Arany János: Epilógus

Arany János: Epilógus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!…
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!…
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget…
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. július 6.)

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

boldog élet. Isten népének.

Advent II. vasárnapja, Isten megmutatja rajtad fényességét

Bibliai olvasmány Báruk próféta könyvéből, Bar 5, 1-9

Véget ér a fogság: boldog élet várja Isten népét.

Jeruzsálem, vesd le a gyász és az ínség ruháját,
öltözzél annak a dicsőségnek díszébe,
amelyet Isten ad neked mindörökre.
Öltsd fel Isten igazságának köntösét,
s tedd fejedre az Örökkévaló dicsőségének koronáját,
mert az Isten ismertté teszi fényességedet
mindenütt az ég alatt.
Isten ezt a nevet adja neked örökre:
“Igazságosság békéje”, “jámborság dicsősége”.
Kelj fel, Jeruzsálem, állj a magaslatra,
és tekints keletre!
Nézd, miként gyűlnek egybe fiaid,
napkelettől napnyugatig a Szent (Isten) szavára,
és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk.
Gyalog mentek el, ellenség hajtotta őket,
de Isten mindnyájukat visszavezeti hozzád, olyan pompával hozzák majd őket,
mint királyi sarjakat.
Mert elhatározta Isten, hogy alacsonnyá teszi
a magas hegyeket és az örök bérceket.
A föld színéig betölti a völgyeket,
hogy bizton haladhasson Izrael
Isten dicsősége alatt.
Az erdők és az illatos fák Isten parancsára
mind árnyékot nyújtanak Izraelnek.
Isten vezeti majd népét
örömben, dicsőségének fényében,
s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.

Ez az Isten igéje.

A Báruk héber eredetű férfinév, jelentése: áldott, szent, boldog.

Báruk (héberül ‘áldott’ v. ‘áldott légy ‘): próféta, Jeremiás munkatársa. – Nerija fia, Szeraja testvére (Jer 51,59). Kr. e. 605: Jeremiás ~nak diktálta le mindazt, amit addig Jahve megbízásából elmondott (36,4).