egyenes. görbe.

Az első oldalon olvasható mottó, egy portugál közmondás belevésődött az agyamba: „Deus escreve direito por linhas tortas” (“Isten egyenesen ír a görbe sorok között”).

Csak később ismertem fel ebben életem furcsa folyásának Ariadné-fonalát.

Életemen végigtekintve talán észrevehető benne az egyenesség, ebből azonban semmit sem tapasztaltam akkor, amikor egyre-másra úgy éreztem, éles kacskaringókon haladok át, vagy egyenesen az árokban kötök ki.

Jáki Szaniszló: Egy elme világa Szellemi önéletrajz hitről és tudományról

11 éve, ezen a napon halt meg Jáki Szaniszló magyar származású amerikai tudománytörténész, tudományfilozófus, bencés szerzetes.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Jáki Szaniszló László (Stanley L. Jaki) (Győr, 1924. augusztus 17. – Madrid, 2009. április 7.) Templeton-díjas magyar származású amerikai tudománytörténésztudományfilozófusbencés szerzetesteológusfizikus, egyetemi tanár. Több mint negyven világszerte elismert könyv, ezenkívül több mint nyolcvan tudományos és teológiai esszé, valamint kritikák, könyvelőszavak, enciklopédia cikkek tucatjainak szerzője, Immanuel Kant és Giordano Bruno műveinek angolra fordítója.

 

Placid atya: A túlélés szabályai

Placid atya: A túlélés szabályai

Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van.

Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.

A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre.

Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei.

Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

Most jön a harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos.

Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek.

Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni.

Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.

Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést.

Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Forrás: Szent Ferenc Alapítvány facebook.

Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár. Az apai ágon svéd származású Placid 1933-ban lépett be a Szent Benedek Rendjébe, hat évvel később szentelték pappá.

1946-ban a Gulagra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a Bencés név váltotta fel.

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán.