szépség

A szépség, korlátolt szemünk és látásmódunk szerint, emberi méretekben nyilvánul, és emberi egységben. Egy légy szépsége számunkra észlelhetetlen, és egyedül csak Isten gyönyörködik a világmindenség szépségében.

158 éve, ezen a napon halt meg Széchenyi István politikus, író, polihisztor.

E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt!

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a „legnagyobb magyar” (Kossuth Lajos – egyik legnagyobb politikai ellenfele – méltatta így: „polgári erényben nagy férfiak, minő például az, kit én, nem gyáva hizelgésből, hanem meggyőződésből, a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni.”). Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője. A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sportterületén végrehajtott reformok fűződnek. Számos intézmény alapítója és névadója. Széchenyi Béla és Széchenyi Ödön édesapja.

Szentlélek

Ferenc pápa hívei körében

Ferenc pápa azt kérte az Úrtól, küldje el Szentlelkét, hogy megtanítsa mindazt, amit Jézus tanított nekünk; segítsen, hogy emlékezzünk mindarra, amit Jézus mondott. Hangsúlyozta,hogy a Szentlélek adja a karizmákat, a különbözőségeket az egyházban, és Ő adja meg az egységet is.

„Urunk, Jézus, te az egység kegyelmét kérted mindannyiunk számára, az egységet ebben az egyházban, amely a Tiéd, nem a miénk… A történelem megosztott minket. Jézus, segíts, hogy az egység útján járjunk, vagy ennek a kiengesztelődött különbözőségnek az útján. Urunk, te mindig megteszed, amit megígértél: add meg nekünk minden keresztény egységét.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztények egysége a Szentlélek műve, együtt kell imádkoznunk érte. Lelki ökumenizmus, az imádság ökumenizmusa ez.

„Atyám, imádkozhatok én egy evangéliumi kereszténnyel, egy ortodox kereszténnyel, egy evangélikussal együtt?” „Imádkoznod kell, szükséges: ugyanazt a keresztséget kaptátok meg!” – buzdított a Szentatya.

Más részről – folytatta a pápa – napjaink valósága, a mártírjaink a vér ökumenizmusában egyesítenek minket. Felidézte, hogy néhány hónappal ezelőtt 23 egyiptomi kopt keresztényt fejeztek le egy líbiai tengerparton. „Ha az ellenség egyesít minket a halálban, kik vagyunk mi, hogy megosztottak legyünk az életben?– tette fel a kérdést. – Engedjük be a Szentlelket, imádkozzunk, hogy mindannyian együtt menjünk előre az úton.”

A Szentlélekben való megújulás mozgalmának tagjaihoz intézett beszédében Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának egyik kulcsfontosságú metaforáját idézte: a poliéder alakzata az egység a különbözőségben metaforája. Mert amikor egységről beszélünk – mondta a pápa –, nem egyformaságról beszélünk, mint a gömb esetében, ahol minden pont egyenlő távolságra van a középponttól. Az eszmény a poliéder, amely visszatükrözi minden egyes részlet összetartását.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden a Szentlélek műve, nem a miénk. A Lélek pedig ott fúj, ahol akar, ahogyan akar és amikor akar – tette hozzá. Leon-Joseph Suenens bíboros szavaira utalt vissza – aki a mozgalom kezdeményezői között volt, és akinek ezért 1975-ben VI. Pál pápa is köszönetet mondott –, amikor cselekvésre buzdította hallgatóit: „

A folyónak el kell vesznie az óceánban, ha megáll, beszennyeződik… Ha a kegyelemnek ez a forrása nem Isten óceánjában végzi az útját, akkor önmaga számára munkálkodik, és ez a gonosz műve, a hazugság atyjának a műve.

Csakúgy, mint a hiúság, amely megkísérti azt, akinek hatalma van. Hány olyan vezető van, aki páváskodik! A hatalom hiúsághoz vezet!

És ahhoz, hogy úgy érzed, bármit megtehetsz, kétes üzletekbe keveredhetsz, mert az ördög mindig a pénztárcáján keresztül férkőzik az emberbe. Az a bejárat.”

Forrás : magyarkurir.hu.

Ferenc pápa (latinul: Franciscus, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, 1936. december 17. –) a római katolikus egyház vezetője 2013 óta, a 266. az egyházfők sorában. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta pápává. A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le önként a pápai tisztségről. Ferenc az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta.

 

hit világossága

Ferenc pápa

„A hit világossága megvilágítja minden kapcsolatunkat, és segít megélni azokat Krisztus szeretetével egységben, hogy úgy tudjuk megélni azokat, ahogy Ő.”

Ferenc pápa (Twitter üzenet)

Ferenc pápa (latinul Franciscus, született: Jorge Mario Bergoglio; Buenos Aires, Argentína, 1936. december 17.–) a katolikus egyház vezetője 2013 márciusától, a 266. az egyházfők sorában. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta Róma püspökévé, pápává., beiktatására március 19-én került sor. A pápai székben XVI. Benedeket követi, aki 2013 februárjában mondott le. Ferenc az első jezsuita egyházfő, az első az amerikai kontinensről és egyben a déli félgömbről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta.