centi-, kilométer

Böjte Csaba testvér a Hargita megyei Hidegségen mutatott be szentmisét, beszédében újra szívhez szóló gondolatokat mondott.

Az örök élet kulcsát adjuk a gyereknek, amikor megtanítjuk imádkozni.  Nem tudom, hogy megmarad-e benne valami abból, amit irodalom – vagy történelemórán tanul. De ha megtanítjuk imádkozni őt, akkor a lehető legjobb dolgot adtuk a kezébe.

Isten nélkül nagyon nehéz, fárasztó, kilátástalan minden. A Mennyei Atya amikor “használati utasítást” adott nekünk az élethez, akkor a tízparancsolatot adta a kezünkbe.

Az első parancs így szól: “Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”.

Lehetsz pap, nevelő, szakács, lehetsz bármi, de Istennek a legfontosabb elvárása, hogy imádd Őt.  A Jóisten bármit tud teremteni: templomot, iskolát, gyermekotthont, tényleg bármit.

Kivéve egy dolgot: egy olyan szabad akaratú embert, aki tiszta szívvel, lángoló szeretettel szereti Őt. Ezt csak mi teremthetjük meg, szabad akaratunkkal úgy dönthetünk, hogy azt mondjuk: “Uram, kicsi vagyok, szegény vagyok, de én szeretnélek téged nagyon szeretni!”.

Istent szeretetben nem lehet felülmúlni: ha egy kis centit is mész feléje, akkor ő kilométereket jön feléd!

Ha egyetlen dolgot taníthatnék a gyerekeknek, ha egy dolgot mondhatnék nekik, akkor az az lenne: Uradat, Istenedet imádd!

Ha megnézitek, hogy mi mindent építettünk, mi mindent valósítottunk meg, és megkérdezitek tőlem, hogy mindez honnan van, – az erő, az újrakezdés, a bátorság, az anyagiak – azt mondanám Istentől.

Hiszek az imádság erejében: sokszor megtapasztaltam, hogy lehetetlen, kilátástalan helyzetben Isten meghallgatta az imánkat. Maga Jézus mondta: bármit kértek az én nevemben közösen, azt megkapjátok!

Forrás : magnificat.ro

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Szent Ferenc útján

Assisi Szent Ferenc (latinul: Franciscus Assisiensis) vagy ahogy a Ferenc-rendiek nevezték: szerafikus Szent Ferenc (latinul Franciscus Seraphicus vagy „Pater seraphicus”) (Assisi, 1182. július 5. – Assisi, 1226. október 3.) aferences rend megalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. A 2013-ban pápává választottJorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet.

Még többet Szent Ferencről itt.

Évközi 21. Vasárnap

Évközi 21. Vasárnap (Szent Bertalan apostol) : Vállára teszem Dávid palotájának kulcsát

Forrás : Csíksomlyói kegytemplom szentmise.

Bővebben…

Ervin atya példája

Ferencz Ervin atya

Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.

Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.

Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?

Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?

Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!

Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem.

– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?

– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!

– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?

– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!

– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés….

– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.

Ferencz Ervin ferences szerzetes, a gyergyószárhegyi ferences kolostor házfőnöke. 1920. május 10-én született. Márton Áron püspök szentelte pappá 1943-ban, a következő szavakkal: “Vértanúkká szentellek titeket!” Papi hivatását 16 helyen gyakorolta. Háromszor tartóztatták le a Szekuritáté emberei, kétszer ítélték halálra, majd az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. Összesen 13 évet ült Románia börtöneiben. Életútjának elismeréseként 2006. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

A 90 évét meghazudtoló szellemi és fizikai frissességgel bíró szerzetes atya hétköznapjaiba, gondolataiba enged bepillantani a film.

Többet Ferencz Ervin atyáról itt.

Forrás Székelyhon .