Hervay  Gizella: Emberi hangon

Hervay  Gizella: Emberi hangon

Gyermekkoromban nem hittem el,
hogy beszélgetnek az állatok,
s most emberi hangon szól hozzám
a heverő kő, vízparti kagyló, homok,
ha testem kő-, víz-, kagyló-
és homokkorszakára gondolok,
a lélekben leülepedett
pliocén rétegek felett
súlyos léptekkel rohan
szörnyű pikkelyeivel
a brontoszaurusz-rettegés-roham.
Szelíden nézem szívemet
kihaló állataival

38 éve, ezen a napon halt meg Hervay Gizella erdélyi költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében!

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.

Reményik Sándor – Nagypénteki szertartás

Reményik Sándor – Nagypénteki szertartás

Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)
Hű zöldje végül mégis elkopott
Lett ő is szikkadt, aszott kis halott.
Éreztem: nálam tovább nem marad
Nem bírja lelki szárazságomat,
S egy durvább illetésre szertehull.

De nem ily halált szántam én neki.
A kemencében énekelt a tűz,
Zsoltároztak a lángok lelkei.
A száraz ágat helyéről levettem,
Vigyázva, ahogy halottat viszünk, –
S a tüzes kemencébe bevetettem.
Nagyot lobbant, – és színes lett a láng.

Erdők nagyságos tömjén-illata
Elborította rögtön a szobát.
A száraz ágból kiröppent a lélek,
Jöttek adventek, – karácsonyok, – évek,
És hittem én is: hátha mégis élek…

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta
Barkáját kedves kéz által nekem,
Hogy a szent főnek új dísze legyen.
Az ólomszínű éji ég alatt
Langyos, ébresztő áramlat haladt,
És gyermekkorom ölén, a hegyen
Rügyet bontott a borostyánbokor.

Kolozsvár, 1929 március 30.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

látogatóban Istennél.

Álmomban, látogatóban jártam Istennél🌻

Álmomban látogatóban jártam Istennél.

Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

– Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.

Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.

Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

– Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek.

Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.

Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.

Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.

Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.

A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem.

Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látni.

Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret.

Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál.

De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Kányádi Sándor: Gyermekkor

Kányádi Sándor: Gyermekkor

Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.

1 éve, ezen a napon halt meg Kányádi Sándor erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Sanyi bácsi!

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémiaalapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Írói álneve Kónya Gábor.

Szécsi Pál : Nincsen barátom

Szécsi Pál : Nincsen barátom
Milyen furcsa?
Gyermekkorunkban milyen sok barátunk van.
Ezek a barátságok egy életre szövődnek.
Aztán, ahogy felnövünk, egyedül maradunk.
Hová lettek? Nem tudom.Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Príma cimborák, néha tényleg jópofák,
Semmi más.

Együtt csavargunk nap-nap után,
Egyről esik szó köztünk csupán.
Lányról, kalandról, semmi másról,
De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt
Semmi fontosat még,
Én is hallgatok, s arra gondolok,
Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Bár ők jópofák, de egy régi jó barát
Az más.

Tá-tá-dá, dat-tá-dá..

Együtt csavargunk nap-nap után,
Egyről esik szó köztünk csupán.
Lányról, kalandról, semmi másról,
De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt
Semmi fontosat még,
Én is hallgatok, s arra gondolok,
Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Bár ők jópofák, de egy régi jó barát,
Az más, biztos más, igen más, egész más.

74 éve ezen a napon született Szécsi Pál, magyar énekes, e bejegyzéssel Rá emlékezünk,

Szécsi Pál (Budapest, 1944. március 20. – Budapest, 1974. április 30.) magyar énekes, előadóművész, dalszerző szövegíró.1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánccímű dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, megjelenése, egyedi előadói stílusa révén, minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkig élnek.

