méltóság. érdem. hit.

† Bibliai olvasmány Szent Lukács könyvéből, Lk 7,1-10

Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba.
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt.

A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.

Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: “Megérdemli, hogy teljesítsd kérését.
Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”.

Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: “Uram, ne fáradj! Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.

Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! – akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! – akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! – akkor megteszi.”

Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: “Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.”
Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

emberhalász.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 5,1-11

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel.

A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.

Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.”

„Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.”

Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.

Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.”

A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”

Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

művész.

Giorgio Vasari

Kiváló és hőn szeretett művészeim!

Miközben legjobb tudásom szerint munkálkodtam az ábrázolás nemes művészetének javán, a munkámmal járó haszon és megbecsülés mellett oly nagy gyönyörűségben volt részem, hogy nemcsak a művészet hírének terjesztésére, dicsőítésére és erőm szerinti felmagasztalására támadt heves vágyam, hanem igaz szeretet ébredt szívemben azok iránt, akik ugyancsak ismerik ezt a gyönyörűséget, s akik talán nálam nagyobb sikerrel gyakorolták e hivatásukat.

Így hát szeretetem, de még inkább kiváló tehetségetek iránt érzett tiszteletem, nemkülönben természet adta hajlamom, amelyet a tudatos választás fölöttébb megerősített, mindig azt az érzést táplálta bennem, hogy köteles vagyok mindannyiótoknak támogatást és segítséget nyújtani, ha úgy ítélem, hogy valamilyen módon valamiben örömöt szerezhetek vagy hasznot hajthatok nektek.

E cél érdekében adtam ki 1550-ben legjobb és legnevesebb művészeink életrajzát. Fogadjátok tehát jó szívvel fáradozásomat, bármily kevéssé sikerült is elérnem a szeretet sugallta célt: a művészet dicsőségének és a művészek megbecsülésének szolgálatát.

Művemet tekintsétek lelkem tükrének, igaz zálogának…

Giorgio Vasari : A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete I-II.

503 éve ezen a napon született Giorgio Vasari,olasz építész, festő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Giorgio Vasari (Arezzo, 1511. július 30. – Firenze, 1574. június 27.) olasz építész, manierista festő, művészeti író.