A bőrönd

A bőrönd

Egy férfi autóbalesetben vesztette életét. Amikor “felfogta”, hogy halott, hirtelen megpillantotta Istent egy bőrönddel a kezében.
– Fiam, elérkezett az időd…indulnod kell – szólt az Úr.
– Most? Már? De annyi tervem volt még – mondta a férfi.
– Sajnálom, de indulnod kell! – válaszolta Isten.
– Mi van abban a bőröndben? – kérdezte a férfi.
– A te javaid – felelte Isten.
– Az én javaim? Tehát a ruháim, a pénzem?
– Azok nem te a tulajdonaid, hanem a földi javaid részei – közölte Isten.
– Akkor az emlékeim vannak a bőröndben? – érdeklődött a férfi.
– Azok sosem voltak a tieid, azok az Idő birtokát képezték mindig – mondta az Úr.
– Akkor a bőrönd mélyén a tehetségeim rejtőznek?
– Azokat is a körülményeknek köszönheted – mondta Isten.
– Akkor a családom, a barátaim vannak benne?
– Ők sem képezték a tulajdonodat, ők az életutad részei voltak – szólt Isten.
– Akkor mi van benne, a testem? – próbálkozott tovább a férfi.
– A tested a Földé, így őt illeti – felelt Isten.
– Akkor csak egy dolog maradt, a lelkem…
– Tévedsz, a lelked az enyém!
A férfi félve kinyitotta a bőröndöt, és nagy meglepetésére az üres volt. Könnycseppek gurultak végig az arcán, majd azt kérdezte:
– Nem volt soha semmim?
– Nem, soha nem volt semmid – közölte Isten.
– Akkor, mégis miért éltem?
– Az apró pillanatoknak, örömöknek kellett volna élned, azok mind a tieid lettek volna, és itt lennének a bőröndben – mondta Isten.

A tanulság:

Az élet mindössze egy nagy pillanat, ami csak a miénk. Az, hogy ezt a pillanatot miként éljük meg, ez dönti el, hogy végül mi kerül bele abba a bizonyos bőröndbe.

Éppen ezért:

Éljünk most!
Éljünk meg minden egyes percet!
Tegyünk boldoggá másokat!
Semmi anyagi javat, tárgyat nem vihetünk magunkkal a túlvilágra, mert nem ezek a legfontosabbak az életben!
Szeressünk magunkat, fogadjuk el magunkat, vigyázzunk a lelkünkre!

balek.

Szerintem az ember valódi erkölcsi és szellemi fejlődése semmiféle gyakorlati hasznot nem hoz.
Nem tanít meg arra, hogyan kell karriert csinálni, sok pénzt keresni, vagy sikereket elérni a szerelemben; nem véd meg a betegségektől, nem teszi könnyebbé az életet.
Sőt, nehezíti az ember életútját, nemegyszer megmosolyogni való „balekot” formál belőle.
Igaz, Assisi Szent Ferenc valami olyasmit mondott, hogy a balek a leggazdagabb: százszor is ki lehet fosztani, és még mindig van miből!

Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.) pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár.

Assisi Szent Ferenc (latinul: Franciscus Assisiensis) vagy ahogy a Ferenc-rendiek nevezték: szerafikus Szent Ferenc (latinul: Franciscus Seraphicus vagy „Pater seraphicus”) (Assisi, 1182. július 5. – Assisi, 1226. október 3.) a ferences rend megalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet. Az egyik legnagyobb hatású középkori szent, akinek jelentős kultusza van a nyugati kultúrában. Személyét számos művész megörökítette (például Liszt Ferenc, Roberto Rossellini), és a katolikus közösségek által lakott helyeken, számos templom, közterület, kisebb városrész, vagy nagyváros közvetett vagy közvetlen névadója.

sivatag. virágos rét.

Lehet élni zene nélkül is.
A sivatagon át is vezet út.
De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

szigor mögött.

„Az én apám szigorú volt a gyermekeihez. Áldja meg érte az Isten haló porában is! Mivel mindig jó azt tudni, mi mögött mi van, én is kerestem, mi van a szigor mögött. Elkerültem már a háztól, amikor rájöttem.

Szent Péter és Pálkor mint gimnazista hazatértem, az egész család az útbaeső családi szőlőben várt rám.

Az apám odavezet egy fiatal cseresznyefához, amelyen pár szem cseresznye piroslott:

»Te kóstold meg először az első termést; ez a te fád, te ojtottad!«

Úgy tettem, de adtam a kevésből egy-egy szemet a szülőknek és a testvéreknek is. Azonban nem egészen értettem a dolgot.

Az apám, ahogy édesanyám súgta, megvette azt a 11 ojtványt, amelyeket a faiskolában, mint elemista tavasszal én ojtottam, de már rég elfelejtettem őket; átültette a családi birtokra.