Babits Mihály: Balázsolás

Babits Mihály: Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Szent Balázs (születési ideje ismeretlen – meghalt 316február 3-án) orvos és püspök volt az örmény Sivas városban (ma Törökországbanfekszik). Életéről nagyon keveset tudni.
Püspökké választása után visszavonult egy magányos hegyi barlangba, ahonnan imádkozva vezette népét, tanácsokat osztott és gyógyította a közösséget. A legendák szerint vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

balázsolás, vagy balázsáldás a katolikus egyház egyik áldása.

Reményik Sándor : Vissza

Reményik Sándor : Vissza

Én nem tudom: hova.
Én nem tudom: mire.
Én nem tudom, hogy ki után.
Csak vágyom, vágyom – –
Talán egykor élt életem,
Talán sosem élt életem után.

Vágyom, vágyom –
És nem tudom, e vágy
Előre néz, vagy vissza:
A reménység, vagy az emlékezet
Felbuzgó talajvizét issza.
Vágyom, vágyom – –
Én azt hiszem, hogy vissza.

Így vágyhatik a kinyílt és csalódott
Virág bimbókorába –
Így vágyhatik a meglett és megrendült
Férfi gyermekkorába –
Így a kipattant rügy a fába vissza –
Így a fa gyökerébe –
Így nemzet a talán valaha volt,
Talán sosem volt ősi dicsőségbe –
Így vissza, vissza
Egyetlenegy nagy fehér békességbe
Az össze-vissza tarka sokaság –
Istenbe vissza,
Vissza, vissza
A teremtett és megromlott világ.

1935 április 18

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Isten embere. minden jóra kész.

Szentlecke Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből , 2Tim 3,14-4,2
Isten embere legyen tökéletes és minden jóra kész.

Szeretett Fiam!

Tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre.

Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen.

Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az igét, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál második levele Timótheoszhoz a Bibliában az Újszövetségben található három pasztorális levél egyike.

De kinyomta meg a csengőt?

Forró-Erős Gyöngyi

Gyermekkorom egyik legemlékezetesebb Mikulás-járása volt, mikor nálam jóval nagyobb, így minden titok ismerője-nővéremmel a tömbházlakásunk kicsi szobájában elbújva vártuk a Mikulást. A szobából kimennünk nem volt szabad, hiszen félő volt, hogy elriasztjuk a nagyszakállút, tehát ott kecmeregtünk az ágyon, és reszketve vártam a csodát.

A nővérem meg, a mindentudók bölcsességével fokozta a hangulatot, suttogva beszélt, pisszegtetett, merthogy motoszkálást hallott, vagy éppen suhanó árnyat látott az ablak alatt – szóval minden tőle telhetőt megtett, hogy az én izgalmi állapotomat fokozza.

És egyszer csak megszólalt a bejárati ajtó csengője – ki csengethet? – ugrottam föl, hiszen úgy tudtam, szüleim vendégségbe mentek – és már rohantam is ki az előszobába, mint a puskából kilőtt a golyó, ahol – láss csudát! – a szépen kivikszolt csizmáimban ott volt már az ajándék.

Szüleim a nagy örömöm kellős közepén toppantak be a lakásba, kabátosan, csizmával, sapkával, így semmi kétségem nem volt afelől, hogy valóban akkor érkeztek haza. Mint ahogy afelől sem, hogy a csengőt a Mikulás nyomta meg, mikor az ajándékokkal megérkezett.

Dehogy kellett nekem ehhez látni is az apót! Elég volt, hogy tudtam: itt járt.

Később, mikor már magam is sejtegettem a titkot, sokáig ezzel a Mikulás-esti történettel hárítottam azt, amit a velem egykorúak már igazságnak tartottak.

Hiszen a csengőt valakinek meg kellett nyomnia azon az estén!

És ugyan, ki tette volna, mikor a szüleim nem voltak otthon és a nővérem mellettem volt? Sokkal később is, mikor a tények már tények voltak, számomra még ott volt a kérdés: de akkor ki csengetett?

Annyira erős volt az azon az estén megélt csodaélmény, hogy eszembe sem jutott, mi mindenben segíthet egy kisgyermekes szülőnek egy beavatott, jó szomszéd, vagy, hogy kabátosan-csizmásan a tömbház előtt is lehet álldogálni, és éppen akkor betoppanni, amikor kell.

