Rudyard Kipling : Ha

Rudyard Kipling

Rudyard Kipling : Ha

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
S fejvesztve téged gyászol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
De érted az ő kétkedésüket,
Ha várni tudsz, és várni sose fáradsz,
És hazugok közt se hazug a szád,
Ha gyűlölnek, s gyűlölségből nem áradsz,
S mégsem papolsz, mint bölcs – kegyes gyalád.
Ha álmodol, – s nem zsarnokod az álmod,
Gondolkodol, – becsülöd a valót,
Ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
S úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
Ha elbírod, hogy igazad örökre
Maszlag gyanánt használják a gazok,
S életműved, mi ott van összetörve,
Silány anyagból építsék azok.
Ha mind, amit csak nyertél, egy halomban
Van merszed egy kártyára tenni föl
S ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
Nem is beszélsz a veszteség felől,
Ha paskolod izmod, inad a célhoz
És szíved is, mely nem a hajdani,
Mégis kitartasz, vér mi sem acéloz,
Csak akaratod int: kitartani!!!
Ha szólsz népedhez s tisztesség a véred,
Királyokkal jársz és józan az eszed,
Ha ellenség, de jó barát sem sérthet,
S mindenki számol egy kicsit veled,
Ha a komor perc hatvan pillanatja
Egy tér jut is neked, s futsz vígan,
Tied a föld és minden, ami rajta
És ami több – ember leszel, fiam.

Joseph Rudyard Kipling ([ˈdʒəʊzɪf ˈɹʌdjəd ˈkɪplɪŋ], Bombay, 1865. december 30. – London, 1936. január 18.) irodalmi Nobel-díjas angol író és költő. Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).

Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.

bölcs. történet.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

– Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
– Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.

– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.

– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:

– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni.

De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Forrás : Simon Ági facebook.

HoneyBeast : Maradok

HoneyBeast : Maradok

Maradok kirúgva, leharcolva
Marad a vendég, marad a kocsma
Maradnak sósak a könnyek, s a röghegyek
Legaljában a meredek emberek…

Maradok félve és megalkudva
Maradok tisztelettel, lehajolva
Itt ragadt életek – aki csak mehetett
Lefarcolt már, ugrott a fél telek

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta

Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

Maradok áldozat, maradok szélhámos
Maradni kell, mert mondta a plébános
Maradni érdemes, marad még pár rokon
Maradunk faragott jelek a sírokon

Maradok maradék. A lemaradóra
Csak legyintő polgár, kifekszem a tóra.
Maradok úr és maradok szolga
Marad a közöny, hogy nem az ő dolga.

Maradok tollpihe a szélviharban
Maradok suttogás az őrült zajban
Marad a templom és marad a puszta
Marad a csaló, megint megúszta

Ki keres zsályát a mátrai réteken
Kinek az álma múlik a közérdeken
Sáros a kéz, ami a sorsot húzza
Aki nem látja, legalább haluzza

Mind eladtuk már
Mi elmozdítható
És most jön, ami nem
Koncolható…
Így megy ez az én kis falumban.

A Honeybeast magyar alternatív rockegyüttes, amely ezen a néven 2011-től működik, történetét azonban – más, hasonló néven, némileg eltérő formációban – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.

Az – akkor még – Honey Bee zenekar 2005-ben alakult Szegeden a Smarties nevű formáció utódjaként, Bencsik-Kovács Zoltán dalszerző/gitáros, Tatár Árpád gitáros és Czutor Anett énekesnő kiválásával. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Kiszin Miklós basszusgitáros (Ganxsta Zolee és a Kartel), Kovács Tamás dobos (Nevergreen, Dystopia) és Hodászi Klára (Nox, Zanzibar, Janicsák Veca) hegedűs-vokalista, így alakult ki az első felállás.