nem fogadott ajándék. másé.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

igazság szolgáltatása.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 18,1-8
Isten meghallgatja azokat, akik őt állhatatosan kérik.

Abban az időben:
Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni.

Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.«

A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«”

Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik.

Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

előny.

Mario Puzo

Az életben nincs nagyobb természetes előny, mint amikor az ellenfél túlbecsüli hibáinkat – ez csaknem annyi, mint amikor egy barát alábecsüli a jó tulajdonságainkat.

94 éve ezen a napon született Mario Puzo, amerikai író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Mario Gianluigi Puzo (1920. október 15. – 1999. július 2.) amerikai író.

lelkesedés

„Ha két ember szinte egyenrangú ellenfele is egymásnak, a mérleg akkor is enyhén annak javára billen, aki lelkes. Egy középszerű, de lelkes ember gyakran megszégyenít egy kiváló képességekkel rendelkezőt, aki azonban nem lelkesedik.”

Dale Breckenridge Carnegie (1883, november 24 – 1955, november 1)