Tompa László: Magányos fenyő

Tompa László: Magányos fenyő

Hogy görnyed, mint aki bűnt lakol,
az őszcibálta bús bokor!
Az ágakról levert levelek
a szélben föl-, s le kerengenek.
Haraszt röpül, vén fűz nyikorog.
Minden csupa gyász, por, pernye, romok.
A végét várja minden e zord vidéken –
csak én nem!
Én, amíg minden omlik, összedűl,
gyökereimmel e kopár fokon
– bús székely fenyő – megkapaszkodom,
s állok daccal, társ nélkül, egyedül.
S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap, vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!
A gúnyos holdnak, mely nekem
halált, s hasonlót emleget,
Így szólok: “Uram, láttam én
már karón varjat eleget!
Görnyedtem én még máskor is,
némultan, hó és jég alatt,
de törzsem, ágam akkor is,
a hó alatt is zöld maradt.
Kibírtam én már sok telet,
míg jöttek a jégtörő szelek,
s gallyaimon, mint húrokon,
új fuvalmak zenéltek!
Így múlnak, újulnak évek…
Én az időkkel bátran szembenézek!”
1929

136 éve, ezen a napon született Tompa László erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Tompa László (Betfalva, 1883. december 14. – Székelyudvarhely, 1964. május 13.) erdélyi magyar költő, műfordító.

Áprily Lajos: Szeret az erdő

Áprily Lajos: Szeret az erdő

Engem az erdő véd s szeret,
utaimon erdők kísértek:
bükkök, gyertyánok, égerek,
tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok
hajdani erdeim sorára,
a hegy felől gyönyörűen
zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,
érzéstelen rommá omoltan,
egy hang közelről súgja még:
Én is az erdő fája voltam.

132 éve, ezen a született Áprily Lajos költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Hervay Gizella : Tőmondatokban

Hervay Gizella : Tőmondatokban

Tőmondatokban gondolkozom.
A kanálnak nincs fénye, csak fogása van.
A kásás hó nem emlékeztet semmire.
Belelépek.
Nincs szeme a holdnak.
A fák ágai nem nyúlnak utána.
Nincs emberi mozdulata a tájnak.
Könnyebb lenne, ha jelkép lenne a virág,
a bokor anyóka,
könnyebb lenne, ha szólna hozzánk a nap,
a szél
vagy a fenyő.
De a csend se emlékeztet
se szorongásra, se félelemre.
Csak csend a csend.
Csak emberi a szó.
Nem nyihogás,
nem víz-zuhatag.
Nem kisebb határai közt a gondolat.
Sohasem volt emberi a kő, a nap,
csak szelíddé tamtamozta az iszonyat.
Idegen volt az iszap és a márvány,
idegen volt a tűz és a szivárvány,
nem a dolgokat nevezték meg a szavak,
csak azt, ami az emberiből hozzájuk tapadt.
Nem lényegükről szól a szó,
csak arról,mire használhatók.
Nem lett közelibb a világ,
csak élhető, csak lakható.
Idegen az ember füvön, fényben a nap alatt,
és mítoszai nélkül markában csak az marad,
ami emberi.
Minden más idegen, embertelen.
Egyetlen fegyverünk ellene a csupasz értelem.
Csak a kigondolt kerék a miénk,
naprobbanás ellen nincs másunk, csak az érv,
atomhalál ellen csak szó, csak szerelem,
üstökös ellen hajszálnyi jóság,
földrengés ellen törékeny műszeren
egy gondolat.
A gondolat csupaszabb és védtelenebb,
mint a megcélzott szarvas szeme.
Önmagán kívül nincs semmi egyebe.
Nincs semmi szép,
se kő, se virág, se nap,
csak az önmagát szülő gondolat.
Csak ennyi van, hogy emberek vagyunk:
kővel, nappal, halállal szembefordulunk.
Csak tőmondatok vannak, csak néhány gondolat:
Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!

Tegnap 85 éve, ezen a napon született Hervay Gizella erdélyi magyar költő, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.