Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Reményik Sándor: Kegyelem

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Bács Ferenc (Nagyszeben, 1936. június 19. – Budapest, 2019. április 16.) Kossuth– és Jászai Mari-díjas erdélyi származású magyarszínész, érdemes és kiváló művész.

igazi nagy festmények.

Az igazi nagy festmények nem a múzeumokba valók. A múzeumok temetők.
A képeket az éttermek, az olcsó üzletek, a benzinkutak és a férfivécék falára kell akasztani.

Ezen a napon 78 éve született Bob Dylan. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Bob Dylan (született: Robert Allen Zimmerman; Duluth, Minnesota, 1941. május 24. – ) amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő. A popzene egy meghatározó alakja immár ötven éve. Dylan legismertebb dalai az 1960-as években születtek, amikor az amerikai nyugtalanság krónikása és visszahúzódó vezéralakja lett. Több dala, például a “Blowin’ in the Wind” és a “The Times They Are A-Changin'” a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált.

Zenéinek alapját elhagyván, megalkotja hatperces slágerét, a “Like a Rolling Stone”-t, amivel radikálisan megváltoztatja a popzenét 1965-ben.

szabadság

Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem.

Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké?

Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.

128 éve, ezen a napon halt meg Vincent van Gogh holland festőművész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Vincent Willem van Gogh (megközelítő kiejtése: vinszent-fan-hoch) nemzetközi fonetikai ábécével: vɪnˈsɛnt vɑn’xɔx (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, HollandiaGroot-Zundert, 1853. március 30. – FranciaországAuvers-sur-Oise, 1890. július 29.) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.

Ákos : Szabadon

Ákos : Szabadon

Remegő levegőben menetel
Olvad a szolgahad, ezeregy fej
Jajszavak izzanak, halnak is el
A toronynak nőnie kell

Monokróm, monoton, bábeli kor
Észre ha térsz, egy láb letipor
Mert nem akar csatazajt, aki csak vár
A rab már nem kiabál

Lásd
Mindegy, mit hiszel
Összedőlt Babilon
Por lett a hatalom
És lásd
Mégis hinni kell
Hogy létezhess szabadon
Hogy szerethess szabadon
És lásd
Mégis hinni kell
Szeretni szabadon

A Föld fia gyenge, mert vonzza a föld
Súg a Gonosz, hogy a véredet öld
Vámosok, gyilkosok, utcai nők
Ígért végső idők

Népeket, nyelveket összekever
Elhiteti, hogy nyerni jön el
Pedig hiába húzzák a falakat fel
A toronynak dőlnie kell

Lásd
Mindegy, mit hiszel
Összedőlt Babilon
Por lett a hatalom
És lásd
Mégis hinni kell
Hogy létezhess szabadon
Hogy szerethess szabadon
És lásd
Mégis hinni kell
Szeretni szabadon

Aki annyit kér, amennyit meg nem kaphat
Azt fogja kapni, amit nem is kér

50 éve, ezen a napon született Kovács Ákos, magyar zeneszerző. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig!

Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6.) Kossuth-díjas és többszörös EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.

jövő. csoda csírája.

Ha egyszer majd másképp,
Akkor talán még
Én sem félek majd
A jövőtől nélküled.

És egyszer majd magamban
Maradtan is szabadon
Megtalálom fényességes
Erejét Isten kegyelmének.

Mikor majd minden tét
Egy távoli ködbe vész,
S a holnap nem lesz egyéb
Mint egy lehetőség,

Akkor talán megérthetem,
Minden falat én építettem
És minden csoda csírája is
Itt van kezdetektől a szívemben.

Forrás : Útkereső.

Radnóti Miklós: Szerelmes vers

Radnóti Miklós: Szerelmes vers

Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!

Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.
(1939)

Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros],1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.