utazás. csodálozás.

Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett.

1664 éve ezen a napon született Szent Ágoston, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Hippói Szent Ágoston, Augustinus, Aurelius Augustinus (Thagaste, Észak-Afrika, 354. november 13. – Hippo Regius, 430. augusztus 28.) hippói püspök, egyházatya, filozófus. Az észak-afrikai Thagastéből származó Aurelius Augustinus az egyik legbefolyásosabb nyugati egyházatya. Vele kezdődik a filozófia antropológiai fordulata. Viszonylag későn, hosszú vívódás után, harminckét éves korában keresztelkedett meg és tért vissza szülőföldjére, ahol először pappá majd 395-ben püspökké szentelték. Anyja Szent Mónika volt.

Egyik legfőbb műve a Vallomások, elérhető itt.

történet vége.

Amikor az emberek elmennek tőled, engedd el.
A sorsod soha nem kötődik ahhoz aki  elhagy, és ez nem azt jelenti hogy ők rossz emberek.
Ez csak annyit jelent, hogy az ő részük a te történetben befejeződött.

When people walk away from you, let them go.
Your destiny is never tied to anyone who leaves you, and it doesn’t mean they are bad people.
It just means that their part in your story is over.

Tony McCollum