Madách Imre : Karácsonykor

Madách Imre : Karácsonykor

Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
“Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
A család helyén csak kis hódombot ér.

Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

boldog élet. Isten népének.

Advent II. vasárnapja, Isten megmutatja rajtad fényességét

Bibliai olvasmány Báruk próféta könyvéből, Bar 5, 1-9

Véget ér a fogság: boldog élet várja Isten népét.

Jeruzsálem, vesd le a gyász és az ínség ruháját,
öltözzél annak a dicsőségnek díszébe,
amelyet Isten ad neked mindörökre.
Öltsd fel Isten igazságának köntösét,
s tedd fejedre az Örökkévaló dicsőségének koronáját,
mert az Isten ismertté teszi fényességedet
mindenütt az ég alatt.
Isten ezt a nevet adja neked örökre:
“Igazságosság békéje”, “jámborság dicsősége”.
Kelj fel, Jeruzsálem, állj a magaslatra,
és tekints keletre!
Nézd, miként gyűlnek egybe fiaid,
napkelettől napnyugatig a Szent (Isten) szavára,
és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk.
Gyalog mentek el, ellenség hajtotta őket,
de Isten mindnyájukat visszavezeti hozzád, olyan pompával hozzák majd őket,
mint királyi sarjakat.
Mert elhatározta Isten, hogy alacsonnyá teszi
a magas hegyeket és az örök bérceket.
A föld színéig betölti a völgyeket,
hogy bizton haladhasson Izrael
Isten dicsősége alatt.
Az erdők és az illatos fák Isten parancsára
mind árnyékot nyújtanak Izraelnek.
Isten vezeti majd népét
örömben, dicsőségének fényében,
s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.

Ez az Isten igéje.

A Báruk héber eredetű férfinév, jelentése: áldott, szent, boldog.

Báruk (héberül ‘áldott’ v. ‘áldott légy ‘): próféta, Jeremiás munkatársa. – Nerija fia, Szeraja testvére (Jer 51,59). Kr. e. 605: Jeremiás ~nak diktálta le mindazt, amit addig Jahve megbízásából elmondott (36,4).