Hallelujah

Lindsey Stirling (1986. szeptember 21. –) amerikai hegedűs, előadóművész és zeneszerző. Megkoreografált hegedűjátékot ad elő élőben és Lindseystomp nevű YouTube csatornáján is, amit 2007-ben hozott létre. 2010-ben negyeddöntős volt az America’s Got Talent műsorban, ahol hiphop hegedűs néven emlegették.

Ébredj ember mély álmodból

Templomi gitáros együttesek több száz fiatalja lepte meg a budapesti Szent István-bazilika előtti tér vásáros forgatagát advent harmadik vasárnapján, vagyis az öröm vasárnapján. Valóban az öröm és a meglepetés tükröződött az arcokon, ahogy az árusok bódéi között megjelentek a zenészek és különböző irányokból a bazilika lépcsője felé tartottak, miközben egyre többen kapcsolódtak be a felhangzó zeneszámba, s énekelték: Alleluja, ébredj ember!

S mikor a zenészek megérkeztek a bazilika elé és a béke egyetemes szimbólumát jelenítették meg sorfalukkal, a karácsonyi készülődés közepette sikerült a szívekbe vésniük az esemény Szent Ferenctől származó üzenetét: „Az Úr adjon nektek békét.”

A flashmobot a világszerte egyre több helyen üldözött keresztényekért és a háborús feszültségek megszűnéséért való imaalkalomnak szánták a kezdeményezők, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a budai ferences templom Boanergész zenekara. Felhívásukhoz sok templom és közösség együttese is csatlakozott. A szervezők nemcsak az éppen a bazilika előtti téren tartózkodókat kívánták megszólítani, hanem minél több embert szeretnének elérni, ezért jó minőségű videó készült a helyszínen, amelyet a karácsony előtti napokban a közösségi médián keresztül igyekeznek megosztani minél több emberrel.

Ébredj ember mély álmodból,
Jézus megment rabságodból!
Hogyha hívod, eljön Ő,
egész bensőm imádjad Őt!

Refrén:

Alleluja, alleluja, alleluja,
alleluja, alleluja, alleluja,
alleluja, alleluja, alleluja!

Áldjad lelkem az Úr nevét,
mert megtartja ígéretét,
Mennyi jót tett az Úr velem,
Reá bízom az életem.

Föltámadt Jézus, győztes király,
elhozta nékünk az országát.
Jöjj Szentlélek, szállj közénk,
hozz a mennyből szép, tiszta fényt!

És az Élet íme megjelent,
köztünk él Ő Szentlelkében,
Hív Ő téged, hogy élj Vele,
add át Néki a szíved!

Forrás : www.ferencesek.hu.

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést.