látogatóban Istennél.

Álmomban, látogatóban jártam Istennél🌻

Álmomban látogatóban jártam Istennél.

Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
– Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

– Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

– Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.

Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.

Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

– Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

– Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek.

Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.

Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.

Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.

Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.

A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.

El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem.

Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis két másféle dolgot látni.

Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, és mégis szeret.

Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

– Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál.

De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

Kobe Bryant: Kedves Kosárlabda

Január 26-án, tragikus helikopter-balesetben életét vesztette az ötszörös NBA-bajnok, kosárlabda-legenda Kobe Bryant.
A Los Angeles Lakers korábbi játékosa mellett lánya, a 13 éves Gianna Maria, illetve további hét ember életét vesztette a Los Angeles mellett történt tragédiában.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtasson békében Black Mamba! #8 #24 .

🇭🇺 Kobe Bryant: Kedves Kosárlabda

Attól a pillanattól kezdve, hogy képes voltam már édesapám összetekert zoknijait görgetni, és képzeletbeli meccsnyerő dobásokat szállítani, tudtam:
Szeretlek.
Olyannyira mélyen, hogy beleadtam mindenem – az elmémen és a testemen át, egészen mélyen a lelkemig.
Hat évesen, beléd szerelemesen, sosem láttam a fényt az alagút végén. Csak magamat láttam, ahogy kifutok onnan. Futottam is – le, fel, minden egyes pályán. Minden elvesztett labda után – érted. Az odaadásomat kérted, a lelkemet adtam helyette. Mert így többre lehettem képes.
Végigéltem az izzadtságszagú és a fájdalmas pillanatokat is – de nem ám azért, mert kihívásnak éreztem volna. Nem, csak is érted tettem. Mindent érted tettem. Mert mindenki így tesz akkor, amikor azt érzi, annyit köszönhet neked, mint amennyit én.
Megadtad annak a hat éves kölyöknek az álmát, amiért örökké (szeretni foglak) hálás leszek neked. Viszont nem szerethetlek megszállottan sokkalta tovább. Ez a szezon maradt már csak nekem.
A szívem még érted dobog.
Az elmém még érted kattog.
De a testem tudja, itt a búcsú ideje.
Semmi baj, ez így van rendjén, készen állok rá, elengedlek. Csak szerettem volna, ha tudod, hogy ki tudjunk élvezni minden hátralévő, közös pillanatot. A jót s a rosszat egyaránt.
Kihoztuk egymásból a maximumot.
S mindketten tudjuk, bármerre is vezet az utam, ugyanaz a kölyök leszek az összetekert zoknikkal és a szemeteskukákkal a sarokban, aki magában azt motyogja: a labda nálam, öt másodperc hátra.
Öt, négy, három, kettő, egy.
Örökké veled,
Kobe.

 

Kobe Bryant: Dear basketball,

From the moment
I started rolling my dad’s tube socks
And shooting imaginary
Game-winning shots
In the Great Western Forum
I knew one thing was real:
I fell in love with you.
A love so deep I gave you my all —
From my mind & body
To my spirit & soul.
As a six-year-old boy
Deeply in love with you
I never saw the end of the tunnel.
I only saw myself
Running out of one.
And so I ran.
I ran up and down every court
After every loose ball for you.
You asked for my hustle
I gave you my heart
Because it came with so much more.
I played through the sweat and hurt
Not because challenge called me
But because YOU called me.
I did everything for YOU
Because that’s what you do
When someone makes you feel as
Alive as you’ve made me feel.
You gave a six-year-old boy his Laker dream
And I’ll always love you for it.
But I can’t love you obsessively for much longer.
This season is all I have left to give.
My heart can take the pounding
My mind can handle the grind
But my body knows it’s time to say goodbye.
And that’s OK.
I’m ready to let you go.
I want you to know now
So we both can savor every moment we have left together.
The good and the bad.
We have given each other
All that we have.
And we both know, no matter what I do next
I’ll always be that kid
With the rolled up socks
Garbage can in the corner
:05 seconds on the clock
Ball in my hands.
5 … 4 … 3 … 2 … 1
Love you always,
Kobe

Kobe Bean Bryant (Philadelphia, 1978. augusztus 23. – Calabasas, 2020. január 26.) olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó, az Észak-amerikai Profi Kosárlabdaligában (NBA), 1996 és 2016 között Los Angeles Lakers csapatában játszott. Posztja: dobóhátvéd. 2018-ban az általa írt és producerként is jegyzett Dear Basketball című rajzfilmjével Oscar-díjat nyert az animált rövidfilmek kategóriájában.

Bikini: Mielőtt elmegyek (Cityrocks Hungary)

Bikini: Mielőtt elmegyek (Cityrocks Hungary)

Nagy magányomban álmodoztam rólad,
Hogy egy napon visszajössz hozzám.
Képek, amiket itt hagytál nekem,
Egy emlék már, mely még mindig él.

A rossz perceim vissza-vissza térnek,
Ha véletlenül megtalállak téged,
Nézlek, és én már semmit nem értek,
Hogy búcsúzóul mért mondtad nekem:

R. “Mielőtt végleg elmegyek,
Kapsz egy képet rólam,
Ha hiányzom ezt mindig nézheted,
Szét is tépheted.”

Négy szürke fal, egy rádió, egy asztal,
Egy nagy trikó, ezt még tőled kaptam,
Képek, én már semmit nem értek,
Hogy búcsúzóul mért mondtad nekem:

R. “Mielőtt végleg elmegyek,
Kapsz egy képet rólam,
Ha hiányzom ezt mindig nézheted,
Szét is tépheted.”

Bikini egy magyar rockzenekar – az ismertebb, rengeteg slágert magáénak tudható felállás frontembere D. Nagy Lajos (ex-Rolls Frakció), míg a kezdeti évek (utólag Ős-Bikini névvel megkülönböztetett) felállásának frontembere Nagy Feró volt.
Tagok: D. Nagy Lajos , Németh Alajos , Lukács Péter , Mihalik Viktor , Makovics Dénes
Korábbi tagok: Nagy Feró , Vedres József , Németh Gábor , Szűcs Antal Gábor , Hirleman Bertalan , Kató Zoltán , Daczi Zsolt , Berecz Endre , Gallai Péter , Csillag Endre , Bördén Szabolcs .

Cityrocks Hungary hivatalos Youtube csatorna itt.

Cityrocks hivatalos honlap itt.

szeretet. határai.

Nincs földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden.

Ami ezen kívül van és értéknek látszik, az mind csak délibáb.

A szeretet aranyát pedig csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei. – Ezt jó tudni annak, aki sír.

97 éve, ezen a napon halt meg Gárdonyi Géza magyar író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Gárdonyi Géza (született ZieglerAgárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikusanekdotikustörténetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziósnaturalistaszimbolista stíluseszménye között.

Placid atya: A túlélés szabályai

Placid atya: A túlélés szabályai

Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van.

Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.

A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre.

Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei.

Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

Most jön a harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos.

Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek.

Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni.

Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.

Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést.

Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Forrás: Szent Ferenc Alapítvány facebook.

Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár. Az apai ágon svéd származású Placid 1933-ban lépett be a Szent Benedek Rendjébe, hat évvel később szentelték pappá.

1946-ban a Gulagra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a Bencés név váltotta fel.

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán.

értékrend

Az ember furcsa lény. Hogy ki milyen értékrendet képvisel, hogyan él, abban szerepe van a gyarlóságának, a műveltségének, meghatározó lehet a környezete, a tapasztalás, a minta.

Ezek mind befolyásolják azt, milyen értékrendet képvisel.

Továbbá hat a társadalom is, hiszen nem mindegy, ott mi az érték, és mi nem.

3 éve, ezen a napon halt meg Somló Tamás énekes. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Somló Iván Tamás (Budapest1947november 17. – Budapest2016július 19.énekesbasszusgitárosszaxofonosdalszerző, artista és jogász. A Locomotiv GT énekese, számos sikeres dal szerzője.

gondolat. viszony. látszat.

A gondolatom én vagyok: ezért nem bírom abbahagyni. Létezem, mert gondolkodom… és nem tudom megakadályozni, hogy gondolkodjam.

Egymást szeretni annyi, mint gyűlölni a közös ellenséget.

Önmaga számára lenni a másik… ez az elsődleges értéke a másokhoz való viszonynak.

… a dolgok pontosan azonosak azzal, aminek látszanak – és mögöttük … mögöttük nincs semmi.

114 éve, ezen a napon született Jean Paul Sartre francia filozófus, e bejegyzéssel rá emlékezünk.

Jean-Paul Sartre (teljes nevén Jean-Paul Charles Aymard Sartre; Párizs, 1905. június 21. – Párizs, 1980. április 15.) francia színdarab- és regényíró, irodalomkritikus, politikai aktivista, valamint az ateista egzisztencializmus képviselőjeként a 20. századi francia filozófia vezéralakja.