Fanka és Kowa – Expedíció

Fanka és Kowa – Expedíció

Hol egy válasz, sok kérdést nyakig betemet,
Hogy mi a kód, ami bezárja a szíveket,
Hogy miben hisznek, csak figyeld meg a szemeket,
Hogy a jó tényleg egyenes vagy sziklás és meredek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan hajnal ami nem bántja a szemedet,
Csak mutatja az irányt, kisimítja a hegeket.

Isten kertjéből neked küldök levelet,
Ezer év fájdalom, de én mégis nevetek,
Tudod rólam, minden hazug szítok, lepereg,
Csak azt nézd, amit csinálok, felejtsd el a nevemet.

Ez nem a szabadság, ezek csak szerepek,
Még mindig nyújtom, hát fogd már meg a kezemet,
Ébredj hát kertváros, vele a telepek,
Hogy a mi a célunk az út legyen vagyis a szeretet.

Bármerre vitt az út és bármit találtam,
Egyedül voltam ott, de nem a magányban,
Együtt táncoltam én és a földgolyó,
Isteni cerkával, isteni rajzoló.

Amiről beszélek, kevesen értik meg,
Ahogy az életük kevesen élik meg,
Kis szavak ezek egy apró kis zenével,
Kettő mikrofon, hátul két Zentével.

Bárhova utazz is ez majd elkísér,
Eszedbe fog jutni, hogy te is segítsél,
Valaki felkeltett téged is engem is,
Az út az áldás már mindegy, hogy merre visz.

Béke a szívemben béke a házamban,
Nincsen szögesdrót és nincs is lánctalpam,
Feladni nem fogom és nem is tudnám már,
Az ég az országom, és ott fent nincs határ.

Refr:
Törékeny szív, porból lett különös szerkezet,
Lényed partján a hajó megérkezett,
Zászló kibont és a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.
Porból lett különös szerkezet,
Öröm és fájdalom a vérerekben evez,
Az élet gályáján a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.

Magadban nem bízol, ha nekem nem hiszel,
Ugorj a mélybe már, mindig csak centizel,
Amitől félni tudsz, lásd meg, hogy délibáb,
Amikor nézlek akár üvegen nézni át.

A célhoz elérni értsd meg, hogy nem lehet,
Hol virágok helyett nőknél is fegyverek,
Ne keress sötétben, ott nem fogsz találni,
Egy felhőkarcoló majd fel fog zabálni.

A látszat világa, szirének éneke,
Kérdezd a tükörtől egy gép az érez –e?
A múltam felesnyi az előbb megittam,
Az élet pillanat, a most az elillan.

A cirkusz ingyenes, figyeld és meglátod,
Nincs okos ellenség, csak buta barátok,
Hatalmas óceán, tutajunk apró csak,
Elsüllyedtek akik magukkal harcoltak.

Refr

Minden nap látom, hogy megtörnek a gyerekek,
Lelkem viharfelhő, érzem, ahogy csepereg,
A képre koncentrálj, hagyd már a keretet,
Mert ideje, hogy elássuk ezt a sok szemetet.

Az élet írja, mi eljátsszuk a szerepet,
Egy emberöltőn át megannyi jelenet,
Vastaps és könnyek áztatják a szemeket,
Ha ledobod a jelmezed, véget ér az őrület.

Az élet miatt jöttem, de minden nap temetek,
Érzem, hogy meghaltok, hideg a kezetek,
Engedd és meglátod, tábortűz lehetek,
Hol leültök és megérted hogy miért nevetek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan kor, ami felnyitja a szemeket,
Megmutatja a hibát, amit ember csak tehetett.

Refr

37 éve, ezen a napon született Fankadel, magyar hiphop előadó.  E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

FankaDeli (polgári neve: Kőházy Ferenc) (Kecskemét, 1983. április 17. – ) magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.

Művésznevének eredete: a Funky nevű kecskeméti szórakozóhely, amely fiatalkorának törzshelye volt, és a Deli (=vitéz) szavakból ered (nagymamája deli legénynek hívta kiskorában).

Kowalsky meg a Vega magyar rock-központú együttes. Korai időszakában csak a Funk rock műfajt erősítette Magyarországon hip-hop stílusú énekkel fűszerezve, mostanában vegyesebb és populárisabb tematikájúra váltott. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

elengedés

Egy komor arcú fiatalember lépett be a kórház főbejáratán, majd határozott léptekkel egyenesen a nővérpulthoz ment.

Szigorú vonásai elárulták, hogy fiatal életkora ellenére sok szenvedést megélt már, meleg tekintete azonban mély érzésekről tanúskodott. Édesapját kereste.

Az ügyeletes nővér elindult vele az egyik hátsó kórteremhez, és egy idős, nagyon gyenge, szemmel láthatóan haldokló bácsi ágyához vezette. A fiatalember megköszönte a nővér segítségét, majd leült az édesapja ágya mellett elhelyezett kis székre.

Teltek az órák, eljött az este, de a fiatalember nem mozdult az ágy mellől. Csak fogta apja kezét, időnként mondott néhány szeretetteljes szót, és így ült ott, nem törődve a nővérek beszélgetésével, a többi látogatóval, a környező betegek nyögéseivel, és semmilyen más külső hatással sem.

A nővér többször megjelent ellenőrizni a beteget, de a fiatalember szinte észre sem vette – ő csak haldokló édesapjával foglalkozott. Hiába mondta neki a nővér, hogy pihenjen le egy kicsit, nem mozdult el az idős ember ágya mellől. Hajnalodott.

Az idős férfi nem szólt semmit – talán nem is tudott már – a fiatalember pedig csak fogta édesapja kezét, és időnként halk, kedves szavakkal törte meg a csendet. Egészen addig, amíg az idős ember végleg le nem csukta a szemét.

A fiatalember elengedte a már élettelen kezet, csendben felállt, és az ágyhoz engedte a nővéreket. Türelmesen megvárta, míg befejezik a tennivalójukat, majd szomorú arccal így szólt ahhoz a nővérhez, aki előző nap édesapjához vezette:

„Ki volt ez az idős bácsi? Mit tudnak róla?”

„Ő a maga édesapja.” – felelte döbbenten a nővér azt gondolva, hogy a férfi a lelki megrázkódtatás hatására össze-vissza beszél.

„Nem, ő nem az édesapám. Soha életemben nem láttam ezt az idős bácsit.” – hangzott a sokkoló válasz, de a nővér a férfi szemébe nézve pontosan tudta, hogy amit állít, az igaz.

„Akkor miért nem szólt tegnap, amikor idevezettem hozzá?”

„Azonnal egyértelmű volt számomra a tévedés, de azt is egyből láttam, hogy ennek a haldokló bácsinak nagyon nagy szüksége lenne a saját gyerekére, aki nem volt itt vele. Láttam rajta, hogy túl beteg már ahhoz, hogy tudja, én a saját fia vagyok-e, vagy sem, de éreztem rajta, mennyit számít, hogy érzi, nincs egyedül. Ezért vele maradtam.”

Csík Zenekar, Generál : Kérdés

Csík Zenekar, Generál : Kérdés

Kérdeztem az éjszakai csendtől,
Kérdeztem, de néma volt,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mit akarok? Mit akarok tőled én?

Faggattam a tisztafényű hajnalt,
Faggattam, de hallgatott,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mit keresek? Mit keresek nálad én?

Égő Nap – Tőle tán most megtudom majd,
Mért kell még – Ez a fájó, édes, furcsa játék,
Próbáltam – De hisz’ nem lehet ezt félbehagyni,
Már nem tudom – Soha elfeledni, megtagadni én!

Kérdeztem a bíbor színű alkonyt,
Faggatom, de nem beszél,
És a száz alakban visszatérő kérdés:
Mért szeretlek? Mért szeretlek mégis én?

A Csík Zenekar egy magyar népzenei együttes, 1988 óta a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője.
Tagok :Barcza Zsolt, Bartók József, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila.
Hivatalos honlap itt.

Hivatalos facebook oldal itt.

A Generál együttes – magyar együttes. 1971december 1-jén alakult.

Tagjai

Karácsonyi köszöntő.

Karácsonyi köszöntő ének.

