Fanka és Kowa – Expedíció

Fanka és Kowa – Expedíció

Hol egy válasz, sok kérdést nyakig betemet,
Hogy mi a kód, ami bezárja a szíveket,
Hogy miben hisznek, csak figyeld meg a szemeket,
Hogy a jó tényleg egyenes vagy sziklás és meredek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan hajnal ami nem bántja a szemedet,
Csak mutatja az irányt, kisimítja a hegeket.

Isten kertjéből neked küldök levelet,
Ezer év fájdalom, de én mégis nevetek,
Tudod rólam, minden hazug szítok, lepereg,
Csak azt nézd, amit csinálok, felejtsd el a nevemet.

Ez nem a szabadság, ezek csak szerepek,
Még mindig nyújtom, hát fogd már meg a kezemet,
Ébredj hát kertváros, vele a telepek,
Hogy a mi a célunk az út legyen vagyis a szeretet.

Bármerre vitt az út és bármit találtam,
Egyedül voltam ott, de nem a magányban,
Együtt táncoltam én és a földgolyó,
Isteni cerkával, isteni rajzoló.

Amiről beszélek, kevesen értik meg,
Ahogy az életük kevesen élik meg,
Kis szavak ezek egy apró kis zenével,
Kettő mikrofon, hátul két Zentével.

Bárhova utazz is ez majd elkísér,
Eszedbe fog jutni, hogy te is segítsél,
Valaki felkeltett téged is engem is,
Az út az áldás már mindegy, hogy merre visz.

Béke a szívemben béke a házamban,
Nincsen szögesdrót és nincs is lánctalpam,
Feladni nem fogom és nem is tudnám már,
Az ég az országom, és ott fent nincs határ.

Refr:
Törékeny szív, porból lett különös szerkezet,
Lényed partján a hajó megérkezett,
Zászló kibont és a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.
Porból lett különös szerkezet,
Öröm és fájdalom a vérerekben evez,
Az élet gályáján a rakomány hír,
Az, hogy az emberben isteni lényt őriz a szív.

Magadban nem bízol, ha nekem nem hiszel,
Ugorj a mélybe már, mindig csak centizel,
Amitől félni tudsz, lásd meg, hogy délibáb,
Amikor nézlek akár üvegen nézni át.

A célhoz elérni értsd meg, hogy nem lehet,
Hol virágok helyett nőknél is fegyverek,
Ne keress sötétben, ott nem fogsz találni,
Egy felhőkarcoló majd fel fog zabálni.

A látszat világa, szirének éneke,
Kérdezd a tükörtől egy gép az érez –e?
A múltam felesnyi az előbb megittam,
Az élet pillanat, a most az elillan.

A cirkusz ingyenes, figyeld és meglátod,
Nincs okos ellenség, csak buta barátok,
Hatalmas óceán, tutajunk apró csak,
Elsüllyedtek akik magukkal harcoltak.

Refr

Minden nap látom, hogy megtörnek a gyerekek,
Lelkem viharfelhő, érzem, ahogy csepereg,
A képre koncentrálj, hagyd már a keretet,
Mert ideje, hogy elássuk ezt a sok szemetet.

Az élet írja, mi eljátsszuk a szerepet,
Egy emberöltőn át megannyi jelenet,
Vastaps és könnyek áztatják a szemeket,
Ha ledobod a jelmezed, véget ér az őrület.

Az élet miatt jöttem, de minden nap temetek,
Érzem, hogy meghaltok, hideg a kezetek,
Engedd és meglátod, tábortűz lehetek,
Hol leültök és megérted hogy miért nevetek.

Tudom érzed a dráma vége közeleg,
Olyan fény jön, hogy a horizont is beremeg,
Olyan kor, ami felnyitja a szemeket,
Megmutatja a hibát, amit ember csak tehetett.

Refr

37 éve, ezen a napon született Fankadel, magyar hiphop előadó.  E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

FankaDeli (polgári neve: Kőházy Ferenc) (Kecskemét, 1983. április 17. – ) magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.

Művésznevének eredete: a Funky nevű kecskeméti szórakozóhely, amely fiatalkorának törzshelye volt, és a Deli (=vitéz) szavakból ered (nagymamája deli legénynek hívta kiskorában).

Kowalsky meg a Vega magyar rock-központú együttes. Korai időszakában csak a Funk rock műfajt erősítette Magyarországon hip-hop stílusú énekkel fűszerezve, mostanában vegyesebb és populárisabb tematikájúra váltott. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

homok. kő.

Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmet, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele.
Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon!

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Dsida Jenő : Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…

111 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Republic : Engedj közelebb

Republic : Engedj közelebb

Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.

Hazudj még nekem.

Mondd azt, hogy sohase féljek
Mondd azt, a tűz el nem éget
Mondd azt, hogy semmi se fájhat
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy ezerszer élek
Akkor is értesz, ha nem beszélek
Mondd azt, hogy senki se bánthat
A sötétben senki se láthat
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden
Minden szó, amit elhittem
Meleget hozz, hogyha fázom
Szeress úgy, ahogy kívánom
Hazudj még nekem!

Engedj közelebb
Engedd, hogy én is ott legyek
Látni akarom
És érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz
Engedd, hogy meglássalak
Hogy ha fáj
Ne mondj igazat

Mondd azt, hogy sohase féljek
Mondd azt, a tűz el nem éget
Mondd azt, hogy semmi se fájhat
Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak

5 éve, ezen a napon halt meg Bódi László magyar rockénekes, zeneszerző, a Republic együttes alapító tagja.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

A Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes.

Minden évben hagyományosan március 15-én tartották a nagykoncertjüket, az első ilyen alkalom 1996-ban aBudapest Sportcsarnokban volt.

Bódi László (becenevén Cipő; Ungvár, Szovjetunió, 1965. május 3. – Budapest, Magyarország, 2013. március 11.) magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. Az együttes Bódi apai nagybátyjának ötletére írt népdalszerű popszámokat játszott. Nyíregyházán rádiófelvételeket is készítettek. Zenekarával öt éven át működött, utána sorkatonai szolgálatot kellett teljesítenie, de kiskatonaként is többször állt színpadra. 1983-ban a sárvári diáknapokon verseivel és dalaival díjakat nyert. Ekkor ismerkedett meg Bródy Jánossal is. 18 évesen költözött Budapestre, ahol konzervatórium-előkészítőre járt.

Hegyi Barbara Sztevanovity Zorán : Játsz még

Hegyi Barbara Sztevanovity Zorán : Játsz még

Aki nekem is játszod az élet dallamát
Kinek süketen fordít hátat a fél világ
Amíg zenére mozdul itt minden
A hangom, a léptem, a Föld
S amíg szerelmet táncolunk rá
Bármit látsz s bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Lehet szerelemisten vagy égre festett kép
Lehetsz maga a törvény vagy ember módra szép
Nekünk zene vagy igaz, de megfoghatatlan
Ki a világba életet tölt
És ha kevesen hallgatunk rá
Bárhogy bánt, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki, senki, senki sem érzi, játssz még

Ha botlik az ember, mert botlik az ész
A botfülűekkel csak ennyire mész
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz
Ha látva se hallom, mert így akarom
S a hangodat hangosan megtagadom
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz

Játssz még
Játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Hogyha meghal a hang, ha nem játszol tovább
Ha a süketek birtoka lesz a fél világ
Ez az élet a Földről felszárad
És a Nap is gyászruhát ölt
Aki remélni tanítasz még
Bármit látsz, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki nem felel, játssz még

Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz, játssz még
Ha senki se érzi, játssz még

76 éve, ezen a napon született Sztevanovity Zorán magyar előadóművész, énekes. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Istne éltesse sokáig Őt!

Sztevanovity Zorán (Belgrád, 1942. március 4.) (szerbül: Зоран Стевановић) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, Sztevanovity Dusán (szerbül: Душан Стевановић) szövegíró bátyja, Hegyi Barbara színésznő férje.

Hegyi Barbara (Budapest, 1966. január 16. –) Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Hegyi Barnabás operatőr lánya, Sztevanovity ZoránKossuth-díjas előadóművész, énekes felesége.

feledés.

Felejtsd el azt, aki téged bántott, de ne felejtsd el azokat, akik mindennap szeretnek.
Felejtsd el a múltat, ami sírni késztet, és a jelenre összpontosíts, ami mosolyt csal az arcodra.
Felejtsd el a fájdalmat, de soha ne felejdtsd el a leckéket amiket ebből tanultál.

Forget who hurt you yesterday, but don’t forget those who love you everyday.
Forget the past that makes you cry and focus on the present that makes you smile.
Forget the pain, but never the lessons you gained.

Margaret Island : Érezd jól magad

Margaret Island : Érezd jól magad

Nyitva a lélekbolt,
Nincs kirakat,
Csak a felirat:
Félre az összes gond,
Jön az öröm, és
Megy az unalom.
Bárki bármit mond,
Nem a te hibád,
Ha valami bánt.

Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy sincs,
Ha nem éled.
Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy,
Ugye érted?

Érezd jól magad,
Pont jól áll a lazaság,
Hátha másra átragad.
Az érzés örök marad,
Feltolva napszemüvegét
Hátradől a pillanat.

Kék a hőtérkép,
Ez de komoly,
Lefagy a mosoly.
Várd ki a legvégét,
Olyan a napod,
Amilyen a pont.
Ha jó volt, kérjél még:
“Kerül, amibe
Kerül, adide!”

Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy sincs,
Ha nem éled.
Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy,
Ugye érted?

Érezd jól magad,
Pont jól áll a lazaság,
Hátha másra átragad.
Az érzés örök marad,
Feltolva napszemüvegét
Hátradől a pillanat.

Margaret Island hivatalos facebook oldal itt.

A Margaret Island 2013 őszén alapított háromtagú alternatív popegyüttes.

Tagok: Lábas Viki – ének, Törőcsik Kristóf – basszusgitár, Füstös Bálint – gitár, Gerendás Dániel – dob, Koltay Kurszán – zongora, Verók Tamás – gitár

Cseppely Zsuzsanna: Néha jól esik a csend

Cseppely Zsuzsanna: Néha jól esik a csend

Néha jól esik a csend,
Magammal lenni idebent.
Hogy meghalljam én ki vagyok,
Nem bántják fülem földi szólamok.

Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,
Nem fáj a nincs, az egyedül.
A mindenség apró porszemét képezem,
A világgal együtt fel-fellélegzem.

Megáll a föld, óra nem forog,
A semmi, a minden-egyben vagyok.
Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,
Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.

Néha jól esik a csend,
Rendet, tisztaságot megteremt.
Meghallom végre, azt, hogy ki vagyok,
S lépek tovább az úton, mit az Úr adott…

Kányádi Sándor, Kozák András – Bántani én nem akarlak

Kányádi Sándor, Kozák András – Bántani én nem akarlak

Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlan köt hozzád
a magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Kozák András (Vencsellő, 1943. február 23. – Budapest, 2005. február 24.) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színész, művészeti vezető,Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színművésznő férje.