Most napok óta gyermekektől, tolvajoktól, madaraktól őrizgette a fát és termését az ojtó számára.

A fák megnőttek, elterebélyesedtek, a gyümölcs egyre több lett, de évről-évre érintetlen maradt hazatértemig.

Érettségiztem, újmiséztem, ezüstmiséztem.

Sok minden változott körülem, de az apám változatlan hűséggel őrizgette a fát.

Édes volt a gyümölcse, hisz az én fám termette.

De a legdrágább gyümölcse mégiscsak az apám és a család finom figyelme és szeretete volt; ahol a fámat úgy becsülik, mennyire szeretnek, értékelnek, mint magamat.

Az apámat azóta kidöntötte a halál, az én régi fámat a vihar; de a fa virága, tanítása kísér életutamon.”

Forrás: https://www.mindszentyalapitvany.hu/products/vallomasok/

44 éve, ezen a napon halt meg Mindszenty József bíboros. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, isten nyugtassa békében őt.

Tiszteletre méltó Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímásabíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, üldözték a nyilasok és a kommunisták egyaránt. Életútja bebizonyította, hogy a Rákosi-korszak és a nyilas diktatúra természetéből adódóan az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.

Törőcsik Mari: Isten üzent nekem

Törőcsik Mari: Isten üzent nekem

A színészlegenda életművét jól ismerjük, de a vele történt csodaszámba menő eseményekről kevésbé hallottunk eddig. Ezekről mesél a Nemzet Színésze.

tm2.jpg– Gazdag, sikeres pályafutást mondhat magáénak, holott az sem volt biztos, hogy épen megéri a felnőttkort.
– Kisgyerek voltam, a nővérem iskolai kirándulásra indult a Tiszához. A nagyapámnak szikvíz üzeme is volt, a három unokája kapott tőle színes kicsi szódásüvegeket. Rohantam az egyik üveggel a nővérem után, hogy vigye magával, de elestem, és felrobbant a kezemben az üveg. Elöntötte a vér az arcomat. Anyám odaszaladt, felemelt, és amikor meglátta, hogy nem a szemem ment ki, hanem épp mellette sérült meg az arcom – még most is látszik a vágás –, eldobott, és elájult. Mondta is neki utólag az orvos: örüljön neki, hogy úgy dobott el, hogy nem sérült meg még súlyosabban a fejem.
– Mikor történt ez?
– Öt éves lehettem talán.
– Csodának tartja ez az eseményt?
– Nézze, ha nincs szemem, én ma nem vagyok színész! De van még ehhez hasonló történetem. A második világháborúban golyót kapott a lábam. Kiszöktem ugyanis a bunkerből, mert láttam, hogy gyönyörű csíkokat húznak a repülők. Anyám nem vette észre, hogy kimentem, csak amikor felkiáltottam fájdalmamban. Akkoriban nem voltak ott orvosok. A patikus felforrósított egy ollót, és levágta a kiszakított részt a lábamról – a golyó szerencsére nem maradt benn. Ha az a lövés egyetlen centivel lentebb talál el, ma szintén nem lennék színésznő. Ha a térdemet találta volna el a golyó, még ma is nehezen hoznák rendbe a lábamat, de akkor, ott erre nem lett volna lehetőség. Soha többé nem tudtam volna rendesen járni.
– Úgy tudom, súlyos közlekedési balesete is volt.
– Egyszer elaludtam vezetés közben. Rengeteget dolgoztam, a színészet sok utazással jár. Arra ébredtem, hogy egy vastag fának hajtottam a kocsimmal. Teljesen összeroncsolódott az autó eleje, a kormány szorosan nekem nyomódott, alig tudtam kiszabadulni. Hátra kellett másznom, úgy jöttem ki valahogy. És akkor láttam, hogy azért nem lett komolyabb bajom, mert sok nagyobb bokor állt a fa előtt, és azok lefékezték az autómat. Emlékszem, ahogy elegáns öltözékben, tűsarkúban, kalapban kiálltam hajnali egy órakor az út szélére stoppolni. A rendőrök később hívtak, hogy megtalálták a kocsit.
– A sort egy földrengés folytatja.
– Így van, ez Peruban történt. Egy csodálatos és biztonságos limai szállodában laktunk: rengésbiztos falak, csupán 4 vagy 5 emelet, tehát nem toronyház. Ez nagy előny, mert amikor az a bizonyos földrengés megtörtént, egy másik, magasabb hotelben sokáig bent rekedtek az ott tartózkodók, mert elmozdult az épület, emiatt nem lehetett használni a lifteket. Makk Károllyal és a Hungaroring akkori igazgatójával voltunk akkor épp Peruban. Olyan erős földrengés jött, hogy 2 perc 40 másodpercig tartott. Ez iszonyúan hosszú idő. Az erőssége is nagy volt, 8,5-es. Kivágódtak az ajtók, becsapódtak, újra kivágódtak. Amikor az egész véget ért, csak akkor vettük észre, hogy közöttünk van egy bennszülött takarító. Képzelje el, hogy élhettük át az egészet, ha közben észre sem vettük, hogy egy ismeretlen ember odakerült mellénk! Minden a földön volt, egyetlen tárgy nem maradt a helyén, a cigarettám a földön, az öngyújtóm a földön, a képek leestek a falról. És akkor megláttam, hogy a telefonom a helyén maradt, előtte pedig két papírfotó: Maár Gyula és Maár Teréz, a férjem és a lányom.

Néztem, néztem, aztán letérdeltem és elkezdtem imádkozni. Hát ez hogy lehet?

Hogy lehet, hogy két papírkép a helyén marad, miközben minden szanaszét hever a földön? Utólag láttuk, hogy a sztrádán is hatalmas hasadékok nyíltak.

Borzalmas élmény volt, de az a két fotó el sem mozdult a helyéről.

Akkor biztos voltam benne, hogy ezzel Isten azt üzeni nekem, hogy minden rendben lesz.

– Néhány éve a klinikai halál állapotába került, de visszatért.
– Nemrég mondtam nevetve a lányomnak, hogy az Isten visszaadott, de nagy árat kellett fizetni érte, mert maradt egy halott rész az agyamban. Ötödik éve egyre nagyobb görcsben van az egyik kezem, folyamatosan növekszik a fájdalom.– Ennek ellenére most is két filmben szerepel, színpadon játszik. Szerintem ez az igazi csoda. Mi az, ami tűzben tartja, ami erőt ad Önnek, hogy tovább maradjon a pályán?

– Maár Gyulával készítettek egy interjút, amiben a kórházba kerülésem is szóba került.

Úgy volt, hogy csak egy vizsgálatra megyek be, ő lent megvár az autóban, és hamar megyünk is tovább. Aztán kapott egy telefont, hogy a klinikai halál állapotába kerültem. Két és fél hónapig voltam intenzív osztályon. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy minden reggel másképp kaparta össze magát ebben az időszakban, hogy élni tudjon, de abban biztos volt, hogy Mari visszajön. Így mondta: – Őbenne van valami különleges emberi tartás, amivel még soha nem találkoztam. Ez hasonlóan különleges tehetséggel párosul. Elvárom tőle, hogy éljen engem is túl. Ha ő menne el előbb, nekem végem van. Megállnék, és nem tudnám, hogyan kell tovább élni – fogalmazott velem kapcsolatban. Amikor ezeket a szavakat meghallottam, elkezdtem sírni.

tm3.jpg– Az egész ország ismeri Önt, mindenkiben él valamiféle kép a személyével kapcsolatban. De saját maga szerint kicsoda valójában Törőcsik Mari?

– Nehéz kérdés, kedvem lenne kikerülni a válaszadást. Mindenki azt hiszi, hogy az idő múlásával többé válik – természetesen így vagyok ezzel én is. Más szakmákra is igaz, de a színészetre különösen áll, hogy ha valaki emberileg romlik, akkor romlik a munkája is. Abban ringatom magam, hogy azért szeretnek olyan sokan, még a fiatalok is felnéznek rám, mert talán még mindig tudok valamit adni, amin elcsodálkoznak. Abban ringatom magam, hogy talán nem romlottam emberileg, mert nem romlottam a színészet terén. Igazából a kérdésére nem is én tudok válaszolni, hanem az, aki engem lát.

– A kérdésem részben arra is vonatkozott, hogy látjuk-e az igazi Törőcsik Marit a színpadon, a vásznon. Mennyire van ott az ember a szerepben?

– Nézze, én nem bírom elviselni a színjátszást. Major Tamás rendező mondta, amikor hallgatóként a negyedéves vizsgán látott, ahonnan a Nemzeti Színházba is kiválogatta a leendő színészeket, hogy: „Törőcsik, maga nem tud semmit.”

Mondom neki: így van, de mit csináljak… Azt felelte: „Semmit. Majd leírják magáról, hogy nem jön át a rivaldán. De egészen kivételes ízlésre vall, hogy maga képtelen használni az általam annyira gyűlölt általános színészetet. Maga nem játszik, hanem létezik. Ehhez majd szép lassan megtalálja a megfelelő formákat.”

Ennek megfelelőn igyekeztem élni.

Találkoztam nemrég a Saul fia című film főszereplőjével, egy díjat adtam át neki, és akkor mondtam, hogy mindig úgy akartam játszani, ahogy ő teszi. Létezni – ez az igazi színészet, amihez nem könnyű megtalálni a formákat.

– Aki tehát látta Törőcsik Marit valamilyen szerepben, az ismeri a valódi Törőcsik Marit?

– Talán elmondható, hogy igen.

Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23. –) a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari– és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Törőcsik Mari a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.