PálFeri interjú

“Van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség.” Az egykori magasugró magyar bajnok, egy személyben katolikus pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc már szinte sztár, nem csak a hívek, de az útkeresők számára is hazánkban.
A 2013-as Prima Primissima közönségdíjasával arról beszélgettünk, hogy milyen konfliktusokkal kell megküzdenie hivatásában, milyen küzdelmeket lát a magyar emberek életében, és kikértük a véleményét a Sipos-ügyről is. Interjú.

hvg.hu: Pályafutását sportolóként kezdte, magasugró országos bajnok volt. Hogyan vezetett el innen az útja a papi hivatásig?

Pál Ferenc: A sporthoz kötődő élményemhez is köthető a váltás. Fiatal emberként álltam egy magasugró verseny eredményhirdetésén a dobogó tetején, a nyakamban volt az aranyérem, és magam számára is meglepő módon erőt vett rajtam valamiféle szomorúság. Ürességérzés, csalódottság, hiányérzet. Azt tudtam megfogalmazni magamban, hogy állhatok akármilyen rangos verseny dobogójának a tetején, az akkor is kevés lesz nekem. Ez volt az egyik alapélményem arról, hogy van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség. Van valami, ami ehhez nem fogható, de ami bennem ugyanúgy megvan, mint ahogy mindenki másban. Ezért sikerrel, győzelemmel, teljesítménnyel ezt a területet a személyiségemben, az életemben nem tudom betölteni, nem tudom lefedni. Semmilyen sikerrel sem.

hvg.hu: Ekkor ez még csak egy ilyen szabadon lebegő, alaktalan hiányérzetként jelent meg?

P. F.: Igen, érzések voltak, sejtések, gondolatok, amelyek összekapcsolódtak azzal, hogy serdülő koromban elkezdtem a spiritualitás iránt érdeklődni, amely egyszerre táplálkozott a serdülőkori természetes identitáskeresésből és válságból, de közben azt valahogy felül is múlta. A családom nem nevelt vallásosan, és így annak a kultúrája is hiányzott, hogy hogyan tudnám a spiritualitás világát megélni és azt kifejezni. Vagy hogyan lehet társakat találni az útkereséshez. Egyébként is erős vágyat éreztem a spiritualitás felé, és a sportbéli élményem csak megerősítette azt, hogy van itt valami, ami több, és különbözik attól, ami eddig kitöltötte az életemet. És hogy ez a több nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb.

hvg.hu: És hogy jött be a képbe a lélektan? Papként miért érezte azt, hogy mentálhigiénés szakemberré is kell válnia?

P. F.: Itt is két szálat említenék. Az egyik, hogy önmagammal kapcsolatban sok mindent nem értettem és kíváncsi voltam. Egy vágy, hogy szeretném tisztábban látni magam. Hogy tulajdonképpen nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mikor miért azt érzem amit érzek, miért abba az irányba indulok, és nem a másikba. Miért vagyok sok szempontból különböző, mint a kortársaim, és hogy ez jó-e, vagy nem jó. Hogy az adottságaim, alkatom hogy tud jó lenni valami értékessé? Volt nagyon sok kérdésem magamra vonatkozóan, válaszokat meg nem nagyon találtam. Ez volt a személyes indíttatás a lélektan felé.

Másrészt, amikor fiatal pap voltam, még harmincéves sem, egyre több ember fordult hozzám az ügyes-bajos dolgaival. Pusztán azért, mert papnak lenni egy erőteljes hivatali szerep is. Nálam idősebb emberek kerestek meg az életvezetési problémáikkal. Pillanatok alatt rádöbbentem arra, hogy nem tudok nekik hatékonyan segíteni. Nagyon sok mindenhez egyszerűen nem értek. Még a saját életemmel kapcsolatban is van sok bizonytalanságom. Egy másik ember életéhez hogyan is lenne merszem hozzászólni. Ez pedig átlendített a cselekvésbe. Nem akartam felelőtlen lenni, és úgy tenni, mintha tudnék valamit.

Rájöttem arra, hogy szisztematikusan, intézményes képzésekre kell járnom, nem elég csupán autodidakta módon felszedni információkat, mert akkor nagyon egyoldalú lesz a tudásom, és nem fogom látni a saját árnyékomat. Pont ott nem fogom fejleszteni magamat, ahol a legjobban kellene. Azt sem fogom észrevenni, hol kellene igazán növekednem, változnom.

Bővebben…

lehetőség. mi a fontos.

Az emberiség olyan betegséget kapott, amire szüksége volt

– Nem becsültük meg az egészséget. Ezért olyan betegséget kaptunk, amely észheztérít, hogy ez a legnagyobb kincs…

– Nem tiszteltük eléggé a természetet. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy a benne való lét értékes legyen…

– Nem tudtunk családokban élni, ezért ez a betegség bezárt az otthonainkba, hogy megtanuljunk újból családként élni…

– Nem becsültük az öregeket és a betegeket. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy eszünkbe jusson, milyen sebezhetőek…

– Nem becsültük az orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat és gyógyszerészeket. Rá kellett jönnünk, hogy mennyire nélkülözhetetlenek…

– Nem tiszteltük eléggé tanítóinkat. Ezért ez a betegség bezárta iskoláinkat, hogy a szülők maguk is kipróbálhassák…

– Azt hittük, hogy mindent meg lehet venni, bárhol lehetünk, bárkivel. Ezért olyan betegséget kaptunk, hogy észrevegyük: ez nem magától értetődő…

– A mammon hatalmába kerített, szabadidőnket a bevásárlóközpontokban töltöttük. Ezért ez a betegség becsukta őket, hogy megértsük: a boldogság nem megvehető…

– Túlzottan a saját külalakunkkal és kinézetünkkel foglalkoztunk, meg hasonlítgattuk egymást. Ezért ez a betegség eltakarta arcunkat, hogy észrevegyük: nem ott van a szépség…

– Azt hittük, hogy a világ urai vagyunk. Ezért olyan betegséget kaptunk, amelyben egy miniatűr valami, amit nem is látunk, porig alázzon minket és leckét adjon alázatból…

– Ez a betegség sok mindent elvesz tőlünk, de egyben lehetőséget is ad, hogy megtanuljuk és megértsük, mi az életben a legfontosabb.

– Testre szabott betegséget kaptunk. Talán az emberiségnek erre volt szüksége.

COVID–19-világjárvány a SARS-CoV-2 vírus által a COVID–19 elnevezésű betegséget okozó pandémia.
A járvány első hivatalos kínai neve új típusú koronavírus járvány-incidens volt. Az első eseteket 2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította.

elengedés

Egy komor arcú fiatalember lépett be a kórház főbejáratán, majd határozott léptekkel egyenesen a nővérpulthoz ment.

Szigorú vonásai elárulták, hogy fiatal életkora ellenére sok szenvedést megélt már, meleg tekintete azonban mély érzésekről tanúskodott. Édesapját kereste.

Az ügyeletes nővér elindult vele az egyik hátsó kórteremhez, és egy idős, nagyon gyenge, szemmel láthatóan haldokló bácsi ágyához vezette. A fiatalember megköszönte a nővér segítségét, majd leült az édesapja ágya mellett elhelyezett kis székre.

Teltek az órák, eljött az este, de a fiatalember nem mozdult az ágy mellől. Csak fogta apja kezét, időnként mondott néhány szeretetteljes szót, és így ült ott, nem törődve a nővérek beszélgetésével, a többi látogatóval, a környező betegek nyögéseivel, és semmilyen más külső hatással sem.

A nővér többször megjelent ellenőrizni a beteget, de a fiatalember szinte észre sem vette – ő csak haldokló édesapjával foglalkozott. Hiába mondta neki a nővér, hogy pihenjen le egy kicsit, nem mozdult el az idős ember ágya mellől. Hajnalodott.

Az idős férfi nem szólt semmit – talán nem is tudott már – a fiatalember pedig csak fogta édesapja kezét, és időnként halk, kedves szavakkal törte meg a csendet. Egészen addig, amíg az idős ember végleg le nem csukta a szemét.

A fiatalember elengedte a már élettelen kezet, csendben felállt, és az ágyhoz engedte a nővéreket. Türelmesen megvárta, míg befejezik a tennivalójukat, majd szomorú arccal így szólt ahhoz a nővérhez, aki előző nap édesapjához vezette:

„Ki volt ez az idős bácsi? Mit tudnak róla?”

„Ő a maga édesapja.” – felelte döbbenten a nővér azt gondolva, hogy a férfi a lelki megrázkódtatás hatására össze-vissza beszél.

„Nem, ő nem az édesapám. Soha életemben nem láttam ezt az idős bácsit.” – hangzott a sokkoló válasz, de a nővér a férfi szemébe nézve pontosan tudta, hogy amit állít, az igaz.

„Akkor miért nem szólt tegnap, amikor idevezettem hozzá?”

„Azonnal egyértelmű volt számomra a tévedés, de azt is egyből láttam, hogy ennek a haldokló bácsinak nagyon nagy szüksége lenne a saját gyerekére, aki nem volt itt vele. Láttam rajta, hogy túl beteg már ahhoz, hogy tudja, én a saját fia vagyok-e, vagy sem, de éreztem rajta, mennyit számít, hogy érzi, nincs egyedül. Ezért vele maradtam.”

Richard Hendrick OFM Cap.: Lezárás

Richard Hendrick OFM Cap.: Lezárás

Igen, itt van a félelem.
Igen, itt az elszigetelődés.
Igen, itt a pánikszerű felvásárlás.
Igen, itt van a betegség.
Igen, itt van még a halál is.

De,
Azt mondják, annyi zajos év után Vuhanban
Újra lehet hallani a madarak énekét.
Azt mondják, alig pát hét nyugalom után
Az eget már nem borítja sűrű füst,
Hanem kék lett, meg szürke, meg tiszta.
Azt mondják, Assisi utcáin
Az emberek egymásnak énekelnek,
Áténekelnek az üres terek fölött,
A nyitva tartott ablakból,
Hogy akik egyedül vannak,
Azok is halljanak családi hangokat maguk körül.

Azt mondják, hogy Írország nyugati részén egy szálloda
Ingyen ételeket és házhozszállítást nyújt az otthonukhoz kötötteknek.
Ma egy fiatal nő, akit ismerek,
kis szórólapokon saját telefonszámát osztogatta
az egész szomszédságban,
Hogy az öregeknek legyen valakijük, akit felhívhatnak.

Ma a templomok, a zsinagógák és a mecsetek
arra készülnek, hogy üdvözöljék
és befogadják a hajléktalanokat, a betegeket, a megfáradtakat.
Az emberek az egész világon lelassítanak és elgondolkodnak,
Az emberek az egész világon új szemmel néznek a szomszédjukra,
Az emberek az egész világon egy új valóságra ébrednek,
Arra, hogy igazából milyen nagyok is vagyunk,
Arra, hogy mi is fontos igazán.
Szeretetre.

Úgyhogy imádkozunk, és emlékezünk arra, hogy
Igen, itt a félelem.
De nem kell itt legyen a gyűlölet.
Igen, itt az elszigetelődés.
De nem kell itt legyen a magány.
Igen, itt van a pánikszerű bevásárlás.
De nem kell itt legyen a szűkmarkúság.
Igen, itt van a betegség.
De nem kell itt legyen a lélek betegsége.
Igen, itt van még a halál is.
De mindig itt lehet az újjászülető szeretet.
Ébredj rá, hogy mit választasz, hogyan élj most.

Ma vegyél nagy lélegzetet.
Hallgasd csak: a félelmed dübörgése mögött
Újra énekelnek a madarak,
Az ég kitisztul,
És jön a tavasz.
És bennünket mindig körülölel a Szeretet.
Nyitsd ki lelked ablakait,
S noha nincs módodban megérteni valakit az üres téren át,
Énekelj.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: katolikus.ma

Richard Hendrick OFM Cap saját blogja angol nyelven itt.

Richard Hendrick OFM Cap egy ferences kapucinus szerzetes, aki többnyire Írországban él.

kapucinus rend (OFM Cap.) a ferences rend ún. obszerváns ágából kiindult reform eredményeként született. Megalakulása Matteo da Bascio testvér nevéhez fűződik, aki társaival együtt vissza akart térni a teljes szegénység eredeti eszményéhez, még külsőben is utánozva Szent Ferencet.[2] Az új rend jogi alapját VII. Kelemen 1528-ban kelt bullájával fektette le, a közösség végleges önállóságát azonban csak 1619-ben nyerte el. E reformág tagjai szakállt és csuklyát, azaz caputium-ot viseltek – innen származik a kapucinus elnevezés. Nagyobb hangsúlyt kapott életükben a csöndes, imádságos visszavonultság, ugyanakkor – ha a körülmények úgy kívánták – működtek mint betegápolók, tábori lelkészek, népszónokok és hittérítők is.

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Reményik Sándor: Valaha voltam…

Valaha voltam riadó kiáltás.
Nem én szóltam, és nem én kiáltottam:
Az ember s a magyar
Jajgatott bennem és kiáltozott,
Rázta, mint Sámson, a templom-oszlopot,
A szelíd csillagokat riasztgatta:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Valaha voltam tragikus kiáltás.

S lettem síró, beteg légyzümmögés,
Vak vergődés egy őszi ablakon,
Élni nem tudás, halni nem merés,
Panasz, mit meg nem érthet senki sem,
Jajszó, mely teljesen testvértelen,
Kín, amely kicsinyes a csillagoknak,
És furcsa szánalommal mosolyognak
Rajta a küzdő, élő emberek.
Ki tragédiák harsonája voltam,
Lettem beteg őszi légyzümmögés.

Akarok lenni még egyszer kiáltás…
Ó, Doktorom, gyógyíts meg engemet, –
De ne gyógyíts meg engemet magamnak.
Mert annak jaj csak, ki magának él,
És annak jaj csak, ki magának szenved,
És annak jaj csak, ki meghal – magának.
Gyógyíts meg engem a beteg világnak.
Hadd éljek ismét testvér-közösségben,
Hadd legyek ismét ember és magyar.

Hadd jajduljak velük, ha jajgatok,
Értük rázzam a templom-oszlopot,
A csillagokat értük riasztgassam:
Mit tündökölnek olyan bölcsen ott fenn,
Mikor mi itt lenn könny és vér vagyunk?!
Beteg őszi légyzümmögés helyett
Legyek még egyszer riadó kiáltás…

(Nagyvárad, 1929. július 15.)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Aranyosi Ervin : Éld a napot

Aranyosi Ervin : Éld a napot

Minden egyes kornak van valami bája,
– és az embernek is számtalan hibája, –
ám ha minden korod tiszta szívvel éled,
minden pillanatban újabb vágyad éled.

Mire nem volt időd, azt most váltsd valóra!
Mától érted ketyeg, múlik minden óra.
Vedd a szépet észre, mi mellett elmentél,
lassíts, – éld a napot – végre szabad lettél!

Kicsit lassúbb lettél? Fájhat egy-két szerved?
A betegség jelzés, könnyebb elviselned,
ha megérted azt, mit lelked üzen véle:
– csökken a fájdalom, legyen bármiféle!

Életedben biztos, sok volt, aki bántott.
Bántásért a lelked, vajon megbocsájtott?
Elengedted-e már a haragos múltat?
Jó diákhoz méltón, leckéd megtanultad?

S volt-e olyan ember, akit te bántottál?
Önmagadnak ezért meg is bocsátottál?
Patyolat tiszta már lelkiismereted?
Ha ez így van, tested nem is lehet beteg.

Ha van egy kis időd, szíved nyisd meg bátran,
szereteted szórd szét, szerte a határban,
szíved tiszta fénye, szálljon fűre, fára,
napfényre mosolygó, gyenge kis virágra.

Vizek csobogása vidámítsa lelked,
szeretet szikrája gyúljon lángra benned!
Szájad szélén mindig lágy mosoly ragyogjon,
szépségből a lelked, soha ki ne fogyjon!

És az emberekkel légy megértő, kérlek!
Mindegyik másképpen keresi a szépet.
Az sem tehet róla, aki még nem érti,
hogy a gondolata, a másikat sérti.

Mindig azt keresik, ami jónak látszik,
ám az élet néha “délibábot” játszik.
Engedd el, mi bántott, csituljon a lelked,
a nyugalom leljen otthonára benned!

Élvezd ki a világ millió csodáját,
és ne keresd többé a mások hibáját.
Legyél újra tiszta, könnyű lelkű gyermek,
akit az emberek, s angyalok szeretnek!

Versei : versek.aranyosiervin.com.

Aranyosi Ervin (1958. október 4. – ) életviselési tanácsadó, költő.

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Ádvent. Szelídzengésû üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,rab, a szabadulásod,halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!Erõtlen, most jön az erõ!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,fölkel a fény neked.
Zendül az ég,zendül a föld,Isten izent:
Eljön! Eljön!Ádvent! Ádvent!Ádvent.
Dörög rendíthetetlen,kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsõben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Elsõ és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja,
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadõlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgõ lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.Túrmezei Erzsébet (1912. február 14.,  Tamásiban- 2000. május) evangélikus költőnő, fordító, diakonissa. Szülei hetedik gyermekeként született, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett.

Diakonissza: szolgálatot ellátó nő, proetstáns egyházakban lelki gondozást, illetve szociális, nevelői munkát, elsősorban betegápolást hivatásszerűen elvégző és erre fogadalmat tett, rendszerint társaival együtt közösségben élő nő.

hagyományról

A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!

Sebő Ferenc (Szekszárd1947február 10. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitárostekerőlantosdalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője, Sebő Ödön fia.

vigasztalás

“Ahelyett, hogy állandóan saját fájdalmadat és sorsodat siratod, fordítsd tekinteted mások felé.
Ahelyett, hogy saját terhedet elviselhetetlennek kiáltod ki, végy magadra valamit mások terhéből is.
Ahelyett, hogy állandóan sopánkodsz, érezz együtt azzal, akinek még nehezebb a sorsa, mint a tiéd.
Ahelyett, hogy másoktól vársz megértést, vigasztaljál másokat.
És akkor sokszor nem tudod majd, hogy mi is történik veled: mások terhét vetted magadra és a sajátod vált könnyebbé; beteget gyógyítottál és saját szíved sebe hegedt be; szomorút vigasztaltál és saját lelked talált nyugalmat; mások szenvedésén enyhítettél és saját tövised életét törted; adni akartál és kaptál; azt hitted, hogy meghalsz és feltámadtál.”

Keppler Pál Vilmos rottenburgi püspök.

Dr. Lala

Tizenhat éve tartja különleges vizitjeit Dr. Lala és bohócdoktor csapata:  az általuk alkalmazott nevetésterápia már közel 180 ezer beteg vagy sérült gyermek és felnőtt napjait tette szebbé, sok esetben hozzájárulva gyógyulásukhoz is.

Én örülök annak, ha háromszáz-négyszáz gyereket meg tudok nevettetni egy szabadtéri előadáson vagy egy művelődési ház színpadán, de jobban örülök neki, ha egy gyereket meg tudok nevettetni a betegágyánál” – vallja Balogh László, alias Dr. Lala, a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány vezetője. A 2000-ben létrejött alapítvány csetlő-botló előadóművészei az első bohócdoktor, Hunter Campbell “Patch” Adams szellemiségét követik, aki “igazi” orvosként, ám bohócnak öltözve  igyekszik vidámságot csempészni betegei életébe, már az 1970-es évek elejétől. (Munkásságáról Robin Williams főszereplésével 1998-ban film is készült, Patch Adams címmel.)

magyar bohocok a betegekert alapitvany korhaz

Balogh László hivatásos bohócként a másik oldalról közelített a nevetésterápiához. A Magyar Televízió 1984-ben indult Cigánykerék című sorozatából ismert Lala bohóc az Állami Artistaképző Intézet 1970-es években indított első intézményes bohócképzésén olyan mesterektől tanult, mint Alfonzó vagy Stefi bohóc, televíziós sikereit követőn pedig a világhírű Circus Montiba kapott szerződést. Arról, hogy Lala bohócból hogyan lett Dr. Lala, többet megtudhatunk az azonos című, Halász Glória rendezte 2014-es dokumentumfilmből, amely a horvátországi Opuzen Film Festival-on és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat.

Forrás : magyatermekonline.com.

A film hivatalos honlapja itt.

A film hivatalos oldala itt.

Isten áldd meg a magyart

A 2016-os Csíksomlyói búcsu szónokától, Ft. Csintalan László szentbeszédének a végén elhangozott fohász :

Isten áldd meg a magyart, beléd vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai.

Áldd meg a keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk, oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk is és hétköznapjaink is a te dicsőségedet szolgálják.

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el édes szülőföldünket azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről-évre egyre kevesebb gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért el/kivándorolnak, arra kényszerülnek, hogy itt hagyják szülőföldjüket, mert családjaink szétzüllenek, mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi élethez szükségeseket is nélkülözniük kell.

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk, mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk!

Érdemtelenségünk tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek és Boldogságos Somlyói Szűzanyánk: áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt!

Ámen.

Ft. Csintalan László tb. kanonok, tb. főesperes (Csíkszépvíz, 1950. április 11. – )
Papszentelés helye: Gyulafehérvár, 1975.06.22
Teológiai tanulmányok: 1969-1975, SIS
Szolgálati hely:  Csíkdelne

Forrás és teljes szentbeszéd : Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja.

Kallós Zoltán : Fordulj kedves lovam

Fordulj kedves lovam. Kallós Zoli bácsi nótája.
Gálaműsor Kallós Zoltán 90-edik születésnapja alkalmával, 2016. április 23.
Isten éltesse sokáig !

Fordulj kedves lovam napszentület felé,
úgyse jövünk többet soha visszafelé,
messze földre megyek, elbujdosok innet,
szép szülőhazámat nem látom meg többet.

Fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát,
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát,
jó ló volt a fakó jó a viselete,
áldja meg az isten aki felnevelte.

Porladozik csontja fekete főd nyomja,
az én bús szívem is csak a bú rongálja,
árva vagyok árva mint réten a tarló,
kinek ékességét elvette a sarló.

Az idegen földön olyan beteg vagyok,
szomszédim házáig alig elámbolygok,
szomszédim azt mondják talán meg is halok,
én is azt gondolom meg sem is maradok.

Idegen országban idegen emberek,
járok az utcákon senkit nem ismerek,
szólanék hozzájuk de ők nem értenek,
ezen az én szívem de nagyon kesereg.

Kallós Zoltán (Válaszút, Románia, 1926. március 26. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő. A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja (2005).

 

1o észrevétel. 7o. születésnapra.

Charlie Chaplin

Charlie Chaplin a 70. születésnapján írta…az alábbiakat:

1. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

2. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

3. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak, és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek. Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

4. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

5. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet, és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban. Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

6. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam. Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

7. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem. Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

8. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik. Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

9. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált. Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

10. Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek. Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.

Sir Charles Spencer Chaplin (közismertebb nevén Charlie Chaplin, London, 1889. április 16. – Vevey, Svájc, 1977. december 25.) angol filmrendező, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, vágó, filmproducer.

Váriné Gulyás Ilona : Az anyák csak éjjel sírnak

illusztráció

Váriné Gulyás Ilona : Az anyák csak éjjel sírnak

Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük, ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.

Forrás : mindenegybenblog.hu .

Reményik Sándor – Kenyér helyett

Reményik Sándor

Reményik Sándor – Kenyér helyett

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
Egyetlenegy roppant fenyegetés.
A nyomorúság völgyei fölött
A bosszúálló Isten hegyei
Feltornyosulnak irgalmatlanul,
Nem indulnak változni kenyerekké.

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hallom én is a rettentő igét,
Mint végítélet, úgy zuhan reám,
Szíven talál, mint kővé vált kenyér.
Az életemet mostan kérik számon,
Most köveznek kővé vált kenyerekkel.
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok,
De talán mégsem úgy, mint hiszitek.
Én nem vettem el senki kenyerét,
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni,
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból,
Az Isten irgalmának hegyeit
Bebolyongtam virágot szedegetve,
Tudom, nem ér most falat kenyeret
Az egész szárazvirág-gyüjtemény.

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Máskor talán feleltem volna rá,
Szóltam volna: “Nem csak kenyérrel éltek!”
Most torkom, szívem egyként elszorul,
Szédül a szó és megfullad a hang.
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, –
Nem én, nem én, az Ő nevébe se…
Testvéreim, ha volna rá hatalmam,
Testvéreim, ha tőlem függene,
Holnap puha sziklákon pihennétek,
Kenyérhegyek nőnének számotokra,
Hegyóriások csupa szín-kenyérből,
Merő aranykalácsból Alpesek…
De nincs hatalmam, – betegen bolyongok,
S még most is virágokat keresek.
S ha még találok egy-egy halaványat:
Tépelődöm, hogy megmutassam-e?
Asztalotokra merjem-e belopni –
Kenyértelen, üres asztalotokra
Kenyértelen kővilág kis virágát? –
Vagy morzsoljam szét a kezem között,
Mielőtt bárki rátekintene,
És fojtsam meg, mint gyermekét anya,
Mint bukott leány drága szégyenét?

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hegyeket változtatnék – nem lehet.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban
Lehajtom megadással fejemet.
Testvéreim, ne könyörüljetek.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban,
A bosszúálló Isten hegyein
Én nektek most is csak virágot téptem.
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér:
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.