Isten feltámasztja övéit az örök életre.

Bibliai Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből, 2Mak 7,1-2.9-14

Isten feltámasztja övéit az örök életre.

A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.

Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink törvényeit.”

A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”

Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.”

Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.
Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket. is.

Amikor már-már halálán volt, így szólt:

„Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket.

Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

Ez az Isten igéje.

Makkabeusok második könyvét közvetlenül Jézus születése előtti évtizedekben, valószínűleg görögül írta a Cirénusbeli Jason, Júdás, a körülötte lévő Makkabeusok és általában a zsidóság Antiokhosz általi nyomorgatása történetének vallásos összefoglalásaként. A római katolikus, ortodox és kopt egyházak szerint része a bibliai kánonnak, a protestáns felekezetek többsége azonban apokrifnak tekinti. Történelmi szempontból nem annyira megbízható, mint az első könyv.

boldogság. relatív.

Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.

Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.

Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.

(Todorovits Rea)

Heltai Jenő: Szabadság

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle…
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.

1945. május 1.

61 éve, ezen a napon halt meg Heltai Jenő magyar író, költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Heltai Jenő, 1913-ig Herzl Jenő (Pest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.) író, költő, újságíró, producer, dramaturg, Herzl Tivadar politikus, publicista és író unokatestvére.

Nagy László: Ajándék

Nagy László: Ajándék

Nem igaz, hogy nem lehet bátor
édes beszédre szám, ha miattad
oly áhitat bársonya súrol
hogy sértetten az északi csillag
elfordul fejemtől csikorogva –
és íme, ha én vagyok én, ha vérem,
ha leheletem újra enyém,
ágbogas gímként, karácsonyian,
megindul hozzád az ének.

Ajánlom lármátlan iramát
kitárt kapuidnak, ajánlom
a káprázatot, mert a havakba
lezuhanó nap láz-bábjaival
telepillogom ága-bogát –
tőrt, se revolvert nem kötök rá,
lerontottam régen dühöm címerét,
csak jó emlékből koholt cicomát
küldök, ajánlom nyaram inait,
remek ölelésre a sugallatot,
nagyfejü rózsán egy puli haját –
ajánlom neked földrengéses
arcom egy megmenekült mosolyát.

93 éve, ezen a napon született Nagy László magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Kértem Istentől.

Kértem Istentől erőt, hogy újra fel tudjak állni…
Kaptam súlyt a vállamra, megtanultam mászni..
Kértem időt, hogy ne törhessék össze a szívem
Kaptam több fájdalmat, ezáltal megerősödtem
Kértem barátokat, akiknek a vállára borulhatok
Kaptam ellenségeket.. már nem fájnak a pofonok
Kértem hitet, hogy bízni tudjak újra az emberekben
Kaptam még több csalódást… megváltozott az életem
Kértem, hogy teljesüljenek a féltve őrzött álmaim..
Kaptam akadályt, bátor lettem, vezetnek a vágyaim..
Már tudom… hogy mindent azért kapok az Élettől
Hogy próbára tegyen.. ki tudok-e mászni a gödörből..
Megerősít a fájdalom.. a könnyektől lettem az aki vagyok
Őszintén élem az életem.. s míg élek, ez az ember maradok.

Böjte Csaba : Megmaradunk!

Böjte Csaba :  Megmaradunk!
Én is olvasom az okos, precíz  kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is – ott is mennyivel  fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen  én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról,  akkor mikor fog elfogyni az összes  cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány  másodperc múlva fog elütni… csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok  félre, miért nem igazítom  meg a cserepeket az  otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez  van, ezt kell elfogadni.  Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által  gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: “ha  nincs kenyér, keresünk!”
Igen, mi keresztények a mi  Urunktól Istenünktől azt  halljuk: “Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”,”bármit kértek az én nevemben, azt  megkapjátok”. Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő  világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel  meg merem-e osztani gyermekeimmel???

Bővebben…

igéret: bátrabb, erősebb, okosabb.

Igérd meg, hogy mindig eszedbe jut: Te bátrabb vagy mint hiszed, erősebb mint amilyennek látszol és okosabb mint gondolnád.
A.A. Milne, Micimackó

Promise me you’ll always remember: You’re braver than you believe, stronger than you seem, and smarter than you think.
A.A. Milne, Winnie the Pooh

Alan Alexander Milne (Kilburn, London, 1882. január 18. – Hartfield, Sussex, 1956. január 31.) angol író, a Micimackó című gyermekkönyv szerzője.

A Micimackó című regényt (eredeti címe: Winnie-the-Pooh) A. A. Milne írta az általa kitalált mackó, Micimackó és barátai (Róbert Gida, Malacka, Füles, Bagoly és Nyuszi) kalandjairól a Százholdas Pagony nevű erdőben. Két további szereplő, Kanga és Zsebibaba csak a könyv hetedik fejezetében mutatkoznak be,[2] míg a Tigris nevű karakter csak a következő könyvben, a Micimackó kuckójában jelenik meg.

A regényt Karinthy Emília, Karinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre, és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába. A Micimackó név az Emília név becézéséből ered (az eredeti név Winnie-The-Pooh).