Fiatalok az Élet szolgálatában

Keresztes Ilona alapítója, Bartos Lídia Lelle pedig tagja a “Fiatalok az Élet Szolgálatában” nevű közösségnek. Hogy mi a céljuk, és mit takar ez a név? Erről szól ez a kisfilm…

A FÉSZ az Együtt az Életért Egyesület ifjúsági csoportja. Azért jött létre, hogy kutassa az ember életének kezdetét és első kilenc hónapját. Képviseli az emberi méltóság tiszteletét és védelmét a fogantatástól a természetes halálig. “Kilenc hónap az életről” c. képzésünkön felkészítjük a fiatalokat erre a munkára.

Hivatalos facebook oldal itt.

meeting Murilo

Tatiana egy várakozásokkal teli boldog kismama, azonban vak, így lehetetlen számára, hogy lássa a pocakjában rugdalózó csöppséget. A nő elmegy a szokásos felülvizsgálatra, miközben beszélgetnek az orvossal, a kismama elárulja nagy álmát, szeretné ha láthatná a pocakjában lévő picit.

A nő már nagyon várja azt a pillanatot, hogy megérinthesse a gyereket, megsimogathassa, magához ölelje, érezze az illatát. Tatiana nagyon várja fia Murilo megszületését.

Az orvos egy hihetetlen meglepetéssel készült Tatiana számára, ugyanis egy 3D-s nyomtató és a modern technika segítségével az ultrahangos felvételt tapinthatóvá alakította. Az anya szóhoz sem tudott jutni, amikor meginthette és érezhette kisfia arcát, szemét, száját.

Könnyek közt fogadta a csodálatos meglepetést.

Forrás : twice.hu.