élet-forma.

„Most öt felnőtt munkatársam van, és vannak növendékek is, valamennyien szarvasmarhák. Tejükből próbálok sajtot készíteni, de a munkámnak az eredménye nem az értékesítésből származó jövedelem, hanem az az életforma, amiben mindenki megtalálhatja a jövőt, az örömet, a kreativitást.”

Bányász József gyergyóujfalusi sajtkészítő gazda.

megváltás.

Szentlecke Szent Péter apostol első leveléből, 1Pét 1,17-21
Krisztusnak, a szeplőtelen báránynak drága vére váltott meg titeket.

Szeretteim!
Szent félelemmel éljetek földi zarándoklástok idején, ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítélkezik kinek-kinek tettei szerint.

Hiszen tudjátok jól, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon váltottak meg titeket az atyáitok által rátok hagyott, értéktelen életformától, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak drága vére árán.

Őt Isten előre kiválasztotta már a világ teremtése előtt, de csak az utolsó időkben jelent meg, miattatok.

Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek és reméljetek Istenben.

Ez az Isten igéje.

Péter első levele a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél. Hagyományosan Szent Péter apostol nevéhez fűzik, aki római püspöksége alatt írta Kis-Ázsia több egyházának, feltehetőleg Kr. u. 60. körül.