Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Fotó: Királyfalvi-Köblös Csaba

Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.

Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Áprily Lajos : Ámulni még

Áprily Lajos

Áprily Lajos : Ámulni még

Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
Megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Elálmélkodni megszokottakon,
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,

a csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már, – s itt volna már a végem?

127 éve ezen a napon született Áprily Lajos, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

biztató vers

Áprily Lajos : Bíztató vers magányosságtól irtózó léleknek (Fűszál Együttes)

Tudom, hogy hull a nap,
örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz
mindegyre elereszt,
mindennap vereség,
mindennap új kereszt.
Szem mögött szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj –
Nem maradsz egyedül.

Ködödben csillag ég,
gondodból fény terem,
vers-lelkek lengenek
nyomodban ezeren.
Zászlós és halk csapat,
elszánt és bús-szelid
vers-lelkek, viharos,
vadkorban tetteid.

S szűkülő kör mögött,
halkuló ház körül,
mélyülő bú felett
hűség áll őrödül.
Jó lelkek, annyian,
árvák és elesők,
szépséget szomjazók,
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad,
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.

Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszú ág,
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég –
síkon át, hegyen át
kinyujtom tefeléd.

Örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
vén sírok mállanak,
estébe hull a nap.
Szem mögött szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis – ne remegj:
lélek van teveled,
nem maradsz egyedül.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.), József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán atyja.