példa. az őzikéké.

Böjte Csaba

Böjte Csaba : Az őzikék példája

Egy vadász ismerősömmel beszéltem, ő mondta, hogy húsz őzike közül egy–kettő éri meg a felnőtt kort, a többi elveszik, elpusztul. Az őzek számára a fürgeség, az életrevalóság, az elevenség, a figyelmesség nagyon fontos, másképp a ragadozók zsákmánya lesz.

Azt gondolom, hogy ami az őz számára a gyorsaság, az, az ember számára a szeretet. A családjaink, közösségeink, népünk fennmaradásának legfontosabb feltétele az, hogy szeretet legyen köztünk, szolidaritás, összetartozás, bizalom. Azok az emberek, közösségek, népek, ahol a szeretet, a szolidaritás, az egymásra figyelés megszűnik, ott nincs tovább. Ezek nélkül az erények, értékek nélkül, a gonosz lélek bennünket egyenként levadász.

A szeretet tartja össze a közösségeinket, élettel, fénnyel, meleggel, lélekkel tölti meg a családjainkat. Aki nem tudja szeretni a munkáját, környezetét, családját, nemzetét, annak számára minden csak fájdalom: rossz neki munkába menni, rossz a feleségéhez bújni, rossz neki a himnuszt énekelni, a testvéreivel nemzeti ünnepet ülni.

A kialudt mécsest meg kell gyújtani! Nem parancsszóval, nem dühös kiabálással, vagy erőszakkal kell a saját igazam, számomra kedves értékek folyamatos hangoztatásával fellobbantani. Nem, mindez nem célravezető, és így nem fogok életet vinni férjemmel, feleségemmel való kapcsolatomba. A hazaszeretet dühös acsarkodás mellett, még ha igazam van, akkor sem fog elmélyülni a szívekben. Erővel a világot nem lehet jobbá tenni, a népeket nem lehet összepofozni, bombázni egy nagy, békés, vidám családba.

Egy dolgot tehetek, hogy alázatos szeretetemmel, Jézus példájára, jelen vagyok. Az én szeretetem lángja lobogjon, hogy társam a füstölgő mécsét belőlem meggyújthassa. Szabad akarata van neki is, kis szíve, még ha nem is mutatja, fél, bizalmatlan. Tarts ki, higgyél a szeretet végső győzelmében! Társad, ha türelmes vagy, majd lángot kér, s te úgy adj, mint ki kap, végül is, az ő fénye neked is világosságot ad, melyben megláthatod szép arcának vonásait. Társad lángot kér, mert őt is vonzza a tiszta fény, az életet adó meleg, a világosság, mellyel Krisztus azonosította magát.

Akarj szeretni, jó lenni és jönnek majd az emberek, hogy a Krisztusnál talált kincsed széthordják, és te verejték nélkül, úgy adod lángod, hogy attól gazdagabb leszel!

Adná az Isten, hogy ez a nagyon fontos keresztény erény mindannyiunk számára betevő falat legyen!

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk.

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Fotó: Királyfalvi-Köblös Csaba

Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.

Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Reményik Sándor – Sziklák

Reményik Sándor

Reményik Sándor – Sziklák

A kősziklákat mindig irigyeltem,
kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
állják a villámot, ha rájok sújt,
s a harmat csöppjét, ha fejökre hull.

Számukra soha sincs “talán”, se “hátha”,
mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
mint zord, erős és önhitt férfiak,
és hófuvásos, sivatag-nagy télben
fejükön csipkés jégből a sisak.

A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
de szívem bánja, mit kimond a szám,
ajkamon éles az ige, mint a kard,
de belül egy hang kérdez: “igazán?”

S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
s nem hajigálni kő helyett kenyeret,
s lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
kőszikla, mit meg nem ingat semmi.

Kőszikla, min a csákány eltörik…

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Reményik Sándor – Kenyér helyett

Reményik Sándor

Reményik Sándor – Kenyér helyett

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
Egyetlenegy roppant fenyegetés.
A nyomorúság völgyei fölött
A bosszúálló Isten hegyei
Feltornyosulnak irgalmatlanul,
Nem indulnak változni kenyerekké.

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hallom én is a rettentő igét,
Mint végítélet, úgy zuhan reám,
Szíven talál, mint kővé vált kenyér.
Az életemet mostan kérik számon,
Most köveznek kővé vált kenyerekkel.
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok,
De talán mégsem úgy, mint hiszitek.
Én nem vettem el senki kenyerét,
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni,
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból,
Az Isten irgalmának hegyeit
Bebolyongtam virágot szedegetve,
Tudom, nem ér most falat kenyeret
Az egész szárazvirág-gyüjtemény.

“Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Máskor talán feleltem volna rá,
Szóltam volna: “Nem csak kenyérrel éltek!”
Most torkom, szívem egyként elszorul,
Szédül a szó és megfullad a hang.
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, –
Nem én, nem én, az Ő nevébe se…
Testvéreim, ha volna rá hatalmam,
Testvéreim, ha tőlem függene,
Holnap puha sziklákon pihennétek,
Kenyérhegyek nőnének számotokra,
Hegyóriások csupa szín-kenyérből,
Merő aranykalácsból Alpesek…
De nincs hatalmam, – betegen bolyongok,
S még most is virágokat keresek.
S ha még találok egy-egy halaványat:
Tépelődöm, hogy megmutassam-e?
Asztalotokra merjem-e belopni –
Kenyértelen, üres asztalotokra
Kenyértelen kővilág kis virágát? –
Vagy morzsoljam szét a kezem között,
Mielőtt bárki rátekintene,
És fojtsam meg, mint gyermekét anya,
Mint bukott leány drága szégyenét?

“Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hegyeket változtatnék – nem lehet.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban
Lehajtom megadással fejemet.
Testvéreim, ne könyörüljetek.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban,
A bosszúálló Isten hegyein
Én nektek most is csak virágot téptem.
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér:
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Vörösmarty: A szegény asszony könyve

öregasszony

Vörösmarty: A szegény asszony könyve

Egy szegény nő, isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban.
Gyásza nincsen, gyásza rég volt,
Még midőn jó férje megholt;
De ruhája mégis gyászol:
Szíve fél a tarkaságtól.
Dolga nincs, hogy volna dolga?
Kis ebédhez nem kell szolga.
S az ebédnél nincs vendége,
Csak a múlt idők emléke.
Aki maga néz a tálba,
Azt az étel nem táplálja:
Több annak a gondolatja,
Mint amennyi jó falatja.
Gondol vissza és előre
A sok jó és bal időre.
S félig étel, félig bánat:
Mindkettőbe belefárad.

Hejh nem így volt hajdanában,
Mig nem járt özvegyruhában:
Tele kamra, tele pince
S mindig kézben a kilincse,
És szegénynek és boldognak
Udvar és ház nyitva voltak.
Vendéget nem kelle kérni:
Önként szoktak ők betérni,
Víz’ dicsérni, bor’ fecsélni,
És a gazdát nem kímélni.
A szegény, kit isten küldött,
Ide gyakran beköszöntött,
És azon mit innen elvitt,
Lelkében nem tört meg a hit:
Nem hideg pénz, hideg arcok,
Eleség volt az ajándok.
És ha néha úgy történék,
Bár nagy ritkán, nem jött vendég,
Akkor sem lön üres a ház,
Bőven volt az istenáldás:
Jobbra, balra a sok gyermek
Játszottak és verekedtek,
S gondjaiért az anyának
Sok bajt, örömet adának.

Vörösmarty Mihály

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugotnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa.

Az idő jár, s ő csak megvan,
Hol reményben, hol bánatban.
Szűken teng kis vagyonábúl, –
És ha néha sorsa fordúl,
Gazdálkodni még most sem tud,
Ha neki van, másnak is jut:
Jobb időkből rosz szokása,
Hogy a könyeket ne lássa,
Megfelezni kis kamráját,
S maga gyakran szükséget lát.

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét híják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart öszve,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
“Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár.”
,Hát mi jót hoz, Sára néni?’
“Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen isten igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az isten nevében.”

,Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkivánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével.’
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, regvel,
S ha van isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiában.

Fotó: István Kerekes photography
https://www.facebook.com/IstvanKerekesPhotography

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk.

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

egy Élet vége.

Reményik Sándor

Reményik Sándor – Atlantisz harangoz

Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk hangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok,
Ha jártok ottfenn förgeteges éjben:

Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk.

Bővebben…

Kormorán, Dsida Jenő : Ha valaki jönne…

Kormorán, Dsida Jenő : Ha valaki jönne…

Ha most valaki halkan idejönne,
idelopózna a hátam mögé
és megkérdezné: fáradt vagyok-é?

Kicsi kezét, mint tearózsa szírmát
finom-borzolón fürtjeimbe lökné
s én azt hinném, hogy úgy marad örökké.

Leoldaná selyempuha kendőjét
és vállamra tenné, hogy meg ne fázzam.
Ajkával mérné: nincs-e lázam?

Nem lenne szava, nézne csak,
míg én hallgatnék magamat keresve,
lelankadva egy félbemaradt versre…

S ha már szabályos lett a pihegésem
és lelkem földjén álom-eke szánt át, –
vigyázva, halkan elfödné a lámpát…

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

A Kormorán egy folk-rock, etno-rock, nemzeti rock zenekar. 1976-ban alapította Koltay Gergely a formációt, amely a honi zenei életben elsőként ötvözte programszerűen a népzenei elemeket a nemzetközi rock muzsika stílusjegyeivel.

A Kormorán az elmúlt több mint 3 évtizedben eljutott szinte minden európai országba, koncertezett a tengerentúlon, és több zenealbumot jelentetett meg külföldön.
Tagok: Antoni Arnold, Fehér Nóra, Gáspár Álmos, Herpai Sándor, Koltay Gergely, Szűts István, Vadkerti Imre, Zsoldos Tamás

Korábbi tagok : Géczi Erika, Mr.Basary, Nagy László (zenész), Szabó Miklós, Tóth Renáta, Bártfai György, Csurgai Attila, Fekete Viktória, Forgách Péter, Gál Péter, Gáspár János, Huszti Zoltán, Jenei Szilveszter, Karajannapolusz Poliviosz, Kiss Gábor, Kisvári Ferenc, Keresztes Ildikó, Margit József, Mr.Basary, Németh Gábor, Neumayer László, Papadimitriu Grigorisz, Papp Gyula, Papp Tamás, Patai Tamás, Sötét Gábor, Varga Miklós, Walla Ervin.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk.