magyarságból, emberségből jeles.

“Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szégyeníteni kell, hanem gazdagítani.
Hogyan szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem örzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja?
A magyarság színét, a magyarság kincsét!
De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék vetni, vagy meggyengíteni!
Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon, hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és rombolás szelleme ellen.
Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi, magyarok”
Ma magyarságom megélésének fő célja éppen ez, tudatosítani mindenkiben, hogy tanuljunk a múltból!

Tempfli József megyéspüspök
Nagyvárad, 1996. február 9.

Forrás : polgarportal.hu.

85 éves korában tegnap hunyt el Tempfli József nagyváradi katolikus püspök, Isten nyugtassa békében, adjon az Úr neki örök nyugodalmat!

Tempfli József (Csanálos, 1931. április 9. – Nagyvárad, 2016. május 25.) a nagyváradi római katolikus egyházmegye kiérdemesült magyar megyés püspöke.

Nagyváradon hunyt el, 2016. május 25-én. Temetése május 30-án lesz, a nagyváradi székesegyház kriptájában.

hercegek. kiályok fiai.

Pál Feri

Tudjátok, hogy Angliában, Németországban és Franciaországban hogyan nevelték évszázadokon keresztül a hercegeket, királyfiakat? Ugyan kisgyerekekről volt szó, de hát mégiscsak nagy hatalmú urak leszármazottairól, trónörökösökről – ha rosszat tettek, akkor kinek volt joga őket megbillenteni? Senkinek!

Ezért évszázadokon keresztül volt a hercegek és királyfiak mellett egy alteregó is, és amikor a kis nemes rosszat tett, akkor az alteregó kapott ki. Kultúrtörténetünk…

Ez tökéletesen megfelel annak, amit belül szoktunk csinálni. Ha valamire azt mondom, ez vagyok én, biztosan tudhatom, hogy annak az ellentéte is ott van a személyiségemben.

Arra azonban azt mondom, fúj, utállak, és amikor kidugná a fejét, akkor kap egy nagy pofont. Azt a szegényt ütöm mindig, ahelyett, hogy néha a királyfit venném elő, azt a szépet, akire azt mondom, hogy Én.

A legtöbb ember egy életen át ezt a sportot űzi. A királyfit etetgeti, szeretgeti, és mindig az árnyékba rúg bele. Szerintetek, ha egy családban van egy bűnbak gyerek, és mindig ő a hülye, mindig őt rugdossák, akkor ő mit csinál egy idő után?

Ha normális, föllázad. Ez szokott velünk is történni. Az elnyomott részünk egyszer csak katartikus erővel követel helyet az életünkben – esetleg tünetek formájában mutatja meg magát.

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi, (Budapest, 1966. június 29.) római katolikus papmentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott atléta.

Hivatalos facebook oldala itt.

Hivatalos oldal itt található.

Évközi 22. Vasárnap

Évközi 22. Vasárnap,  Az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem

Jeremiás próféta a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján, Michelangelo Buonarroti műve

Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből, Jer 20,7-9

Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj!

Erősebb voltál nálam, és győztél!

Nevetség tárgya lettem egész nap, mindenki gúnyolódik rajtam.

Mert ahányszor csak beszélek, kiáltoznom kell, erőszakot és elnyomást kiáltanom; mert az Úr igéje gyalázatomra lett, és csúfságomra egész nap.

Azt mondtam: ,,Nem törődöm vele, és nem beszélek többé az ő nevében.”

De olyan lett szívemben, mint égő tűz, bezárva csontjaimba; és hiába erőlködtem, hogy magamban tartsam, nem győzöm.

Ez az Isten igéje.

Szentlecke Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből, Róm 12,1-2

Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.

Ez legyen a ti ésszerű istentiszteletetek.

Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át értelmetek megújításával, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a jó, neki kedves és tökéletes.

Ez az Isten igéje.

Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 16,21-27

Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.

Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: ,,Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.”

Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: ,,Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!”

Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak:

,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?

Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért?

Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cselekedett “[Zsolt 62,13].

Ezek az evangélium igéi.

—–

Forrás : Katolikus igenaptár.

Jeremiás (nevének (יִרְמְיָהוּ Yirməyāhū) jelentése “Jah(weh) felmagasztal/felemel”) Izrael egyik legnagyobb prófétája. A Kr. e. 7.-6. sz. fordulóján élt. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i.e. 800-200) meghatározó gondolkodóinak.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté evangéliuma 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagytaPalesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Péter apostol vagy Szent Péter (Kr. e. 1 – Kr. u. 67. június 29.) a tizenkét apostol egyike, Jézus tanítványa, a katolikus hagyomány szerint Róma első püspöke Kr. u. 33-tól haláláig. Eredeti nevén Simonnak (héberül ‏‏שִׁמְעוֹןSiməón; figyelés, hallgatás, figyelem) nevezték. Jézus adta neki a Péter nevet, amely a görög Petrosz vagyis kőszikla szóból ered. Pál apostol műveiben gyakran nevezi Pétert Kéfásnak is, mivel ez az arámi változata (קֵיפָא Qéfá) a kősziklának. Az apostolok között a legjelentősebb alak, nevét minden írás először említi a tizenkét tanítvány közül. A hagyomány szerint Jézus Krisztus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait. Mint Krisztus tanítványai közül a legjelentősebb, nem véletlen, hogy Krisztus halála után ő került a keresztény vallás, az új vallás élére. A katolikus egyház szerint Péter a pápák, a halászok és Róma védőszentje.