Ady Endre : Sorsunk

Ady Endre : Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

99 éve, ezen a napon halt meg Ady Endre magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Diósadi Ady Endre, teljes nevén: Ady András Endre (Érmindszent,1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

Bartalis János : Kereslek

Bartalis János : Kereslek

Kereslek, Isten, a földben, a virágban, a fákban
és mindenütt megtalállak.
Ez az én Istenkereső időm.

Kereslek a fényes tavaszban,
az erdők virágos feje int: itt vagy.
Kereslek az esőben, a szomjas
vetések susogják: jelen vagy.
Kereslek a fűben: érezlek, tapogatlak.
Ez az én boldog Istentaláló időm.

A hegy azt riogja: Im, megtaláltad te az Uradat,
A vizek azt harsogják: Nem vagyok többé árva.
Most már nyugodtan hajthatom szemem álomra.
Eljött az én Istenem.
Érzem szívem melegét, érzem hátam borzongását.
Hallom a fellegek suhanását,
Nem vagyok többé egyedül.
Reggel köszöntenek a virágok: Ember társam!
Este köszöntenek elfáradt állatok: Élet sorsomos!
S ha az emberek köszöntés nélkül haladnak el mellettem,
már az sem baj.
Ha káromolnak: akkor sem haragszom.
Mert én megtaláltam az én Istenemet.
Ó, halleluja! Halleluja!

31 éve, ezen a napon halt meg Bartalis János erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi magyar költő.

Szabó Balázs Bandája : Bájoló

Szabó Balázs Bandája : Bájoló

Szabó Balázs (refrén):

Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.

FankaDeli:

Én hiszek Istenben, bár tudom ez nagy balgaság,
És csak neki zenélek, mégis mások hallgatják,
Talán engem ki sem szúrt a több milliárd közül,
Talán amíg ki nem szúr, talán addig örül.
Én hiszek benned, még mindig, bármit mondtam,
És igaz, ami igaz, mikor adtam is csak loptam.
Elvettem tőled mindent, minden csepp reményed,
Már te is csak áhítod, tudod, a lelki szegények.
Én így születtem, látok, de a vak nyelvét is értem,
Azért beszélek így, mert hazudni mindig féltem.
Hogy a mennybe jutok kétlem, mert árnyékod íve
Ágyékom kigáncsolta és visszalőttem a szívre.
Én hiszem, hogy van Isten, mert mi mástól lehetne,
Hogy mindazt amit láttam végül mégis nevetve
Mesélem és karjaid mégis újra ölelnek,
Hogy álmaim a sárból minden reggel fölkelnek.
Én hiszem, hogy a sorsom sajnálja a sorsát,
Hisz’ ki taposna szívesen tövis nélküli rózsát?
Én hiszem, minden egyes ember angyalnak születik,
És Isten arról álmodik, hogy nem mindig csak követik.
Hanem egy szép napon majd utolérik páran,
Akik rendet tesznek itt lent ebben a világban.
Én hiszem, hogy Te lehetsz az, ki felvezet a csúcsra,
Hisz’ nálad van az ajtó, tessék, itt a kulcsa.

Szabó Balázs (refrén):

Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.
S már feleselget, fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.
S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad.
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.
Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn.
Vesd le az inged, mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.

szerelem

Szabó Magda

Ne sírj, majd sírnak helyettünk az
érzékeny fellegek.
Kemény légy, mint a jogtalanság,
vágj, mint a sás,
ne sírj! Kísérjen, mint az eb,
a hallgatás.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.

7 éve ezen a napon halt meg Szabó Magda, magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Házastárs: Szobotka Tibor (házas. 1947.–1982.), Iskolai végzettség: Debreceni Egyetem, Filmek: Az ajtó, Szülők:Jablonczay Lenke, Szabó Elek