Rúzsa Magdolna : Tárd Ki A Szíved

Rúzsa Magdolna : Tárd Ki A Szíved

A lépteid hangja,
ahogy ropog a hó s a szél simogat.
Körbe vesz újra,
varázsol lágy finom dallammal.
A szeretet hangja,
ismered oly régen köztünk jár.
Nem hagy magadra,
minden ajtó előtt ott áll.
Te csak tárd ki a szívedet,
engedd meg, hogy beléphessen.
A világ megismerhessen,
oda adhasson mindent.

Fent !
Égen s földön lent,
Csillagok fényei,
S gyertyák lángja között.
Ahogy rád nevet,
ahogy táncol minden.

A szíved is hallja,
ahogy dobog és lüktet a testedben.
Körbe vesz mindig,
varázsolj lágy üde dallammal.
A szeretet hangja,
ha elhagyod akkor is mindig vár.
Nem hagy magadra,
minden ajtó előtt ott áll.
Te csak tárd ki a szívedet,
engedd meg, hogy beléphessen.
A világ megismerhessen,
oda adhasson mindent.

Fent !
Égen s földön lent,
Csillagok fényei,
S gyertyák lángja között.
Ahogy rád nevet,
ahogy táncol minden.

Fent !
Égen s földön lent,
Csillagok fényei,
S gyertyák lángja között.
Ahogy rád nevet,
ahogy táncol minden.

táncol minden minden …..

Rúzsa Magdi (Verbász, 1985. november 28.) Artisjus-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté.

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Valaha voltam riadó kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.

S lettem síró, beteg légyzümmögés,
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.

Akarok lenni még egyszer kiáltás…
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, –
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal – magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.

Hadd jajduljak velük, ha jajgatok,
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás…

(Nagyvárad, 1929. július 15.)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Sík Sándor: Eső, eső, eső

Sík Sándor: Eső, eső, eső

Eső, eső, eső,
Vígasztalan és végtelen.
Elömlő ólom odafönn,
elömlő posvány idelenn.

Eső, eső, eső.
Mi lehet odafönn?
Csak egy van ilyen el nem fáradó:
fosztott anyák szemén a könny.

Eső, eső, eső,
te tán az Isten könnye vagy:
kicsalt a szívekből felborzadó
sarkéji fagy.

Eső, eső, eső.
Talán a türelem
végtére odafönn is elfogyott,
és most már nem lesz másként sohasem!

1940

Sík Sándor (Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.

Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.