megváltás

“A megváltás az a tevékenység, amely az ember helyett az első és elhatározó lépést megteszi. Aki az ember helyett a jóvátételre az első lépést megteszi, a messiás…

A megváltás azt jelenti, hogy a megváltó a jóvátételt az ember helyett elvégzi. Ennek a jóvátételnek, vagyis a megváltásnak éppen ezért jelképe a Golgota és a kereszt, más szóval, az áldozat…

Megváltás a jóvátételtől való megváltás – az ember helyett adósságát kifizetik –, és ez akkor válik érvényessé, ha az ember ezt megérti és elfogadja, de az elfogadás attól függ, hogy az ember hűségével a megváltóhoz csatlakozik vagy sem. Hűség (emunah, pisztisz, fides) az Evangélium alapszava, nem pedig a hit (faith, foi, Glaube).”

–Hamvas Béla: Scientia sacra II. (Életműsorozat 10. kötet)

megváltás (latin redemptio, görög apolytrosis, apolütrószisz; jelentése: megvásárlás, kiváltás, visszavásárlás) elsősorban az ábrahámi vallásokban használt fogalom, de a többi világvallásban is megtalálható.

Bibliában használt szó arra utal, hogy Isten kiváltja, kiszabadítja népét.

kereszténységben a megváltás mint a bűntől, s ennek következményeitől való megszabadítás, Krisztus, a Megváltó érdeme által. Arra utal, hogy Krisztus a szenvedésével és halálával kiérdemelte, hogy a megtérő emberek szabaddá váljanak minden bűntől, és a bűnt követő “örök halál”tól.

A megváltás egyfelől Krisztus kereszthalálával ment végbe, másfelől a Krisztusba vetett élő hit, a megtérés és keresztség által valósul meg.

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

nem fogadott ajándék. másé.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?