Molnár Vilmos : Csicsó után az Is­ten

Molnár Vilmos

Molnár Vilmos : Csicsó után az Is­ten

„Látod, anya, lerajzoltam az eget: a felhőt és az esőt… Bocsánat, a Jóistent kifelejtettem.”

(Csíkszentdomokosi barátom három és fél éves kisfiának kiszólása.)

Madéfal­vi vasútállomásnak hívják, de csicsói csomópontként is em­le­ge­tik; mondják így is, úgy is, épp a két összeépült község határán fek­szik, tu­laj­donképpen a madéfal­vi részen, bár az el­osztópálya­ud­var már csicsói terület; hi­va­ta­lo­san Madéfal­va van kiírva az állomásépüle­tre, ak­kor vi­szont le­gyen itt Csicsó.

Csíkból Gyergyó felé vo­na­toz­va Csicsó után szo­kott meg­je­len­ni az Is­ten. Mond­juk, felül az em­ber Csíksze­redában a mára­ma­ro­si gyors­ra, fel­te­szi hol­miját a cso­mag­tartóba, le­vac­kolódik a helyére, szétnéz ki­csit, s máris megint áll a vo­nat, ezúttal a csicsói csomópontnál. Gyor­sulással-fékezéssel nyolc perc alatt te­szi meg a szer­elvény azt a nyolc ki­lométert a két állomás között, ennyi kevés egy ren­des természet­fe­let­ti látomáshoz. Vi­szont Csicsótól a követ­kező megállóig, Csíkszent­do­mo­ko­sig már ti­zenhét ki­lométer a táv, jó ne­gyedórát megy a vo­nat. Meg­te­hetné ha­ma­rabb is, elvégre gyors­vo­nat, de nem. Régi a pálya, nincs pénz felújításra. Biz­tonságo­sabb, ha csak las­sacskán gyors a gyors. Így aztán van idő min­den­re. Is­ten­nel való találkozásra is. Az Úr is számon tart­ja ezt a sza­kaszt, s ha szükséges­nek látja, Csicsó után feltűnik va­la­me­lyik kupéban.

A mára­ma­ro­si gyors este három­ne­gyed ti­zen­egy után hagy­ja el Csicsót, ak­kor­ra az em­ber már eléggé fáradt, több­nyi­re álmos is. Így beül va­la­me­lyik sa­rok­ba, kényel­me­sen kinyújtja a lábát, s ha nincs más a fülkében, rövid mérle­gelés után lehúzza a cipőit. Aztán kényel­me­sen hátradől, sze­me néha le­csukódik, me­reng vagy szunyókál, félálom­ban már maga sem tud­ja, me­lyik. Ak­kor egy na­gyob­bacs­ka zökkenőnél kinyílik az em­ber sze­me és látja: vele szem­ben ott ül az Is­ten.

Az Úris­ten Csicsó után Szőcs Géza, erdélyi származású, je­len­leg Ma­gyar­országon élő költő képében szo­kott meg­je­len­ni a vo­na­ton. Va­la­ki­nek az alakját az Úrnak is magára kell ölte­nie, ha em­be­rek közé megy. Nem vegyülhet el közöttük csak úgy csórén, a maga pőre is­tenségében, az em­be­rek azt nem élnék túl. Szőcs Géza külse­je meg­te­szi, meg­fe­lelőképpen ro­busz­tus ter­metű. Hol­mi nyápic, gir­hes alakként csak nem mu­tat­koz­hat az Úr. Ilyen formában az ördög szo­kott kos­lat­ni a Földön, ha va­la­mi tisztáta­lan célból történe­te­sen em­be­rek közé eszi a fene.
Is­ten világos acélkék színű öltönyt vi­sel, zakó ki­gom­bol­va, látni en­ge­di te­kintélye­sen dom­bo­rodó hasán az ugyan­olyan színű mellényt, még az alatt sötétkék ing. Földön járva prak­ti­ku­sabb a sötét alsónemű, a fehér ha­mar ko­szolódik. Az Úrnak nagy ke­rek feje van, egész arcát ta­ka­ro­san nyírott, rövid, szürkésfehér szakáll ke­re­te­zi, egyáltalán nem olyan hosszan lelógó, mint egyes festménye­ken ábrázol­ni szokták. Haja is ezüstfehér, az sem hosszabb három-négy cen­tinél, lazán hom­lo­ka felső részébe lóg. Fésű nem­igen járta, mégsem bor­zas, összefüggő ta­karóként borítja a fejét. Nem is állna jól a választék az Úr fri­zurájában. Fésűvel, választékkal az ördög szo­kott ex­pe­ri­men­te­ket végez­ni saját fején; muszáj neki, ha sza­lonképessé akar­ja ten­ni magát az em­be­rek előtt.

Bővebben…

Márton Áron hitvallása

Márton Áron

„Bölcsőm közönséges deszkából volt összezárva, amilyen lesz a koporsóm is.

De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koszorúja gyökerével sziklába kapaszkodik, s makacsul állja a viharok tépését; ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött ott van Isten, s beléje vetik bizalmukat.

Innen jöttem, s nem hoztam mást, csak a halálos szerelmet népem és az emberek iránt, s a katolikus hitet, melyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a Csíksomlyói Mária lábainál mélyítettek el, és örökítették át a századok során.”

1938. szept. 9. – Márton Áron kolozsvári plébánosi beiktatása alkalmával mondott beszéde. In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 5. Papság

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

Forrás : Márton Áron Múzeum.