Én felkelék jó reggel hajnalban,
Én felkelék jó reggel hajnalban.
Kimosdódám minden bűneimből.
Megkendőzém arany kendőcskével.
Kimenék én ajtóm elejébe,
Feltekinték nagy magas mennyégbe.
Nyitva látám mennyország kapuját,
Azon belül mennyország ajtaját,
Azon belül egy terített asztalt.
Azon vala egy rengő bölcsőcske,
Abban vala Urunk, Jézus Krisztus.
Ül vala mellette anyánk, Szűz Mária,
A lábával rengetgeti vala.
A szájával fújdogálja vala:
Aludjál el, Istennek Báránya,
Szeretetből jöttél erre a világra.

Dsida Jenő : Közeleg az Emberfia

Dsida Jenő : Közeleg az Emberfia

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
aki nem tőlem és nem tőled kap életet.
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
nyulat, nem hordoznak emberölő
szerszámot, megjelenik az angyal és
megjelenik a csillag és tele lesz dallal
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre
és tudni fogjuk, hogy Ô az.
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
a petróleumbányák frakkos császárai
s könnyel a szemükben letérdelnek elé.
Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
legerősebb lészen a karja és szelíd arcáról ragyog
az örök építők acélos vidámsága.
Ő megmutatja minden vándornak az utat,
minden töprengőnek az igazságot, minden
haldoklónak az életet. Ő megmagyarázza
nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.
Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
nem ad fegyvert, hanem kenyeret.
Ma még sírunk,
mert a mosolygás nem én vagyok.
Ma még sötét
van, mert nem jöttem világosságnak,
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Marosán Csaba (Zilah, 1990. május 15.) magyar színész, 2012 novembere óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Ádvent. Szelídzengésû üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,rab, a szabadulásod,halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!Erõtlen, most jön az erõ!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,fölkel a fény neked.
Zendül az ég,zendül a föld,Isten izent:
Eljön! Eljön!Ádvent! Ádvent!Ádvent.
Dörög rendíthetetlen,kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsõben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Elsõ és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja,
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadõlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgõ lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.Túrmezei Erzsébet (1912. február 14.,  Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő.

Fekete István: Roráte

Fekete István: Roráte

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.

Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt.  Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok égi Magasok!”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja – gondolja Illés – hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.  Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijed meg. – ezt igazán nem szabad – s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? – mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
– Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
– Hö?! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára.
– Te vagy az, Illés?
– Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy …
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
– Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült – mondja a főszent. És melegen sóhajt.
– Hjaj! Csoda! – suttogja a kis angyal.
– Hát bizony. A mai világban …
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés. Lángost sütött a lányom…

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

Koszi Janka & Bagossy Brothers Company: Maradj így (Akusztik)

Koszi Janka & Bagossy Brothers Company: Maradj így (Akusztik)

Egy hét eltelt megint,
Úgy volt, mire virrad itt leszel.
Hallom a hangod,
Odakint,
De sehogy sem érlek el.
De Te itt állsz, ugye itt állsz,
Csak én nem látlak már.

Humoros a magàny egy hét után.

Most a Földre szállsz, vagy én csak képzelem.
Bolond vagyok talán,
Sokszor történt már ilyen.
De a végén az út végén, ez nem számít sosem.
Egy tiszta gondolat jutott még Nekem.

Maradj így,
Hadd nézzelek hajnalig.
Maradj így,
Nézhetlek, ha nem vagy itt.

Hogy nyugszik a Nap most,
Hogy nyugszom meg én
Jönnek a hosszú esték
Jönnek,
Jönnek felém.
Minden vihar lassan,
Nyugovóra tér
S mély álomba ringat, majd a szél.

Lassan összeforr,
Nem tátong az űr tovább.
És a lélek meghajol
Elengedi bánatát.
Mert a végén,
Az út végén
Egy éber éjszakán
Én újra álmodom csendben a múzsám.

Maradj így,
Hadd nézzelek hajnalig.
Maradj így,
Nézhetlek, ha nem vagy itt.
Hogy nyugszik a Nap most,
Hogy nyugszom meg én
Jönnek a hosszú esték
Jönnek,
Jönnek felém.
Minden vihar lassan,
Nyugovóra tér
S mély álomba ringat, majd a szél.

Hogy nyugszik a Nap most,
Hogy nyugszom meg én
Jönnek a hosszú esték
Jönnek,
Jönnek felém.
Minden vihar lassan,
Nyugovóra tér
S mély álomba ringat, majd a szél.