Mai napig sem tudom, hogy ki nyomta meg akkor a csengőt, de már nem is fontos: annak az estének az élménye a fontos.

Mert a gyermeki fantázia határtalan: nem kell lássa a csodatevőt ahhoz, hogy higgyen a csodában. Igazából csak rajtunk, felnőtteken múlik, hogy megtörténik-e ez a csoda.

És hogy ez maradandó emlék lesz-e majd, vagy egy ajándékozós estévé szürkül a sok másik között.

Forrás : Hargita Népe.

Forró-Erős Gyöngyi (Csíkszereda, 1975. március 4. – ) erdélyi magyar ujságíró, jelenleg a csíkszeredai Hargita Népe napilapnál dolgozik.

Áprily Lajos : Ámulni még

Áprily Lajos

Áprily Lajos : Ámulni még

Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
Megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Elálmélkodni megszokottakon,
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,

a csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már, – s itt volna már a végem?

127 éve ezen a napon született Áprily Lajos, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

falu. mese.

Benedek Elek

Kicsiny falu az én falum, legkisebb az egész vidéken s a legszebb. Gyermekkoromban alig hatszáz lakója volt, s ennek is jó felerészét az én nemzetségem tevé.

Erdő, mező, hegy völgy, falu… minden mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a gyermek?

155 éve született Benedek Elek, író, mesemondó. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.) újságíró, író, „a nagy mesemondó”.

Szabó Gyula : Úgy múlik el az életünk

Szabó Gyula : Úgy múlik el az életünk

Úgy múlik el az életünk: Emlékezünk,emlékezünk.
Egy régi dal, egy régi kép eszünkbe jut, szívünkbe tép.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Elillant rég a nagy varázs.Ifjúságunk hunyó parázs.
Álmaink lásd eloszlanak, hő vágyaink szétfoszlanak.
Nem marad meg már más nekünk:Emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák
Gyermekkorunk hívó szava: Holvagy fiam? – s te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc,
Mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc,
Szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk..

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? – s te hol vagy mama.

Az életünk így múlik el, s ha jő a nap, hogy menni kell
Elhal szavunk, elhal dalunk, megszülettünk, hát meghalunk.
De míg vagyunk emlékezünk. Így múlik el az életünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák,
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam?- s te hol vagy mama?

84 éve ezen a napon született Szabó Gyula, magyar színművész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szabó Gyula (Kunszentmárton, 1930. július 15. – Budapest, 2014. április 4.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth– és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. Lánya Szabó Zsófia színésznő.

életlecke – 5. rész.

Életlecke, 45 jótanács az Élethez. – 5. befejező rész.

37. A gyerekednek egy gyermekkora van.
38. Semmi sem számít a végén, csak az, hogy szerettél.
39. Menj ki minden nap. A csodák mindenhol várnak rád.
40. Ha mindannyian egy halomba dobnánk a problémáinkat és meglátnánk a többiekét, a miénket visszavennénk.
41. Az irigység időpazarlás. Fogadd el amid van és ne azt, amire úgy gondolod, hogy szükséged van.
42. Nem számít, hogy érzed magad, állj fel, öltözz fel és menj ki az emberek közé.
43. Lazíts.
44. A legjobb rész még hátravan…
45. Ha nincs is csokorral átkötve, az élet attól még ajándék.

Nagy László: Dérütött réten

Nagy László :  Dérütött réten (Sebestyén Márta és Binder Károly előadásában)

Állok a rozsdás,dérütött réten,
gyermekidőmet visszaidézem.
Harmatban, zöldben íme itt látom
szívetszorító kis ballagásom.

Valaha voltam magam dajkája,
nem fogódzhattam én az anyámba.
Könnyemen át is el-eltűnődtem
s örömem villant már a mezőben.

Dérütött rétre megjött a férfi,
nem tud már sírni, soha békélni.
Dalát ő adta nyargaló szélnek,
magát az ádáz hullámverésnek.

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító.