Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

Fehéren és kéken, 1937

Mécs László (eredeti neve: Martoncsik József) (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978.november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.

A fenti vers elhangzott a Ft. Nm. Bálint Lajos érsek úr szoboravató ünnepségén 2015. június 21.-én Csíkdelnén.

Bálint Lajos (Csíkdelne, 1929. július 6. – Székelyudvarhely, 2010. április 4.) romániai magyar pap, a Gyulafehérvári főegyházmegye első érseke.

Juhász Ferenc: Kora esti ének

Kora esti ének

Juhász Ferenc: Kora esti ének

Szeretek én így, munka után, amikor elnehezül a kar
és komor háborgásaiban elcsitul a lélek,
könyökleni még sokáig szótalan,
a füst kis lobogói mellett lassan elmerengni,
mikor a fák már feketéllnek.

Amikor a szelíd, kora esti fényben
a nehéz, rézből vert levelek lélegzetét hallom,
s köztük, mint szív kigyúl,
s verdes az első piros csillag,
s az úton lágy döccenéssel rengeti
feszes tőgyét a csorda, amikor lealkonyul.

Ha arcomra pöccen egy-egy estéli bogár,
mulatok rajta, fölemelem, s útjára küldöm
a búgó kicsi vándort az esti homálynak,
s figyelem, ahogy röpül, mint pici lámpás,
s nekiszáll a nagy éji sötétnek
szerelmes párját keresni.

Keresni téged így indultam én is,
a mellemen átparázsló szívvel, vakon,
de tudtam, egyszer mégis megtalállak,
nem rejthet el a sötét két egy-fényű bolygót,
testvér-vonzású testet a kéken lehulló esti árnyak.

Virrasztani így, még munka után,
szeretek merengni, hallani,
hogy kezedtől az este lágy zajai szállnak,
a férfi-felelősség súlyát mérni bennem,
s figyelni lassan szárnya csattogását,
részeg rikoltását a ködben elhúzó vadmadárnak.

 Juhász Ferenc (Biatorbágy, 1928. augusztus 16. –) költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Juhász Gyula történész bátyja.