs megtalálja benne a nyugalmát.
És van ennek még egy nagy titka: a szíved, lelked közepe nem változik. A HAJÓS ugyanaz.
Bármit hoz a jövő, bármerre fúj a szél.

81 éve, ezen a napon született Müller Péter forgatókönyvíró előadó.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé.

Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd.

Bagossy Brothers Company – Élj a mának

Bagossy Brothers Company – Élj a mának

Elszakadt most már rég a kép,
érzem, hogy ez csak a büszkeség
ami hátráltat, és nem tudom,
hogy hogyan tovább, ha eldobom.
Felfogni ezt már nem is kell,
ha belerokkanok úgysem érem fel.
Magas nekem ez a gondolatmenet,
ami ennyire megvezet.

Élj a mának, mi az, ami még várhat,
mi az, ami még várhat, mi az, ami még várhat?
Életbevágóan nem fontos,
nem akarom hallani én ezt most!
Süket a fül, tágul a szem, tágul a szem.
Tágul ‘asszem’!

Élj a mának, a holnap lesz valahogy.

Együtt evezünk a gondok tengerén,
a hajónk már zátonyközelbe ért.
Forog az örvény és messze még a part,
ez az, ami felkavart.
Próbáljuk oldani a helyzetet,
hogy mi az, ami egyszer elveszett.
Egy lépés, közel vagyok már,
többé nem visz messze ár.

Hivatalos facebook oldal itt.

A Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar.

A zenekar 2013 májusában alakult, több éve együtt zenélő zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmónika, billentyűk).

Első évükben Erdély számos településén felléptek, számaikat pedig játszani kezdte az erdélyi rádiók mellett számos határon túli, magyar területen működő, illetve magyarországi rádióadó is.

emberhalász.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 5,1-11

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel.

A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.

Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.”

„Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.”

Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.

Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.”

A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”

Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

kikötő.

Mark Twain

“Sail away from the safe harbor. Catch the trade winds in your sails. Explore, dream, discover.”

„Húsz év múlva csalódott leszel mindazért, amit most nem teszel meg, szóval dobd ki a kötelet és hajózz ki a biztonságos kikötőből a passzátszelek fújta vitorlán.”

Mark Twain, eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens (1835. november 30. – 1910. április 21.) amerikai író, újságíró, humorista.

jövő

Müller Péter

A hajó megy tovább. Új partok, új kikötők felé. Vár a jövő, várnak a tapasztalatok, örömök és persze a csalódások is. De hová teszed az újat, ha még mindig a régivel bíbelődsz?

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé.