Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
*
Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón – te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent – s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.
*
Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.
*
Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.
*
Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. –
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.
*
Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.
*
Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek…
*
És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

Ákos: Őszi tájkép

Ákos: Őszi tájkép
Egy levél a földre hull
Lassan már alkonyul
És nemsokára
Az őszi tájra
Sötétség borulMég bágyadtan int a Nap
A tékozló sugarak
Emlékekből
Képzeletből
Elém rajzolnak

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd a dér
A fákhoz ér

Belőled érkező
Szíveden élősködő
Terhed voltam
De elfutottam
Növesztett az idő

Fejem öledbe ejtettem
Te egyetlen, aki hitt bennem
Ha megtorpantam
Orra buktam
A hitemet vesztettem

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

Egy megfakult hajfonat
Egy dobozban tejfogak
Ennyi csak
Ami megmarad
Ha szétosztod önmagad
Ezer dolgom fojtom rád
A sírodon a friss virág
Csak ritka vendég
Nincs rá mentség
Felőröl a világ

Az arcod felragyog
Mint egy őszi tájkép
Ahogy újra felnevetsz
Csupa arany és bíbor
Minden árnyék
Ilyen gyönyörű nem lehetsz
A lusta Nap tavaszt ígér
Tavaszt ígér, nyarat remél
De nézd, a dér
A fákhoz ér

A sötét már elvakít
Szidj meg vagy mondj valamit
Nagy hirtelen
A nyakszirtemen
Egy kéz végigsimít.

 Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6.) Kossuth-díjas és többszörös EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át,
gyönyörű volt a Bakony,
a napot csókoltam szemeden
s fiúsra nyírt hajadon.

Gyönyörű voltál, de lelkemet
árnyék futotta be:
csókoltál, mint aki nem akar
gondolni valamire.

Gyönyörű volt az éjszaka,
a holdfényes Bakony,
s másnap már a tihanyi nap
ragyogott a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Boldogan tartotta az eget
kék karjaiban a tó,

és jártuk a koranyári vetést
és szedtük a pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott,

és este a csöndesedő csalogány
bedalolt az ablakodon
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk… Gyönyörű az est.
Mért vagy hát oly szomorú?
Nem kell már, aki vagyok, az
a csúnya, szegény fiú?

Megúntál? Elpattant a varázs?
Sírsz, s nem tudod, miért?
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

Most megy le a nap, részeg ragyogás
az alkony gyönyöre:
úgy csókolsz, mint aki nem akar
gondolni semmire.

Forrás : NapiVers.

60 éve, ezen a napon halt meg Szabó Lőrinc, magyar költő.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Dsida Jenő: A Semmi álma

Dsida Jenő: A Semmi álma

Elszenderült a Semmi
És azt álmodta, hogy Valami lett,
S az a Valami – én vagyok!

És azt álmodta, hogy a messzeségben
Előttem egy szent Cél ragyog,
Egy ismeretlen Cél,
Amely felé megyek, megyek…

És jönnek szembe utasok
És kérdeznek: honnan jössz?
És felelek rá: nem tudom!
És kérdeznek: hová mégy?
És felelek rá: nem tudom!

Lopódzva jő az Alkony, –
Lilába olvadnak a zöld mezők
És szürkébe a kék hegyek,
És én fáradtan, csüggedt fővel
Megyek, megyek!… –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Milyen furcsákat álmodik a Semmi!

1924. június 1-én

79 éve június 7.-én halt meg Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Forrás : Napi Vers facebook.

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt; Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. századi romantika legjelentősebb magyar zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

1 éve ezen a napon hunyt el Sztankay István magyar színművés, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Sztankay István (Budapest, 1936. február 14. – Budapest, 2014. szeptember 12.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész.

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a Messiás,
belészeretni az szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!

Vagy legalább, mint az anyák,
kik egyre jobban megragyognak,
minél sötétebb lesz az éj,
és minél jobban porlanak
a bánat-barna hant alatt.
Fényt hagyni, mint a jó anyák.

Vagy legalább is, mint a Nyár,
amely almákba és diókba
szerette édes álmait,
és édességével világít
a hosszú, hosszú tél alatt.
Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

Vagy legalább is, mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még a gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tünékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!

Fehéren és kéken, 1937

Mécs László (eredeti neve: Martoncsik József) (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978.november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.

A fenti vers elhangzott a Ft. Nm. Bálint Lajos érsek úr szoboravató ünnepségén 2015. június 21.-én Csíkdelnén.

Bálint Lajos (Csíkdelne, 1929. július 6. – Székelyudvarhely, 2010. április 4.) romániai magyar pap, a Gyulafehérvári főegyházmegye első érseke.