holnap. kihívás.

Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék.
Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt.
A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit.
Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám.

72 éve ezen a napon született Freddie Mercury brit énekes és zenész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5. – London, 1991. november 24.) párszi indiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

kihívás.

Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék.

Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim.

Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt.

Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit.

Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám.

71 éve ezen a napon született Freddie Mercury brit énekes és zenész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5. – London, 1991. november 24.) párszi indiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

Bohemian Rhapsody flash mob.

A Blasorchester Siebnen hivatalos youtube csatornája elérhető itt, hivatalos honlap itt.

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést.

Queen : Love of my life

25 éve ezen a napon halt meg Freddie Mercury, párszi indiai származású brit énekes és zenész.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5. – London, 1991. november 24.) párszi indiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt.[1][2] Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

Living on my own

23 éve ezen a napon halt meg Freddie Mercury, brit énekes és zenész.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Freddie Mercury (született Farrokh Bulsara, Zanzibár, 1946. szeptember 5.London, 1991. november 24.) pársziindiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelonacímen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját. Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt.Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata

tavaszi szél vizet áraszt

68 éve ezen a napon született Freddie Mercury, brit énekes és zenész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.