türelmetlenség. hanyagság.

Az ember két fő bűne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden egyéb ezekből ered.
Türelmetlensége miatt űzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér vissza oda.
De a legfőbb bűn talán mégis: a türelmetlenség.
Türelmetlenségünkért űztek ki bennünket, türelmetlenségünk miatt nem térhetünk vissza.

136 éve, ezen a napon születetett Franz Kafka német író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Franz Kafka (Prága, 1883. július 3. – Kierling, 1924. június 3.) prágai német zsidó író, a 20. század egyik legkiemelkedőbb írója.

földet szerető szeretet

Az emberek lármás csoportokban a béke temploma felé sietnek, a meghasonlás szelleme leesik az égből, s az ördög az Antikrisztus fülébe súgja az új evangéliumnak összefoglalását: Változtasd Édenné a Földet, tedd azt oly széppé, hogy az emberek a szép földtől elfelejtsék a mennyországot.

Íme, az Antikrisztus, aki eljött Krisztus képében, hogy a földet mennyországgá változtassa, aki a szegényeket szereti, de az Istent gyűlöli, aki vértanúi lelkeket nevel föl egy boldog földnek reményéért, aki örömet és lendületet ad a világnak azzal, a szóval: gondoljatok a földre, mint ahogy egykor mondták: gondoljatok az égre!…

Ez a földet szerető szeretet. E szeretetnek evangéliuma ez: Gondozzuk az életet; az élet az embernek a legfőbb s rövid méretű kincse; Gondozzuk ezt mindegyikben, mert más élet nincsen.

Senki se legyen szegény közöttünk: a szegénység a pokol; más pokol nincs. Osszatok meg mindent mindenkinek: a Föld legyen mindnyájatoké. Félre az élet töviskoszorúival, s iparkodjatok minél több boldogságot teremteni, mert nincs pótlék, nincs elégtétel az élet után.

91 éve, ezen a napon halt meg Prohászka Ottokár, katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

jog. az álmodozáshoz.

„Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki.

Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból.

Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz.”

(Sütő András : Csillag a máglyán, 1975)

89 éve ezen a napon született Sütő András erdélyi magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Sütő András (Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder– és Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

torkon érni a rosszat. a jóval.

Illyés Gyula

Egy csecsemőt kézbe venni, anyjának szépet mondani, leánynak udvarolni, fiúnak visszabiccenteni, minden, ami a világnak valahol örömet ad, a csók, ami addig nem volt, a gyermek, aki most lett, lépcsőfok mind, mind fölfelé.

Igen, innen is torkon érhetjük a rosszat. Ráuszíthatjuk a jót.

Üthetjük, ránthatjuk, gáncsolhatjuk, taposhatjuk a jobbal. És a még jobbal.

Illyés Gyula : Az éden elvesztése.

Forrás innen.

112 éve ezen a napon született Illyés Gyula, magyar költő, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; SárszentlőrincFelsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

fügevirág. álmodozás.

Sütő András

Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz.

8 éve ezen a napon halt meg Sütő András, erdélyi magyar író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Sütő András (Pusztakamarás, Románia, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder– és Kossuth-díjas erdélyi magyar író.

2Arc : Virággal a kezemben

2Arc : Virággal a kezemben

Felriadva nézem a falat, most megyek vagy jöttem?
Karácsony lehet, mindenki káromkodik körülöttem
Jól van, megnyugszom, a stressz rám káros
A ruha büdös rajtam, a cipőm sáros
Fogytam is pár kilót, de te csak nevetsz
Mer’ ettől tudom még ugyanúgy szeretsz
Órákat várok rád, mindennap a fagyba
De te mindig csak este jelensz meg a faszba
Mikor én már a csorgó nyálam alig nyelem
És az imákból a kurva rímeket keverem
Leszarván mit ittam, vodkát vagy fröccsöt
Megölelsz s kitéped a gyomromból a görcsöt
Két rémálom közt ma veled nevettem
De fáj, hogy reggel te sosem vagy mellettem
Hullaházra, szülészetre ki kéne írni
Szégyelnem kéne, hogy még képes vagyok még sírni?

Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál
Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál

Rühellem az ünnepeket, ez szivat vagy faszravesz
Anyád sütivel kínál mikor mellette ott a szesz
Korán van ma még csak bor sör vodka bor
Nem volt időm, de most ráérek: adj abból
Öregek vagyunk pedig nem éltük meg azt a kort
Remélem jobb dolgod van mint mellettem volt
Tudom ez előtt kellett volna virágot hozzak
És talán most nem kéne attól fossak
Hogy vajon a kiutat, jó irányba keresem?
És tudod-e vajon amit rólam csak kevesen
Most már nem számít, trágár a pofám s bűzlik a szám
Most már csak az számít, hogy Te nem haragszol rám
Soha nincs szerencsém, lehet mert én marha
A földet bámulom, hogy ne lépjek szarba
Jóideje már annak, hogy semmi se lep meg
S elmélkedem vajon Ádám rákba halt meg?

Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál
Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál

Térden előtted kérem az urat, mutassa az utat
De ő pont az ellenkező irányba mutat
Erre én flegmán kérdezve ha Éva meddő örökre?
Miért engedted, hogy egy majmot fogadjon örökbe
Mindenre szarok, semminek se keresem az okát
“Iszunk egy kávét?” Persze, hogy iszunk, adj egy vodkát
Mióta ismerlek teljesen másképp nézek egy nőre
Azóta csak a kipufogófüstöt szívom tüdőre
Büszkén állítom, éhezve is csak virágot loptam
Neked, tudod ezt, hisz mindennap itt voltam
Itt állok és néha érzem, hogy a halálom kívánod
Úgyis itt szárad el tudom de itthagyom ha nem bánod
Minden este imádkozom érted, remélem érzed
Mikor a mennybe vagy azt tudod nem kérded
Némán békésen, bámulom a szemed
És őszintén bízom abba, hogy most jobb neked

Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál
Ha van édenkert az életben ne’ egy üreg
Nappal virág a kezemben, este az üveg
Egy életen keresztül ha Te mellettem volnál
Végig úgy szeretnélek mintha haldokolnál

“hoztam virágot………olcsó…de vettem
tudod, hogy te vagy az első aki előtt letérdepeltem?
valahogy még gyönyörűbb vagy a gyertyák fényében
isten áldjon szeretlek, nyugodj békében.
lassan megyek jó? hideg van átfagytam
és a kulcsaimat nagyapám sírjánál hagytam
találkozunk este”

Szóljon ez a dal minden nőről aki BMW helyett babakocsit tolna
Azokról akik jó feleségek és anyák voltak, vagy lehettek volna