anyanyelv. Kányádi Sándor.

Kányádi Sándor: „Egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv” (A magyar kultúra napja)

Kányádi Sándornak, a költőnek mit jelent az anyanyelv?
– Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. Mi ebbe a nyelvbe csomagolva jöttünk több évezreden át, és érkeztünk meg ide.
Elkezdtük fölvenni a hitet, hogy beilleszkedjünk ide, Európába. De úgy, hogy már-már a nyelvünk is ráment.
És akkor egy vagy több szerzetes – például Pannonhalmán – körmére égő gyertyával (innen ez a szép kifejezésünk) nekiállt lefordítani egy temetkezési beszédet, mert különösen temetkezés alkalmával sajdult bele ezekbe a fiatal papokba, barátokba az, hogy az Úristennek se lehet tetsző, hogy olyan nyelven ajánljuk a magyar halott lelkét az Egek Urának, amit a végtisztességtevők nem értenek.
Ezért fordították le ezt a beszédet.

És ebből következik a nemzet célja. Mondhatjuk: a nemzet célja, hogy megmaradjunk.

De mi végre maradjunk meg? Hogy átörökítsük. Mit örökítsünk át?

A magyar Isten kiválasztott népe.
A magyar nyelv Isten kiválasztott nyelve a magyarok számára.
Az Írások szerint a zsidó nép Isten választott népe. Így van: a zsidó nép Isten kiválasztott népe, a zsidó nyelv Isten kiválasztott nyelve a zsidó nép számára. A román Isten kiválasztott népe és nyelve… és fölsorolhatnánk minden népet és nyelvet.
Mi tehát egy nemzetnek a célja? Hogy az Isten által csak számára kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig továbbvigye, gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, mindannyiunk örömére és Isten nagyobb dicsőségére.
Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.

– Apáczai című prózaversének végén olvassuk: „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”.

– Batyu, melyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A bot, amire támaszkodhatunk, és amivel védekezni is lehet.
És a fegyverrel is védekezünk. Ez mind az anyanyelv.
És olyan csodálatos, hogy a Halotti beszédet, amely lassan ezeréves lesz, még mindig értjük.
Bővebben…

Budapest Voices – Képzeld el másképp (Ocho Macho feat. Kowalsky)

Budapest Voices – Képzeld el másképp (Ocho Macho feat. Kowalsky)

Képzeld el azt, képzeld el újra!
A hetedik napon szólít az Úr.
Na, Ember fia van-e kedved?
Mert ha igen, akkor tervezzük újra!
Képzeld el másképp, hogy a földi lét
minden embernek egyforma!
Nincsen több pénz, nincsen több fegyver,
miből templom épülne újra.

Ébredj fel, gyere!
Mindenki velünk jön.
Ébredj és gyere!
A múlt majd elköszön.
Ébredj fel, gyere!
Mindenki velünk jön.
Ébredj és kész!

Pakolj mert reggel indulunk!
Itt Senkit nem hagyunk.
Szebb, új világban landolunk.
Már most, jobban vagyunk!
Pakolj és rögtön indulunk!
Figyeld, hogy változunk!
Szebb, új világban landolunk,
hol, jobban vagyunk!

Képzeld el azt is, hogy a hittel
és ezt komolyan mondom, hidd el!
Elérhetsz bármit, segíthetsz bárkin,
csak Te Uram el ne hagyj minket!
Képzeld el másképp, hogy a szóval
építhetsz és nem rombolhatsz!

Benned ugyanaz a világ él,
elérhetsz bármit mit szeretnél.

Ébredj fel, gyere!
Mindenki velünk jön.
Ébredj és gyere!
A múlt majd elköszön.
Ébredj fel, gyere!
Mindenki velünk jön.
Ébredj és kész!

Pakolj mert reggel indulunk!
Itt Senkit nem hagyunk.
Szebb, új világban landolunk.
Már most, jobban vagyunk!
Pakolj és rögtön indulunk!
Figyeld, hogy változunk!
Szebb, új világban landolunk,
hol, jobban vagyunk!

Képzeld el azt, képzeld el újra!
A hetedik napon szólít az Úr.

Budapest Voices a cappella együttes, mely 2013 áprilisában alakult. A tizenkét énekesből és egy ütőhangszeresből álló kórus mai magyar underground zenekaroktól ad elő slágereket. Az eredeti dalokat Warnusz Zsuzsa művészeti vezető hangszereli, illetve ülteti át a cappella stílusba. A Budapest Voices első dala a Tankcsapdától az Adjon az ég volt,emellett már elkészült kéttucatnyi további átdolgozás, köztük a Quimby-től, Péterfy Boritól, a PASO-tól, a Magashegyi Undergroundtól és a Kowalsky meg a Vegától.

Budapest Voices hivatalos honlap itt.

Budapest Voices hivatalos facebook oldal itt.

 

Claire Kenneth : Anyu, tüntetni megyek!

Claire Kenneth : Anyu, tüntetni megyek!

Tegnap még, selymes szőke hajad
Simogatta szelíd anyai kéz…
Ma fegyverrel a kezedben
A barikádra mész…
Tegnap még féltél az iskolában,
Hogy a leckét nem tudod jól…
Ma? Orosz túlerővel szemben
A géppisztolyod szól…
Csak tizennégy éves voltál
Vézna, kékszemű gyerek,
Bekiáltottál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!
Olcsó mackóruhát viseltél,
Megtalpalt iskolacipőt.
Emléked azóta már
Csodás legendává nőtt…
Mert soha, soha a világon
Még nem harcolt ilyen sereg,
Halált megvető bátorsággal
Ennyi gyerek, magyar gyerek!
Szemben az orosz tankokkal
Mely mint dübörgő halál
Pillanatonként százakat
Irgalmatlanul lekaszál!
Drága kis testeken gázol
Páncélszörnyek hernyótalpa
Szovjet tankokra vér tapad
És ott feküsztök halva. Halva!
Megölték a gyerekeinket
A hősöket, mert szembeszálltak…
Bolsevista bitangok hada
Nemzetgyilkossá váltak!
Ezt a vért nem mossa le
Évezredek itélőszéke
És egy napon fegyvert ragad
A világnak minden népe!
Példát vesz Rólad kisfiú,
Te vézna iskolásgyerek,
Aki beszóltál a konyhába:
Anyu, most tüntetni megyek!!!

Claire Kenneth (Kölcsey Kende Klára) (1910. július 23. – 2000. április 21.) magyar írónő.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelennovember 11-én.

üdvösség. közel.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből, Róm 13,11-14
Üdvösségünk közel van.

Testvéreim!
Ismeritek az időt: Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból!

Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal.

Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit!

Éljünk becsületesen, amint az a nappalhoz illik, ne lakmározva és részegeskedve, ne kicsapongásban és érzékiségben, ne civakodva és viszálykodva!

Öltsétek inkább magatokra Jézus Krisztust s a testi fegyelmet, hogy ne a bűnös vágyak szerint cselekedjetek.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál levele a rómaiakhoz, más néven A rómaiakhoz írt levél vagy Római levél az Újszövetség hatodik könyve. Kulcsszava és legfőbb fogalma a megigazulás. Ennek köszönhetően mind Augustinus, mind a lutheri reformáció számára a legfontosabb újszövetségi könyv volt.

Dsida Jenő : Psalmus Hungaricus

Dsida Jenő : Psalmus Hungaricus

I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! -,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

III.

Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szive fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V.

Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi “de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, –
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI.

Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Csurka László (Budapest, 1936. január 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész.

katonadalok.

A Kászonújfalvi Hagyományőrző Zenekar szívbemarkoló nótái.
Erdély, Kászonaltíz, 2012.03.10.
részletek a http://facebook.com/hazajaro oldalon

Gyertek székely fiúk kik egyszerre születtünk
Kik egyszerre komisz ruhát viseltünk
Szólnak az ágyúk, ropognak a nehéz fegyverek
Most válik meg babám, mit ér a magyar gyerek.

Erdélyország felé nem tudjuk mi az utat,
Őrmester úr vezessen mindnyájunkat,
Elvezetlek, jó fiaim én is elmegyek,
A jó Isten tudja, ki jő vissza veletek.

Erdélyország felöl jön egy fekete felhő,
Siess barna kislány, mert megver a nagy eső,
A szép selyem szoknyád, fehér kendőd sej de megázik,
Két szép piros orcád, kezed-lábad, megfázik.

—–

Ha kimegyek a doberdói harctérre
Feltekintek a csillagos nagy égre
Csillagos ég merre van a magyar hazám
Merre sirat engem az édesanyám

Én Istenem, hol fogok én meghalni
Hol fog az én piros vérem kifolyni
Olaszország közepében lesz a sírom
Édesanyám arra kérem ne sírjon

Feladom a levelem a postára
Rátalál az édesanyám házára
Olvasd anyám vérrel írott levelemet
Doberdónál hagyom az életemet

Édesanyám nem írok több levelet
Puskagolyó lõtte el a szivemet
Eltemetnek az erdei gyönygyvirágok
Megsiratnak a falumbeli leányok

Felvidéki szövegváltozat :

Édesanyám ne sirasson engemet ,
Ellenséges golyó engem nem érhet ,
Mert az Isten maga vigyáz a honvédre ,
Drága annak a földre hulló vére .

Édesanyám ha fel akarsz keresni,
Olaszország határába gyere ki.
Megtalálod síromat egy szikla alatt,
Édes anyám ott sirasd ki magadat.

de jó lenne.

MR2 Akusztik Kávészünet, Juhász Magda – De jó lenne

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

De jó lenne… de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni…

Kávészünet együttes hivatalos honlap itt.

Juhász Magda (1935. augusztus 28. – ) költő, meseíró.