Minden vihar lassan,
Nyugovóra tér
S mély álomba ringat, majd a szél

Koszi Janka 1986. március 12-én született egy zenész családban. Szülei a polgári foglalkozásuk mellett zenével foglalkoztak, így már korán megtapasztalta a zene iránti szeretetet és nem volt kérdés számára, hogy ezen a pályán próbáljon szerencsét.

Hivatalos facebook oldal itt.

A Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar.

A zenekar 2013 májusában alakult, több éve együtt zenélő zenészek közreműködésével. A zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmónika, billentyűk).

mindennapok.

Falun kell a sötétség, mert csak a sötétben mer forrni a bor, érni a tök, nőni a gyerek, álmodni a leány, ölelkezni a gazda.

A sötétben pihennek jóízűt a kertek, fák, állatok és emberek.

A kimerített kút megtelik vízzel, pirossággal a mező, és az őszi cinke még hajnal előtt elindul az erdőről, hogy téli vendégszereplését elkezdje az emberek között.

141 éve, ezen a napon született Krúdy Gyula magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

Dsida Jenő : Édesanyám keze

Dsida Jenő : Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanitott,
Felmutatott a csillagokra,
Ugy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha
EI is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyü rút! –
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni birnám ezeket!.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

112 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Sárhelyi Erika Az én csendem

Sárhelyi Erika Az én csendem

Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék.

Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.

Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

Sárhelyi Erika (Budapest, 1965. szeptember 19. –) magyar költőnő.

Sárhelyi Erika saját blog itt.

 

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
*
Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón – te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent – s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.
*
Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.
*
Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.
*
Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. –
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.
*
Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.
*
Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek…
*
És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

Kriza János : Székelykö alatt

Kriza János : Székelykö alatt

Ember-csinálta halmaid közöl
Oh vár! szabadba jöttem, foglyod én
Hol istenkéz-emelte szirteken
Szabadság enyhít ép lehelletén.

Nem láttam én pirosló szép korányt,
Nem ismerém a harmat gyöngyeit,
Nem haliám a pacsirta víg dalát,
S a lég ezer zsibongó sergeit:

Imitt naponként hajnalom pirul,
Szelíd sugár előzi dél hevét,
Az illatos virágnak, míg töröm,
Még gyenge harmat üli kebelét.

Szabad nép, nem kalitka rabjai,
Örömdalokban zeng ezer madár,
S e népimával a királyi sas
Röpülve Istenhez magasba jár.

207 éve ezen a napon született Kriza János néprajzkutató. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Kriza János (Nagyajta1811június 28. – Kolozsvár, 1875. március 26.) néprajzkutató, költő, műfordító, unitárius püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Még többet Kriza Jánosról és szülőhelyéről itt.

Dsida Jenő : Tanács

Dsida Jenő : Tanács

Ne legyen lelked soha vad, viharzó,
Ne legyen lelked nyugtalan soha,
Ne zúgjon rajta soha át
A szenvedélyek átkos vihara!

Mert lásd, a dühös, féktelen vihar
A tó vizét is csúnyán felkavarja
S felszínre kerül mélység-rejtekéből
A rút iszapos alja…

Legyen a lelked mindig csendes,
Fohászos, békés, altató;
Legyen lelkednek örök mintaképe
A napsütéses, tiszta tó!

Álmok tündére fürdik ott
Kora hajnaltól késő estig,
Éjjel pedig sugaras-szépre
A mennyországnak csillagai festik.

Szatmár, 1924. június 16.

80 éve ezen a napon halt meg Dsida Jenő, erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.!

 

B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára

B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára

Réges régen készülődünk
erre a nagy napra
hiszen ma van az esztendő
legeslegszebb napja.

Hajnal óta anyut lessük,
Ébred-e már? Hív-e?
Neki van a világon
a legeslegjobb szíve.

Bizony nincs a naptáraknak
mosolygósabb napjuk,
szobáját ma virágokkal
telis-teli rakjuk.

Amit érzünk, amit szólnánk
vidám dalba öntjük,
Édesanyát énekszóval
szívből felköszöntjük.

Isten éltesse sokáig erőben egészségben, a mostani és mindenkor, illetve jövendőbeli anyákat, családjaik körében!

B. Radó Lili (1896. június 5. – †1977. szeptember 19.) magyar költő, ifjúsági író, műfordító.

Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.

Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.