itthon.

„Az én lábam nyomát pedig eltemetheti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is és apáimat is az én véreim. […]

Az én munkámat folytatják ôk, és az én életem örökkévaló
lesz bennük. Mert én itthon maradtam.”

40 éve ezen a napon halt meg Kós Károly magyar építész, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

Reklámok

vallomás

Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő.

Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat.

Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”. Móra Istvántestvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

méltó. kereszt. jutalom.

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 10,37-42
Aki a keresztjét föl nem veszi, nem méltó hozzám.
Aki titeket befogad, engem fogad be.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:

Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.

Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja.

S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

apa és lánya. ének. barátság.

Claire Ryann and Dad: You’ve got a friend in me

Eredeti verzió : Randy Newman: You’ve got a friend in me

You’ve got a friend in me
You’ve got a friend in me
When the road looks rough ahead
And you’re miles and miles
From your nice warm bed
You just remember what your old pal said
Boy, you’ve got a friend in me
Yeah, you’ve got a friend in me

You’ve got a friend in me
You’ve got a friend in me
You’ve got troubles, and I’ve got ’em too
There isn’t anything I wouldn’t do for you
We stick together and can see it through
‘Cause you’ve got a friend in me
You’ve got a friend in me

Some other folks might be
A little bit smarter than I am
Bigger and stronger too, maybe
But none of them will ever love you
The way I do, it’s me and you, boy
And as the years go by
Our friendship will never die
You’re gonna see it’s our destiny
You’ve got a friend in me
You’ve got a friend in me
You’ve got a friend in me

Hivatalos Youtube csatorna itt.

meztelen test. meztelen lélek.

A meztelen tested csak azé legyen, aki a meztelen lelkedbe is szerelmes lesz.
Részlet Charlie Chaplin egy Geraldine lányának írt leveléből.

Your naked body should only belong to those who fall in love with your naked soul.
Charlie Chaplin in a letter to his daughter Geraldine.

Sir Charles Spencer Chaplin (közismertebb nevén Charlie Chaplin, London, 1889. április 16. – Vevey, Svájc, 1977. december 25.) angol filmrendező, forgatókönyvíró, színész, zeneszerző, vágó, filmproducer.

megtérő bűnös. mennynek öröme.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 15,1-32

Rembrandt: A tékozló fiú visszatérése

Az egész mennyország örül minden megtérő bűnösnek.

Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt.

A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”

Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.«

Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.

Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja?

És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Majd így folytatta: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba.

Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett.

Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.

Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok.

Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.

Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«

Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.

Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga.

Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat.

És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.«

Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”

Ezek az evangélium igéi.

 

Alzheimer. másképp.

A 80 éves Ted McDermott brit férfi évek óta Alzheimer-kórban szenved.
“Az ő memóriája nagyon elromlott. Néha meg sem ismer” – mesélte fia, mac.
“Nagyon nehéz mindannyiunk számára. Azonban ha énekelek neki, akkor újra visszakapja a régi énjét. Ezek a pillanatok hihetetlenül értékesek”

Ez a videó is a két férfi csodálatos utazását mutatja be az autóban.

[https://www.youtube.com/watch?v=Kz9m0U1JqG0]

Az idős férfinak lenyűgöző hangja van, egész életében szeretett énekelni. A betegség ellenére még mindig visszaemlékszik az összes dalra amit korábban énekelt. Úgy tűnik, hogy a zene jó hatással van rá, és visszahozza azt a vidám embert, aki korábban volt.

Hivatalos facebook oldal itt.

Hivatalos youtube oldal itt.