Karol Wojtyła: Invokáció

Karol Wojtyła: Invokáció, vagyis kiáltás az Emberhez, akiben testet ölt a történelem

Hozzád kiáltok, Ember, Téged kereslek – akiben
testet ölt az emberi történelem.
Hozzád megyek, és nem mondom: „jöjj”,
csak egyszerűen „légy”,

légy ott, ahol nem látták meg az emberben az Embert,
hogy lelke, szíve, vágya van és szenved és akarni tud,
ott, ahol elnémították az érzelmeit és égett a legszentebb szemérem –
légy te örök Szeizmográfja annak, aki láthatatlan, s mégis Létező.
Ember, akiben együtt van minden emberi mélység és emberi nagyság,
akinek bensejében nincs semmi teher és homály, csak szív.

Ember, akiben mindenki megleli a legtisztább szándékot
és saját tetteinek gyökerét: élet és halál gyújtópontját az emberi sorsban,

Hozzád – Ember –, Tehozzád érkezem a történelem sekély folyamán,
közel minden emberi szívhez, közel minden emberi gondolathoz
(a történelem – gondolatok szövevénye és szívbénulás).
Az egész történelemben keresem a Tetted,
kutatom mélységedet.

(Forrás: A bennem növekvő ige – Karol Wojtyła (II. János Pál pápa) válogatott írásai, Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990, ford.: Balássy László)

99 éve, a napokban született Szent II.  János Pál pápa, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szent II. János Pál pápa (latinul: Ioannes Paulus PP. II; olaszul: Giovanni Paolo II; lengyelül: Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła Loudspeaker.svg kiejtése; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.

Forrás: magyarkurir.hu

Szabó Magda : Sohasem

[yotube=https://www.youtube.com/watch?v=EV0lShb-AcE]

Szabó Magda : Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Szabó Sipos Barnabás (1962. szeptember 12. – ) színművész, szinkronszínész, festő.