Fodor Ákos: Feladat

Fodor Ákos: Feladat

Halálunk velünk
születik. Tanuljunk meg
jól élni vele.

Fodor Ákos  (Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2015. február 21.) magyar költő és műfordító, a magyar haiku mestere.

1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (a fordításokban szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen – rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

Fodor Ákos: METAIDILL

METAIDILL
itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se.

bánat. öröm.

Két bánatom van:
egyik, hogy meg kell halnom;
másik, hogy addig élnem kell.

Két örömöm van:
egyik, hogy meghalhatok;
másik, hogy addig élhetek.

74 éve, ezen a napon született Fodor Ákos magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Fodor Ákos  (Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2015. február 21.) magyar költő és műfordító, a magyar haiku mestere.

1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról

Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról

Én derűlátó
vagyok, mert borút nézni
már nem érek rá.

Fodor Ákos (Budapest, 1945. május 17. –) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik mestere. 1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

ajtó.

Ajtód vagyok. Nyithatsz, csukhatsz,
átléphetsz rajtam bármikor
oda, ami csak mi vagyunk. És kiléphetsz onnan
bármikor. Amikor csak jössz: zárva találsz,
érintésedre-
nyílóan, könnyen, zajtalanul.

4 éve, ezen a napon halt meg Fodor Ákos magyar költő és műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Fodor Ákos (Budapest, 1945. május 17. –  – Budapest, 2015. február 21.) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik mestere. 1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

Fodor Ákos: 3 negatív szó

Fodor Ákos: 3 negatív szó

nincs

semmi

baj

Fodor Ákos (Budapest, 1945. május 17. –) magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik mestere. 1968-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte el szerkesztői pályafutását. 1978-ban jelent meg első verseskötete Kettőspont címmel. 2004-ben Artisjus-díjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal ismerték el tevékenységét.

Fodor Ákos: Monológ

Fodor Ákos: Monológ

Mondj kevesebbet, mint amennyit érzel.
A biztosnál is mondj kevesebbet – még, ha
kopárrá lesz is a látszat így;
hogy a keserű csalódásban oly gazdag világ
édes-csalódás-állománya (olykor és esetleg)
gyarapodhassék.
Ezt csakis a Kevesebb által érheted el.
Sokból túl sok van. Az embléma
rég eltakarja a tárgyat, az ár az árút,
a nyelv a beszédet.

És talán

örökre fogadd meg, hogy Valamirevaló Ügyben
sosem ejtesz ki a szádon afféle
hazárd, veszélyes, viszolyogtató szavakat, mint
“örökké”, mint “soha”.