A fájdalom elmúlik, de neked nem kell vele menned

Útközben, Ildikóval

Amikor az emberek depressziójukról, szorongásaikról, alvászavaraikról, fóbiáikról beszélnek, legtöbbször azt a tanácsot kapják, hogy keressenek profi segítséget, pszichológus, pszichiáter személyében. Ezt rögtön követik a jótanácsok, hogy meg kell osztaniuk mással, beszélniük kell róla valakivel, nem tarthatják magukban. Én is ezt szoktam tanácsolni, de mindig eszembe jut, hogy amikor én álltam szemben hasonló dolgokkal, amikor a nehézséggel, amit a fenti dolgok jelentenek, én küzdöttem éppen, akkor volt, hogy a segítségkérés lehetetlennek tűnt, az utolsó dolognak, amit tenni akartam.

Van egyfajta íratlan elvárásként kezelt dolog, egy gondolat az emberekben, hogy ha valaki depresszióval, súlyos fóbiákkal, önbántalmazással és öngyilkossági gondolatokkal küzd, akkor felelősségük beszélni róla valakinek és felelősségük profi segítséget kérni. De, akinek fejében hasonló dolgok kavarognak, azok nem éppen felelősségre vonható emberek, nem abban az időszakban, periódusban, órában, percben, amikor rájuk tör mindaz, ami ellen küzdenek és küzdeniük kell, és abszolút nem gondolom, hogy rájuk kellene pakolni még azt a terhet…

View original post 695 további szó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.