feledés.

Felejtsd el azt, aki téged bántott, de ne felejtsd el azokat, akik mindennap szeretnek.
Felejtsd el a múltat, ami sírni késztet, és a jelenre összpontosíts, ami mosolyt csal az arcodra.
Felejtsd el a fájdalmat, de soha ne felejdtsd el a leckéket amiket ebből tanultál.

Forget who hurt you yesterday, but don’t forget those who love you everyday.
Forget the past that makes you cry and focus on the present that makes you smile.
Forget the pain, but never the lessons you gained.

Punnay Massif : Másfél hete…

Punnay Massif : Másfél hete…

Másfél hete…
Másfél hete…
Másfél hete gondolatom másra nem képes,
Gyűlölöm, hogy a fájásod még ilyenkor is édes.
Álomvilág, amit egykoron megkaptam,
De most hiányodból éhezőként egy mély verem, egy katlan.
Hisz nincs velem pajzsom, pillantásod tükre,
Azt, hogy meglássam, hogy a fény ráragyog az életünkre.
Ha előkerülsz Istenem, kérlek, ne fogj vissza!
Engedd, hogy kitárjam eléd, az én szívem tiszta!
Korlátok nélkül, ketten táncolnánk a szabadban,
Szép szádból szóló hangod innám szakadatlan.
Na, de nélküled nincs fény, ez opál-homály,
Színes révünkre pedig marad a kopár táj.
Magányos sebekkel hajtom le a fejem,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd!
Magányos sebekkel hajtom le a fejemet,
Por vagyok, pedig pár voltunk hajdan ne feledd

Más…
Másfél hete, hogy töretlenül fájdalom,
Kínzó sebek útvesztőjét hordom lábamon.
Lecsengő tüzet próbálja, szüzek prózája, kereszt Szakadatlan,
Marad mozdulatlan a paplan.
Fejemben furcsa dallam, nevetve súgja halkan,
Elválaszthat erdő, mező minden úgy lesz majd, mint hajdan.
Hiányzó alkatrész, vagy ettől az alkat kész,
Figyelem, hogy honnan jöttél, ügyelném, hogy hová mész.
Már másfél nap is sok tőled távol,
Csodának látlak én téged, azért hiányzol.
Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek,
Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.
Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed,
Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled.
Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,
Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!

Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!

Hol van már? Madárlátta álompár,
Városokra távol hálom egy helyi bár.
Hegedűszó feledteti magányos világom,
Kövek sivatagában te vagy az én virágom.
Párnád kemény redőivé lett arcom ránca,
Hiányodban a Hold is csak kézzel festett tálca.
Ha szánsz rám ma holnap minden nap egy percet,
Maradok a hű híved, őrizem a szíved.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány,
Pórnép között királynő ez a városszéli lány.
Utam ingoványos hosszú de nincs más célirány
Pórnép között királynő a falubéli lány.

Másfél hete…
Másfél hete én már csak ezt fújom,
Zene, ital, csillogás követ a siker úton!
Örömteli pillanatok a barátokkal egy térben,
Mégis egyedül vagyok, mint máshogyan volt nem régen.
Mondd meg nekem mit tegyek azért, hogy te is itt legyél,
Az egyik énem veled van a másikban meg nincs mérték!
Ha nem látsz most belém, nem ismerheted lelkemet,
A hiányod az, ami minden nap magamat eltemet.
Folyton úton távol tőled erős lesz a magányom,
Elveszíteni soha, kapaszkodnék én akárhogy!
Csak kérlek kedves, nézd el, a világ megrontott,
Nem érzem át, hogy megölnek azok az egy kortyok.
Bánatom, hogy nincs helyem, tű vagyok a kazalban,
Nem látok kontúrt, mi erdő volt pedig azt most szavanna.
Egy emlék leszel, ami egykor elengedett,
Arcod fátyolos képpé vált, mert nem fogtam meg a kezed.

Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
És gyászolok, míg élek én egy egész világot!
Ha végleg elmész ültetek a sírodra virágot,
S így gyászolok, míg élek én egy egész világot!

Refrén (2x)
Másfél hete, hogy a babám nem láttam,
Másfél hete erdőt-mezőt bejártam.
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!
Nem tudom, hogy hová lett a kedvesem,
Csak azt tudom, hogy mennyire szeretem!

(Hogyha néha kimegyek az udvarra,
Szemben velem áll egy öreg diófa,
Hej diófa mit tettél a babámmal,
amióta az ágadat levágtad.

Másfél hete ha nevetek ha sírok,
Akkor is csak a babámra gondolok,
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége,
Ha visszajön, megyek e majd elébe.)

A Punnany Massif 2003 óta működő, pécsi illetőségű hiphopzenekar. Műfaja önmeghatározása szerint társadalom-funk.

Tagok : Felcser Máté, Farkas Roland, Piszkár Bálint, Lipics Gergő, Meszes Balázs, Dr. Iványi Szabolcs, Heilig Tamás, Czimerman Csaba, Bolbach Gábor, Szekeres Norbert

Saját honlap itt.

köszönet. az Úrnak.

Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket.

Köszönöm az életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél.

Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.

Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam.

Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre.

Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra.

Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar.

Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől. Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az élet terheit, humorral fogadjam a feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását.

Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat és adj alázatot, hogy belássam, hogy egyre inkább másokra szorulok.

Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is.

Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét. Uram, maradj az, aki mindig is voltál: a megbocsátó Édesatyám.

Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani.

Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönet-mondáshoz.

Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam a dicséretedet. Tartsd meg és növeld a hitemet. Szólj Uram, még hallja a Te szolgád!

Szent II. János Pál pápa (latinul: Ioannes Paulus PP. II; olaszul: Giovanni Paolo II; lengyelül: Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła Loudspeaker.svg kiejtése; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.

cél, az égi hivatás jutalmáért.

Nagyböjt ötödik vasárnapja,

Szentlecke Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből, Fil 3,8-14

Testvéreim!

Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.

Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. Így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.

Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.

Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.

Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál levele a philippibeliekhez a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

Dsida Jenő : Psalmus Hungaricus

Dsida Jenő : Psalmus Hungaricus

I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! -,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

III.

Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szive fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V.

Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi “de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, –
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI.

Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Csurka László (Budapest, 1936. január 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész.

Juhász Gyula: Trianon

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erõ szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes mûveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derût.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsõket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsõket, magyar sírokat,
Dicsõség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tûnt a dicsõség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petõfi Sándor!
Õ egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha õt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is gyõzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcsõ,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi õskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S õszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendõ hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Csurka László (Budapest, 1936. január 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész.

A trianoni békediktátum (vagy békeszerződés pontatlanul, mivel a magyar delegációt csak a békeokmányok aláírására hívták meg) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Japán, Belgium, Kína, Kuba, Görögország, Nicaragua, Panama, Lengyelország, Portugália, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam, Sziám és Cseh-Szlovákország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia [8] és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)

161. Cikk. A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek.
– Trianoni békediktátum

7 bölcs tanács Maya Angelou-tól. – 1/3

Maya Angelou

Megtettem, amit tudtam .. amikor jobban tudtam, jobban csináltam.” – Maya Angelou

Maya Angelou, a díjnyertes író, költő, színésznő és polgárjogi aktivista tegnap eltávozott ebből a világból, maga mögött hagyva gyönyörű munkáját, a szeretetét és bölcsességét, melyet oly sokunkkal megosztott.

Távozása ismét emlékeztet bennünket, hogy a világon semmi sem tart örökké. És ha szép, boldog és szeretetteljes életet akarunk élni, azt is és most kell megtennünk. El kell kezdenünk élni azt az életet, amit szeretnénk még ma, nem holnap vagy holnapután. Mert soha nem tudni, mikor jön el a mi időnk. De ne aggódj, nem a halálról lesz szó. Csupán tisztelgünk csodás és szerető lelke előtt, hogy megosztotta életeket megváltoztató bölcsességet mindannyiunkkal.

1. Az emberek soha nem felejtik el, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük

“Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.”

“A vágy, hogy elérjük a csillagokat, ambiciózus. A vágy, hogy elérjük a szíveket, bölcs.”

2. Minden a hozzáálláson múlik

“Ha nem tetszik valami, változtass rajta. Ha nem tudod megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásodat. Ne panaszkodj!”

3. Ha nem változol, akkor nem növekedsz. Ha nem növekedsz, igazán nem is élsz.

“Gyönyörködünk a pillangó szépségében, de ritkán ismerjük el a változásokat, amin keresztülment, hogy elérje ezt a szépséget.”

4. Több vagy annál, mint ami történik veled

“Lehet, hogy nem tudod irányítani az összes eseményt, ami veled történik, de dönthetsz úgy, hogy nem kényszerítenek téged. Próbálj meg szivárvány lenni másvalakinek a felhőjében! Ne panaszkodj! Tégy meg minden erőfeszítést, hogy változtass a dolgokon, ha nem tetszenek. Ha nem tudsz rajtuk változtatni, akkor változtass azon, ahogy gondolkodsz róluk! Lehet, hogy találsz egy új megoldást.”

5. Csak annyira tudsz szeretni másokat, amennyire magadat szereted

“Nem bízom azokban az emberekben, akik nem szeretik magukat, és mégis azt mondják nekem, hogy ‘szeretnek’. Van egy afrikai mondás, miszerint ‘Légy óvatos, ha egy meztelen ember inget kínál.'”

“Ha nem vagyok jó önmagamhoz, hogyan várhatom el, hogy bárki más jó legyen hozzám?”

6. Az élet nem a túlélésről, hanem a gyarapodásról szól

“Küldetésem az életben nem csupán a túlélés, hanem a gyarapodás; és hogy ezt némi szenvedéllyel, együttérzéssel, humorral és stílusosan tegyem.”

7. Soha ne veszítsd el a hited a szeretetben

“Legyen elég bátorságod ahhoz, hogy bízz még egyszer a szeretetben, és aztán mindig még egyszer.”

“Azoknak, akik feladták a szeretet: ‘Azt mondom, bízzanak az életben egy kicsit.'”

Forrás : Új világtudat.

Maya Angelou (/ˈmaɪ.ə ˈændʒəloʊ/ született Marguerite Ann Johnson, St. Louis, 1928. április 4. – Winston-Salem, Észak-Karolina, 2014. május 28.) amerikai író és költő. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg, több színdarab, film és tévéműsor készítésében vett részt, számtalan díjjal és több mint harminc díszdoktori címmel tüntették ki. Leginkább önéletrajzi műveiről ismert, melyekben gyermek- és fiatalkoráról számol be. Az első, az 1969-ben megjelent I Know Why the Caged Bird Sings („Tudom, miért énekel a rab madár”), mely tizenhét éves koráig követi nyomon életét, nemzetközi elismerést hozott neki.